KecsUP

  • Tíz év után leszedték a Nagykőrösi utca sarkán lévő „zsidós” táblát

    Tíz év után leszedték a Nagykőrösi utca sarkán lévő „zsidós” táblát

    Több mint tíz évig volt látható a hírhedtté vált „zsidós” tábla Kecskeméten egy beépítetlen, magántulajdonban lévő telken, a Nagykőrösi utca és a nagykörút sarkán. A napokban leszerelték, ezt Tóth Szilárd önkormányzati képviselő (Szövetség) posztolta közösségi oldalán. „Nagyon köszönöm Mindenkinek, Akinek része volt ennek a Kijózanító Cselekedetnek a véghezvitelében” – írta bejegyzésében az ellenzéki képviselő…

  • Munkaerőhiány idején sem megoldás a vendégmunkások behívása a Mi Hazánk szerint – a párt Kecskeméten kampányolt 

    Munkaerőhiány idején sem megoldás a vendégmunkások behívása a Mi Hazánk szerint – a párt Kecskeméten kampányolt 

    A Mi Hazánk Mozgalom Kecskeméten is megtartotta országjáró aláírásgyűjtését pénteken késő délután, amely „Stop vendégmunkások – megbecsülést a magyar dolgozóknak” címmel fut. A párt munkaügyi kabinetjének vezetője, Lantos János szerint a kormány „szavakban szigorítja”, valójában azonban megkönnyíti a vendégmunkások behozatalát, például azzal, hogy „a kiemelt beruházások esetében akár öt évig is maradhatnak az országban”,…

  • Felmondási hullám, elhanyagolt társintézmény és nagy múltú programok megszűnése övezi Barta Dóra szakmai munkáját

    Felmondási hullám, elhanyagolt társintézmény és nagy múltú programok megszűnése övezi Barta Dóra szakmai munkáját

    A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal október végén döntést hozott, amelyben kimondta, hogy a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója pályáztatás és a munkakör betöltéséhez szükséges végzettségek nélkül, jogszabályellenesen került a közintézmény élére, ahová Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nevezte ki. A több mint fél éve zajló ügyben a városvezetés fő érve az volt a törvényszegés mellett, hogy szakmai értelemben mindenki…

  • Könnyebb lesz eladni a zártkerti ingatlanokat, ha az önkormányzat rendelettel segíti a művelési ágból való kivonást

    Könnyebb lesz eladni a zártkerti ingatlanokat, ha az önkormányzat rendelettel segíti a művelési ágból való kivonást

    Kecskeméten sok a zártkertként nyilvántartott telek, ezért itt is különösen érdekes helyzetet teremthet az az augusztusban hatályba lépett törvénymódosítás, melynek értelmében a helyi önkormányzatok dönthetnek arról, hogy a településük külterületén fekvő, zártkert jogi jellegű ingatlanok tulajdonosai kérelmezhetik a földhivatalnál az ingatlan művelési ágból történő kivonását. Lapszemle. Mint arra a Money.hu pénzügyi portál felhívja a…

  • Miért kell a független sajtó? – konferencia Budapesten

    Miért kell a független sajtó? – konferencia Budapesten

    Konferenciát tart november 21-én Budapesten a Magyar Hang, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Political Capital, Valóság, szabadság, felelősség – miért kell a független sajtó? címmel. Téma: a helyi és országos média szerepe, hatalma és túlélése a dezinformáció és a kétely korában. A vezető országos független médiumok mellett a konferencián a KecsUP Hírek és…

  • Mit szól hozzá? Kecskemétieket kérdeztünk a volt KTE-pálya beépítéséről – videóval

    Mit szól hozzá? Kecskemétieket kérdeztünk a volt KTE-pálya beépítéséről – videóval

    Úgy tűnik, hamarosan tényleg elkezdik beépíteni a volt KTE-pályát Kecskeméten. A tervek szerint egy lakóparkot húznak itt fel, 4-5 szintes épületekkel, összesen 315 lakással és közel 700 férőhelyes parkolóval, mélygarázzsal. A használatbavétel 2027 végére várható. Kecskemétieket kérdeztünk arról, mit szólnak mindehhez. Kapcsolódó cikkek: 315 lakás, 673 parkoló és pláza épülhet a volt KTE-pályán –…

  • Holland úton a posztpopulizmus felé – Európa esélye

    Holland úton a posztpopulizmus felé – Európa esélye

    Egy európai demokrata számára van valami mélyen megnyugtató abban, hogy alig néhány héttel azután, hogy Vilmos Sándor holland király szeptemberi beszédében a „józan együttműködés” és a „közösségi felelősség” politikai erényeit méltatta – amiről korábban e hasábokon is írtam –, Hollandia választói szinte szó szerint megvalósították azt, amiről uralkodójuk beszélt. Az október végi parlamenti választáson…

  • Rengeteg kitakart jegyzőkönyvet kapott a Telex az egyetemi alapítványtól

    Rengeteg kitakart jegyzőkönyvet kapott a Telex az egyetemi alapítványtól

    A Telex közadatigényléssel kikérte a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági üléseinek jegyzőkönyveit. Az NJEA sok dokumentumot elküldött, de jegyzőkönyvek legfontosabb részeit – összesen több mint száz oldalt – üzleti érdekre hivatkozva teljes egészében kitakarták. Azért pár fontosabb dolgot így is megtudtak – például hogy 2023 szeptemberében elhangzott egy ülésen, hogy „a vagyonvesztést…

  • Reagált Magyar Péter Lázár János strabagos vádjaira

    Reagált Magyar Péter Lázár János strabagos vádjaira

    Lázár korábban azt mondta, az osztrák alapítású építőipari cég, a Strabag pénzeli a Tisza Pártot. Magyar Péter azt válaszolta: ez hazugság, és pont az építési és közlekedési miniszter az egyik leggazdagabb osztrák család kitartottja. Lapszemle. Mint azt a Hvg.hu megjegyezte, Lázár János nem először áll bele a Strabagba, az alaposan elhúzódó M30-as autópálya felújítása…

  • Késes támadásban tizenegyen sérültek meg egy angliai vonaton, ketten életveszélyesen

    Késes támadásban tizenegyen sérültek meg egy angliai vonaton, ketten életveszélyesen

    A szerelvényt a Cambridge-től nem messze lévő Huntingdon vasútállomásán megállították, a fegyveres rendőri egységek két gyanúsítottat fogtak el. Tíz embert szállítottak kórházba egy szombat este a kelet-angliai Cambridge közelében egy menetrend szerint közlekedő vonaton történt késes támadás után, írja a Reuters-ra hivatkozva a Telex. A szerelvény az észak-angliai Doncasterből a londoni King’s Cross pályaudvarra…