KecsUP

  • Intenzív osztályon dolgozó ápolót lőttek le szövetségi ügynökök Minneapolisban

    Intenzív osztályon dolgozó ápolót lőttek le szövetségi ügynökök Minneapolisban

    Egy minneapolisi kórház intenzív osztályán dolgozó ápoló vesztette életét, miután szombaton amerikai szövetségi ügynökök lelőtték Minneapolisban. Az áldozat a 37 éves Alex Pretti volt, amerikai állampolgár – írja a 24.hu. A közösségi médiában terjedő felvételeken az látható, hogy az ICE hivatalával (Immigration and Customs Enforcement – Bevándorlási és Vámügyi Végrehajtási Hivatal) együttműködő, és az…

  • Nehéz volt az idei központi középiskolai felvételi

    Nehéz volt az idei központi középiskolai felvételi

    Szombaton közel 69 ezer tanuló vett részt a központi középiskolai felvételi vizsgán. Közülük 52 ezren nyolcadikosok, 11 ezren hatodikosok, míg több mint 6 ezren negyedikesek voltak. Utóbbi két csoport azért írt felvételit, mert 6, illetve 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkeztek. A vizsga idén is két részből állt: a tanulóknak egy magyar és egy matematika tesztet…

  • Jeges csobbanás a lakiteleki Holt-Tiszában

    Jeges csobbanás a lakiteleki Holt-Tiszában

    Januárban immár ötödik alkalommal merültek jeges vízbe a bátrabbak Lakiteleken, a Szikrai Holt-Tiszán. Az idei esemény azonban az előző évekhez képest komolyabb kihívást tartogatott, mivel a víz felszínét vastag jégréteg borította, így a csobbanáshoz előbb léket kellett vágni. A program főszervezője ezúttal is Kuti Zoltán kecskeméti tanár volt, aki már közel negyven éve gyakorolja…

  • A belvárosi közlekedésről tart lakossági fórumot szerdán Király József

    A belvárosi közlekedésről tart lakossági fórumot szerdán Király József

    A nagykörúton belüli belváros közlekedése – beleértve a parkolással kapcsolatos kérdéseket is – lesz a témája annak a lakossági fórumnak, amelyet január 28-án (szerda), 17:30-as kezdettel tart a Hírös Agóra fsz. 32. számú termében Király József, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője, a belvárosi 8. választókerület képviselője. A lakossági fórumra Király József képviselő…

  • Kizárták a Tisza Pártból a nagykőrösi jelölt mögül kihátráló szigeteket

    Kizárták a Tisza Pártból a nagykőrösi jelölt mögül kihátráló szigeteket

    A párt nagykőrösi szigetei szerint a Muhari Gergely mögül kiállók rágalmakkal és intrikákkal próbálták útját állni a TISZA Párt győzelmének. A tegnapi napon a TISZA mozgalomból kizárásra kerültek olyan egyének, akik rágalmakkal és intrikákkal próbálták útját állni a TISZA győzelmének; akik közösségünk jelképeit kisajátítva uszítottak a Szigetek tagsága és a TISZA Párt tagjai, valamint…

  • Volt és jelenlegi kecskeméti játékosok góljaival történelmi Eb-győzelmet aratott a futsal válogatott

    Volt és jelenlegi kecskeméti játékosok góljaival történelmi Eb-győzelmet aratott a futsal válogatott

    A magyar futsal válogatott még soha nem nyert meccset Európa-bajnokságon, szombaton viszont Ljubljanában 4:2-re legyőzték Lengyelországot. Az első gólt a Scoregoal játékosa, Fekete Márk lőtte, a Kecskemétnek korábban sok örömöt szerző újpesti Suscsák Máté kétszer, Pál Patrik pedig egyszer talált be a második félidőben. 2016 után jutott ki újra Európa-bajnokságra a magyar futsalválogatott. A…

  • Nemzetközi dokumentumfilmek Kecskeméten: az Otthon Moziba érkezik a BIDF

    Nemzetközi dokumentumfilmek Kecskeméten: az Otthon Moziba érkezik a BIDF

    Idén a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál vetítései jóval túlmutatnak a főváros határain: Kecskemét mellett Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém is bekapcsolódik az országos programsorozatba. Országszerte 60 dokumentumfilm, és mintegy 250 vetítés várja a közönséget – Kecskeméten január 28. és 31. között hat alkotás lesz látható az Otthon…

  • Somogyi Tímea: a cigány ember is lehet orvos, taxis, színész – és wc-t is bárki takaríthat

    Somogyi Tímea: a cigány ember is lehet orvos, taxis, színész – és wc-t is bárki takaríthat

    Csütörtöki, balatonalmádi fórumán Lázár János fideszes miniszter súlyos kijelentést tett a hazai cigánysággal kapcsolatban, amikor az ország belső munkaerő-tartalék feltárásáról beszélt. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a…

  • Közpénzből támogatott debreceni fociklub, értetlen egri fideszesek, Szijjártó Kecskeméten – médiaszemle a független helyi sajtóból

    Közpénzből támogatott debreceni fociklub, értetlen egri fideszesek, Szijjártó Kecskeméten – médiaszemle a független helyi sajtóból

    Közpénzből támogatott debreceni fociklub, valamit nem értenek a fideszesek Egerben, új elektromos autó gyártása kezdődött a Mercedes-gyárban, eltűnt 10 ezer tonna termény a Bászna Gabonánál, Lázárinfó Balatonalmádiban. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Szabolcs24: Országos botránnyá nőtte ki magát a Bászna Gabona Zrt. ügye  A…

  • Nagykőrös polgármestere cáfolja, hogy a város balatoni üdülőjének eladását terveznék

    Nagykőrös polgármestere cáfolja, hogy a város balatoni üdülőjének eladását terveznék

    Körtvélyesi Attila egy Facebook-bejegyzésben tagadta, hogy a nagykőrösi önkormányzat a tulajdonában álló balatoni üdülő eladására készülne. Holott az állítólag elég rossz állapotban van, és a fejlesztését a város saját forrásból nem tudja biztosítani. A lapunknak nyilatkozó helyi szocialista politikus, László Ferenc szerint ráadásul nem is csak ez az egyetlen probléma a tábor kapcsán. „Az…