
•
„És ezen a jövőben sem tervezünk változtatni” – válaszolta Szemereyné Pataki Klaudia Gyuris Dávidnak. A Szövetség képviselője a februári közgyűlésen azt javasolta, az önkormányzati médiát nevezzék át a „Kecskeméti Fidesz Médiacentrumának”, emellett indítványozta, hogy alakuljon meg a működését és közszolgáltatási feladatellátását felülvizsgáló bizottság, de a Fidesz-KDNP-s többség ezt leszavazta. „Szeretném megkérdezni, mikor tervezi a…

•
Az Magyar Szocialista Párt (MSZP) Kongresszusa úgy határozott, hogy a párt nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Egyúttal arra kérik szimpatizánsaikat, hogy minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adják voksukat – írta meg a Telex a párt által kiadott sajtóközlemény alapján. Lapszemle. Ez utóbbi jegyében támogatják Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Szabó Sándor és Vajda…

•
Kérdés, ez még hány milliárd forint lesz – 20-30 vagy akár 40-50 milliárd? Az épületek még csak 46 százalékos készültségi szinten vannak. Cikkünkből kiderül, befejezésükre mely három pályázótól kér ajánlatot a Neumann János Egyetemért Alapítvány. Köztük van a ZÁÉV-Fejér-B.Á.L. páros is – előbbi építette a már kész oktatási épületet, utóbbi felcsúti társaságot Mészáros Lőrincék…

•
Egy tatabányai család nem vihette haza újszülött, egészséges kislányát a kórházból. Az édesanya a hazabocsátása után naponta kétszer visszajárt szoptatni a babát, ám egyik reggel azzal szembesült, hogy a gyermeket időközben elszállították. Elmondása szerint sem arról nem kapott tájékoztatást, hová vitték a kislányt, sem arról, mi indokolta az intézkedést. Az utóbbi időszakban ez már…

•
Bár veszteséges évet tudhat maga mögött a Mercedes-Benz, a vállalatnál idén sem marad el a németországi munkavállalók számára a bónusz kifizetése – írja a Vezess autós szakportál. A jutalomra jogosultak száma azonban csökkent az előző évhez képest. 2025-ben ugyanis mintegy hatezer munkatárs távozott a cég németországi egységeitől, így a korábbi 91 ezer fő helyett idén…

•
Az Országos Bírói Tanács (OBT) az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi az önkormányzatok jogvédelmének ellehetetlenítésére, megtiltására vonatkozó, február 4-én nyilvánosságra hozott kormányzati rendelkezések megsemmisítését – számol be róla a HVG. A testület kifogása szerint a kormány úgy módosította a közigazgatási perek szabályait egy váratlanul meghozott rendelettel, hogy előzetesen nem kérte ki a bíróságok véleményét. Az ilyen jellegű…

•
Elérkezett a munkahét utolsó napja, így hát itt a KecsUPéntek legújabb adása! Amiben ezúttal az országgyűlési választás előtti utolsó közgyűlés legpikánsabb témáit tárgyaltuk ki. Azaz kiveséztük a megvalósítani kívánt állatorvosi ügyelet projektjét és a Salacz László nevéhez (is) fűződő felújítását a Lánchíd utcai iskolának. De beszéltünk a kecskeméti buszozásra vonatkozó szigorú poggyászszabályról, illetve arról,…

•
Új szakaszához érkezett a Rudolf Kert revitalizációja, megkezdődött a második ütem kivitelezése az Olimpia utcában – adta hírül közösségi oldalán a HÉP Csoport. Az első ütemben az utcafrontról látható Törzsi, Tiszti és Altiszti épületek újultak meg teljeskörűen, a mostani munkálatok a legénységi épületek szerkezeti rehabilitációjára, műemléki restaurációjára és kortárs beépítésére koncentrálnak. A generálkivitelezésben több…

•
Szerdán látott napvilágot a Fidesz legújabb, mesterséges intelligenciával (AI) készült kampányvideója. A videóban egy kislány kérdezgeti, hogy mikor ér már haza az apukája, miközben az édesanyja pityereg. A következő képeken már az látható, hogy egy katona odalép a bekötött szemű, térdelő apukához (és három másik társához), majd fejbelövi. Magyar Péter szerint a videó „gyomorforgató”,…

•
Egy Szemereyné Pataki Klaudia kézjegyével ellátott, Tóth Szilárdnak megküldött levél szerint több tucat kecskeméti utca lakói számíthatnak a közeljövőben a korszerű internet bevezetésére. Az önkormányzat ugyanakkor jelezte azt is, hogy a közzétett lista még változhat. Választ kapott Tóth Szilárd helyi ellenzéki képviselő a kecskeméti önkormányzattól a várható vacsiközi földfeletti optikai hálózatfejlesztés kapcsán fogalmazott levelére.…