
•
Olekszandra Olijnyikova azért döntött így, mert Bondár Anna 2022 végén részt vett egy oroszországi bemutató tornán, amelyet a Gazprom – az ukrán teniszezőnő megfogalmazása szerint „az orosz háborús gépezet egyik kulcsfontosságú pénzügyi pillére” – finanszírozott. Minderről a 24.hu írt. Lapszemle. Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás elindulása után az ATP és a WTA (a…

•
Közérdekűadat-igénylés révén megtudtuk, az ezer lakosra jutó házasságkötések száma Kecskeméten 2025-ben 4,2 volt, ez nagyjából az uniós átlagnak felel meg. A korábbi felfutás idején akár 600 közeli frigy is köttetett a megyeszékhelyen, az elmúlt három évben viszont egyszer sem volt 450-nél több. 2010 és 2021 között a házasságok számában óriási változás volt, az évi…

•
Ha valaki a választás napján, április 12-én Magyarországon lesz, de már előre tudja, hogy nem otthon fog tartózkodni, a lakcíme szerinti szavazókör területén, akkor február 5. csütörtöktől kezdve egészen április 2-ig átjelentkezhet egy másik szavazókörbe. Ehhez kérelmet kell benyújtania. Ugyancsak február 5-től lehet mozgóurnát igényelni, erre az jogosult, aki egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve…

•
„Ha a magyarok változást akarnak, akkor nem a kicsi, konszenzusos változásokat támogatják, hanem a nagy, radikális, földcsuszamlásszerűeket. Ez a hangulat uralkodik most is: az egyik nagyot váltsuk le a másik nagyra, és adjunk nekik szinte korlátlan felhatalmazást. Igen, nem vagyok túl optimista a magyar társadalom demokrácia-attitűdjeivel kapcsolatban. Viszont a valóságot elfogadni — minden kényelmetlenség…

•
A független országgyűlési képviselőnek egy rendőr elküldte azt az Orbán Viktor által jegyzett levelet, amelyet a hathavi fegyverpénzhez „mellékeltek”, egyben azt is leírta: a szolgálatokat már alig tudják kiadni, nagy a létszámhiány. Mint ismert, a kormány döntése szerint 2026 februárjában ismét hathavi fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók. Az egyszeri szolgálati juttatásban a rendőrök, katonák,…

•
Soha nem követett el bűncselekményt, rendesen neveli a gyerekeit – reagált Orbán szavaira az RTL Híradónak az a roma származású családanya, aki Lázár János gyöngyösi fórumán többekkel együtt tiltakozott a miniszter korábbi cigányozós-vécépucolós kijelentése miatt. Lapszemle. Mint az RTL videójából kiderül, Sikos Katalin egyike volt azoknak a roma származású magyaroknak, akik múlt hét csütörtökön…

•
Február 1-jétől megduplázódott az ingyenes ATM-es készpénzfelvétel több mint egy évtizede meglévő, 150 ezer forintos limitje – hívta fel a figyelmet a Bank360. Lapszemle. Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőséghez kapcsolódó egyéb szabályok ugyanakkor nem változtak, vagyis továbbra is személyenként egy bankszámlán alkalmazható az ingyenes készpénzfelvétel. Arról az ügyfeleknek kell nyilatkozni, hogy melyik bankszámlán szeretnék érvényesíteni…

•
Közérdekű adatigénylésekkel kiderítettük: 2024-hez képest ugyan 38-cal több, összesen 757 gyermekkel gyarapodott Kecskemét lakossága 2025-ben, de ez még mindig messze elmarad a korábbi születésszámoktól, hiszen tíz évvel ezelőtt 1005, míg hét éve 1135 újszülöttnek örülhettek a családok a hírös városban. Mint azt nemrég a HVG cikke alapján megírtuk, tavaly országosan mindössze 72 ezer gyermek…

•
Jelentősen növelte vagyonát Lánczi Tamás, miközben vagyonnyilatkozata szerint a hivatali munkáján kívül más bevételi forrása nem volt – hívta fel a figyelmet a Telex. Lapszemle. A 2024-es kinevezése óta rohamosan nő Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének vagyona. Az első vagyonnyilatkozatában még 347 millió forintos megtakarításokról számolt be, tavaly januárban már 412 millió forintnál…

•
A 2025/2026-os tanév második félévétől külön tantárgy lesz a mesterséges intelligencia (MI), legalábbis a szakképző iskolákban tanuló kilencedikes diákoknak. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) komolytalannak tartja, hogy a tanév közepén vezetnek be új tananyagot – írta meg a Telex. Lapszemle. A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Palkovics László tavaly októberben jelentette be, hogy 2026 februárjától az…