
•
Nem verték nagy dobra, de a város honlapjára – legalábbis néhány napra – felkerült az egykori KTE-pályán megépítendő lakópark úgynevezett telepítési tanulmányterve. Egy olvasónk szólt erről, mi pedig átnéztük az 54 oldalas dokumentumot, és megírtuk belőle az eddig nem ismert érdekes információkat. Olvasónk elmondta: gyakran szokta nézni a város hivatalos honlapját, a Polgármesteri Hivatal…

•
November 13–16. között a világ legkülönlegesebb fotósainak munkái töltötték meg a csodálatos párizsi Grand Palais-t. Ebben a négy napban nemcsak Franciaországból, hanem Európa, Amerika és Ázsia számos országából érkeztek a látogatók a Champs-Élysées-re, hogy kivételes utazást tegyenek a kortárs művészet, a vintage fotózás és a technológiai innováció világában. A Paris Photo 2025 a kortárs…

•
A kecskeméti képviselő november 18-án, kedden a Facebookon jelentette be, hogy nem indul a jövő évi, 2026-os választáson. Siposné Bodrozsán Alexandra hangsúlyozta: ez a döntés nem egyik napról a másikra született. Ezzel párhuzamosan a Szövetség a Hírös Városért Egyesület (melynek Siposné is tagja) is közleményt adott ki, melyből kiderült, hogy ők nem indulnak, s…

•
Az Mészáros-féle MBH Bank megveszi az Otthon Centrum 80 százalékos tulajdonrészét – vette észre a 444, a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A bank közleményében azt hangsúlyozta, hogy az Otthon Centrum akvizíciójával erősítik otthonteremtési piaci pozíciójukat. Az egyik legnagyobb magyar ingatlanközvetítő hálózat további 20%-ára opciója van, amelyet 2028-ban tud majd érvényesíteni, ha fennállnak a letárgyalt feltételek…

•
Napvilágot látott a Tisza Párt előválasztásán induló jelölt-jelöltek listája, köztük a Kecskemét környéki fontosabb települések indulóinak névsora is. Képviselő, óvónő és orvos is van az indulók között. Ahogyan azt a KecsUP Hírek megírta, a Tisza Párt hétfő este megnevezte képviselőjelölt-jelöltjeit. Egy választókerület kivételével 105-ben három jelölt neve szerepel majd, és közülük kerül ki a…

•
Alig ért véget a Tisza Párt jelöltaspiránsainak bemutatása (a Bács-Kiskun megyeiekről ITT írtunk), már kedden kora reggel reagált a fejleményekre Orbán Viktor és Gulyás Gergely is. Orbán állítja, déjà vu kapta el – írta a 24. Hétfőn azt írtuk, hogy a Magyar Péter elleni karaktergyilkossági kísérleteket látva a kormány propagandagépezete valószínűleg mindent meg fog tenni a tiszás jelöltek lejáratásáért, hiteltelenítéséért,…

•
Saját, migránsokkal riogató videója alatti kommentek között fejltette ki „véleményét” Laczkó-Zsámboki Angéla, kecskeméti fideszes képviselő a helyiek zöme szerint tarthatatlan belvárosi hajléktalanhelyzettel kapcsolatban. „Ezt teszi a pálinka, legalább ütésképtelenek” – reagált humorizálva a képviselőasszony, miután ő maga kifogásolta a hozzászólások komolyságát. A kecskeméti problémát elbagatelizáló, egy súlyos társadalmi problémát kifigurázó és egy kiszolgáltatott réteget…

•
Oroszországban felvették a terroristákat és szélsőségeseket tartalmazó szövetségi adatbázisba Mihail Kaszjanov volt miniszterelnököt, Szergej Gurijev világhírű közgazdászt és Kirill Martynovot, az emigrációban működő egyik utolsó független lapn, a Novaja Gazeta Europe főszerkesztőjét – írta a 24. Lapszemle. Az orosz bankok kötelesek befagyasztani a listán szereplő személyek vagyonát, illetve minden számukra nyújtott pénzügyi szolgáltatást meg kell szakítaniuk – írta a…

•
A Tisza Párt hétfő késő este megnevezte Bács-Kiskun megye hat egyéni választókerületében a három-három képviselőjelölt-jelöltjét, és ezzel párhuzamosan országosan is megkezdte az előválasztáson indulók listájának közzétételét. Egy választókerület kivételével 105-ben három jelölt neve szerepel majd, és közülük kerül ki a Tisza Párt 2026-os egyéni indulója. Bács-Kiskun megye egyéni választókerületei és tiszás jelöltjei: BKM 01.…

•
Megoldódni látszik a nagykőrösi közbiztonságot veszélyeztető intézetis gyerekek ügye, ám hogy pontosan hogyan, arról szinte semmit sem tudni. „Tisztelt Nagykőrösiek! Szeretném megnyugtatni Önöket, hogy Nagykőrösön az intézetis gyerekek körül kialakult helyzet megoldódni látszik” – jelentette be a közösségi oldalán Török György, a DK-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Zöldek politikusa. Hozzátette, már központi szinten is tudnak az ügyről és dolgoznak azon,…