
•
Az immár havilapként működő Kecskeméti Lapok mind a 40 ezer példánya „kiterjesztésre kerül” – ezt közölte Bán János alpolgármester Gyuris Dáviddal. A Szövetség politikusa szerint viszont arra nincs bizonyíték, hogy az újság valóban eljut minden helyi háztartásba. Az alpolgármester tájékoztatásából kiderül, a Kecskeméti Lapok elkészítésére és terjesztésére egy év alatt 25,4 millió forintot költenek.…

•
Bár az utóbbi időben szinte már mindent a politika határoz meg, néha mégis adódnak olyan helyzetek, amikor nem az számít, hogy ki milyen pártállású, hanem például az, hogy hogyan rúgja a labdát. Ennek lehettek szemtanúi azok, akik megnézték a Magyar Országgyűlés Válogatottja és a Tiszazug Közéleti Válogatottja közötti barátságos mérkőzést november 9-én Cserkeszőlőn. A…

•
Már csak alig pár hely maradt azon a november 26-án induló buszjáraton, melyet a Szurkolók az Állatokért Alapítvány indít a fővárosból Kecskemétre, a helyi járásbíróság épülete elé szervezett állatvédelmi demonstrációra. A Szurkolók az Állatokért Alapítvány ingyenes buszjáratokat indít a Rozi kutya megkínzása ügyében indult büntetőper másodfokú tárgyalásának napján (november 26. reggel 9 óra), hogy…

•
Egy magát felfedni nem kívánó, becsületes megtaláló a napokban 500.000 forint készpénzt talált egy borítékban, majd habozás nélkül segítséget kért a Kecskeméti Városrendészettől annak érdekében, hogy megtalálják azt, aki elveszíthette a pénzt. Az intézmény a közösségi médiafelületeken keresztül kérte a lakosság segítségét, mivel a megtalált összeg tulajdonosa azonosítására nem állt rendelkezésre információ. A felhívás…
•
A magyar nemzet végtelen irgalmú és jóságos megmentője, az Orbán család Viktor néven ismeretes sarja, a kormányzás nehéz feladatában fáradhatatlanul hajladozó elöljárónk minap a tengeren is túlra látogatott táskahordozó és tányérnyalogató személyzetével együtt, minek nyomán később abban a jó hírben részeltetett minket, hogy továbbra is teljes pénztárcánkkal támogathatjuk Putyin elvtárs háborús bűnöst és gyilkológépezetét.…

•
„Az MNB gazdálkodása nem néz ki jól, de én megvárnám a vizsgálatok végét. De ha eltűnt akár egy forint is szabálytalanul, annak gazdája van, azért valakinek szorulnia kell. Annak szoros is lesz.” Ezt mondta Orbán Viktor Rónai Egonnak az ATV Mérleg című, kizárólag a YouTube-on elérhető műsorában. A kedden délután közzétett, több mint egyórás…

•
Pillangó szemmel – ez a címe annak a kiállításnak, amely Csáder Judit (Judita Csáderová) pozsonyi születésű fotóművész képeiből nyílt kedden Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Csáder Judit 1948-ban született Pozsonyban, képzőművész családban. A pozsonyi Iparművészeti Középiskola fényképészeti szakán tanult, majd elvégezte a prágai Filmakadémiát. 1967–1990 között a pozsonyi Szlovák Filmintézet munkatársa volt, később volt…

•
Pintér Sándor lett volna a parlamenti Népjóléti Bizottság keddi ülésének kiemelt szereplője, a minisztert azonban hiába hallgatták volna meg a gyermekvédelem jelenlegi helyzetéről, már jó előre jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen. Hozzá hasonlóan sem a Fidesz, sem a KDNP által delegált bizottsági tagok sem jelentek meg, a maga helyett küldött Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért…

•
A Telex cikke szerint rendőrök jelentek meg a Sárkányok Kabul felett című akciófilm forgatásán a honvédség újdörögdi romvárosában tavaly ősszel. Több forrásból is úgy értesültek, hogy forgatás közben nyoma veszett a Magyar Honvédség két szenzitív haditechnikai eszközének. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a lap kérdésére megerősítette a két katonai eszköz eltűnését, és azt írták,…

•
A KecsUP Hírek szeretett volna utána járni, hogy jelenleg hány kecskeméti képviselőnek van önkormányzati cégnél is bejelentett állása, kik ők, milyen pozícióban dolgoznak és mekkora fizetésért? Ehhez közérdekű adatigénylést nyújtottunk be Kecskemét Önkormányzatához, ám a válasz még bennünket is meglepett. – Tájékoztatom, hogy az önkormányzat kizárólagos vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által kötött…