
•
Előfordulhat, hogy az utolsó Közlekedésinfót tartja közlekedési miniszteri minőségében Lázár János hétfőn, ugyanis mostantól a választási kampányban kell dolgoznia Orbán Viktor felkérésére, így a miniszterségével kapcsolatos nyilvános szerepléseit ezzel le is zárta. A 444.hu beszámolója szerint Lázár helyett a tárca ügyeit Csepreghy Nándor miniszterhelyettes viszi majd a következő kilencven-egynéhány napban. A miniszter szerint ha…

•
Ritkán látott vendég jár még ezekben a napokban is Kecskeméten, és nehezen is jutunk dűlőre vele, hogy együttélésünk rövid időszaka kire milyen kötelezettségeket ró, hol vannak a határok, amikor lapáttal vagy egyéb más módon fenéken kell már billenteni, mert túlságosan elszemtelenedett. Utoljára még 2018 telén esett mérhető mennyiségű hó Kecskeméten, és akkor a városvezetés…

•
Sokáig a választók szemében a jó és megbízható politikus legfőbb ismérve az alkalmasság és a feddhetetlenség volt: azok számítottak hitelesnek, akik kompetensnek tűntek – vagyis képesek voltak megoldást találni a problémákra –, illetve akik szilárd integritással rendelkeztek (magánéleti feddhetetlenség, belső összhang aközött, amit mondanak és amit valóban gondolnak). Az elmúlt évtized egyre professzionálisabbá váló…

•
Még tavaly augusztus végén számoltunk be arról, hogy esténként szinte alig látni a Nyíri út zebráinak közelében, az MVM pedig kábelhibát azonosított. A probléma legszembetűnőbb helyszíne a Benkó Zoltán Szabadidőközpont (újabb nevén Benkó Zoltán Park) főbejáratával szemben volt, ahol sötétedés után a fél gyalogátkelő árnyékban, a többi pedig félhomályban volt. Ez a probléma megoldódott,…

•
55 százalékkal újraválasztották az egykori fideszes Szarvas Róbert Norbertet Bácsszőlős polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson. A településvezető azután mondott le tavaly októberben, hogy hivatali visszaélés miatt eljárás indult ellene – olvasható a kontroll.hu FB oldalán. Szarvas Róbert Norbert volt az, akiről két éve kiderült, hogy jogtalanul élt egy uniós pénzből felújított orvosi lakásban, amit…

•
Diana-zarándokhely az Alföld közepén, fagyoskodik 18 ezer szabolcsi, tizenöt BYD-munkás havat lapátolt Szegeden, Lezsák Sándor köszöni a bizalmat Félegyházán, egy magányos harcos 300 ezer rokkantnyugdíjas érdekeit képviseli. Többek között ezek a témák érdekelték a hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Szol24: Diana zarándokhelyének története Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Örményes, az alig ezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei…

•
Van valami különösen kelet-európai abban, amikor egy ország történelmi léptékű döntést hoz, miközben épp szétesik a politikai rendszere. Bulgária 2026. január 1-jén bevezette az eurót. Az euró bevezetése: uramisten, győztünk? Ünnepélyesebb pillanatot nehéz elképzelni egy posztkommunista ország életében: a bolgár levát felváltotta a közös európai valuta, az Európai Központi Bank pecsétje rákerült arra a…

•
Egy újabb, sikeres mentésről számolt be a Hírös Rescue Team Speciális Mentő Egyesület, akiket vasárnap délelőtt riasztott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrkapitányság, miszerint a tiszaalpári Tavirózsa Nyugdíjas Otthonból egy idős, demens, 85 éves hölgy a szúnyogháló megbontásával, az ablakon keresztül ismeretlen helyre távozott. A mentőcsapat beszámolója szerint különösen aggasztó volt, hogy a néni vékony nadrágban…

•
A nagykőrösi Anita Állatmentő Egyesület számára indítottak gyűjtést kecskeméti civilek, akik a nagylelkű felajánlásokért akár házhoz is mennek. A gazdátlan, idős kutyusok gondozását magára vállaló szervezetnek elsősorban száraztáp, konzervek, papírtörlő, (általad már nem használt) takarók és párnák jelentenének nagy segítséget. „Célunk, hogy olyan kutyákat mentsünk meg, akiknek mi vagyunk az utolsó esélye. Kis menhelyünk…

•
„Egy csőkötés fáradásos törése okozta a hibát Kecskeméten a Március 15. utcában, melynek következtében 500m3 víz került a felszínre” – adta hírül legfrissebb tájékoztatásában a Bácsvíz Zrt. azt követően, hogy vasárnap hajnalban csőtörés történt a jelzett helyszínen. Ahogyan arról a KecsUP Hírek korábban beszámolt, vasárnap hajnalban csőtörés történt a kecskeméti Március 15-e utcában. A…