•
Csárdi Antal független és Tóth Bertalan MSZP-s képviselő is nyújtott be kérdéseket a kecskeméti egyetemi alapítvánnyal és a campus továbbépítésével kapcsolatban. Mindkét képviselő írásbeli kérdést tett fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek, a szocialista frakcióvezető rajta kívül Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek is. Csárdi Antal kitért arra az október 3-ai kormányhatározatra, miszerint a kormány „elkötelezett…
•
Donald Trump pénteki, Volodimir Zelenszkijjel folytatott fehér házi találkozóját teljesen beárnyékolta a Vlagyimir Putyinnal korábban lezajlott beszélgetése, amelynek során az amerikai és az orosz elnök abban állapodtak meg, hogy Budapesten ülnek heteken belül tárgyalóasztalhoz. A jelek szerint ez a beszélgetés ismét jelentősen befolyásolta Trump álláspontját: míg korábban támogatta Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákkal való ellátását,…
•
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Láng István súlyos képet festett Magyarország vízháztartásáról az Országos Erdészeti Egyesület szeptember végi konferenciáján. Előadása szerint az ország vízmérlege tartósan negatív. Lapszemle. Hazánk vízgazdálkodása a klímaváltozás miatt egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe. Az ország vízmérlege az utóbbi években negatív irányba tolódik el: a beérkező víz mennyisége 98 km3/év, míg…
•
Négy év és négy hónap várakozás után valóra vált egy kisfiú álma: Boti, a ritka betegséggel küzdő kisfiú, 1466 nap után végre megkapta az életét megkönnyítő gyógyszert a budapesti Tűzoltó utcai klinikán. A család beszámolója szerint a kezelést megelőzően négy napos megfigyelés és alapos orvosi vizsgálatok előzték meg a gyógyszer kiadását. A szülők könnyek…
•
Újabb fejezetéhez érkezett Rozi, a brutálisan megkínzott keverék kutya ügye. Az egyelőre nem hivatalos információk szerint az állat egykori gazdájának másodfokú tárgyalására november közepén kerül sor, erre a napra állatvédelmi tüntetést szerveznek az ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék épülete elé. Noha a nem hivatalos információk alapján kiszivárgott november közepi másodfokú tárgyalásig még hetek vannak hátra,…
•
Oroszország pénteken 70 drónt indított Ukrajna ellen, amelyek közül 35-öt sikerült lelőnie az ukrán légvédelemnek – közölte az ukrán légierő. A támadások tíz helyszínt értek, többek között energetikai létesítményeket Dnyipropetrovszk, Kirovohrad, Szumi és Donyeck megyében. A helyreállítás már folyamatban van, a lakosságot takarékos áramhasználatra kérték a hatóságok. Lapszemle. Csernyihivben orosz dróntalálat érte a vasutat,…
•
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából tartott ünnepséget Kecskeméten a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, amelynek jogelődje éppen hatvan éve alakult meg. Az eseményen megemlékeztek az egyesület februárban elhunyt elnökéről, Hencz Andrásról. Az október 15-ei világnap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának…
•
A Mercedes-Benz a következő három évben több mint negyven új modell gyártását indítja el világszerte – a vállalat szerint ez lesz története legátfogóbb termékoffenzívája. A folyamat az európai gyárakban kezdődik, köztük a kecskeméti üzemben, ahol 2026 második negyedévében veszi kezdetét a még be nem mutatott, EQ technológiájú elektromos C-osztály sorozatgyártása – írja sajtóközleményében a…
•
Eddig több mint 58 ezren írták alá az aHang petícióját, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita a 2026-os választások előtt. Ilyen vitát utoljára 2006-ban láthattunk – vagyis majdnem húsz éve nem ült le egymással nyilvánosan Magyarország két legnagyobb politikai erőjének vezetője. A kezdeményezők szerint a vita nem kampányesemény, hanem demokratikus minimum: a választók joga, hogy első…
•
A világ dorombos közössége október végén Japán felé fordítja figyelmét: Hokkaidón, az ainu őslakosok falujában rendezik meg a 10. Nemzetközi Dorombfesztivált és Konferenciát. A háromnapos esemény (október 24–26.) a vulkánok ölelésében fekvő Akanko Ainu Kotan faluban zajlik, ahol az ősi mukkuri hangszer és az ainu hagyományok kerülnek középpontba. A fesztivált a Svájcban működő Nemzetközi…