
•
„Orbán Viktor 8 millió forintra emelte a saját havi fizetését. A TISZA májustól 2,5 millió forintban maximalizálja a miniszterelnöki fizetést. Ön dönt” – hirdette meg oldalán Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke valószínűleg a sajtóban hétfőn megjelent számításokra reagált, melyek szerint márciustól 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, a miniszterelnök az újraválasztása esetén pedig…

•
Több hullámban érkezik a havazás a héten, és tovább hűl a levegő: többfelé napközben is fagyhat, péntek hajnalban a vastagabb hóval borított tájakon akár mínusz 19 Celsius-fok is lehet. A havazás mellett ónos eső, eső is előfordulhat, a szél pedig hófúvást okozhat – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Rég nem látott havas helyzet…

•
Január 8-9. között népzenei fesztivált rendeznek Omán fővárosában, Maszkatban, itt képviseli Magyarországot a Kecskemét Táncegyüttes. Mint azt a táncegyüttes posztolta, felnőtt csoportjuk január 4-én, vasárnap indultnak útnak Törökország érintésével Ománba, hogy a Maszkati Királyi Operaházban rendezendő népzenei fesztiválon megmutassa a sokszínű magyar népi kultúrát. Egy különleges turnéval nyitja tehát jubileumi évadát a csoport, amely…

•
Trump holdudvara vérszemet kapott Venezuelától, Grönlandot már amerikai zászlóval ábrázolják – írta meg a Telex. Lapszemle. Katie Miller, Donald Trump egyik fontos tanácsadójának, Stephen Millernek a felesége vasárnap posztolt egy térképet Grönlandról. Dánia problémája ezzel az, hogy a képen a világ legnagyobb szigetét amerikai zászlóba burkolva ábrázolta, és annyit írt oda nagybetűkkel: „Soon”, azaz…

•
Sokkoló adatok a KSH statisztikái alapján: 2010-ben még 4926 háziorvos volt Magyarországon, 2024-ben pedig már csak 4216 – azaz 710-zel kevesebb doktor rendelt hazánkban. Ugyanebben az időszakban a gyermekorvosok létszáma is közel 18 százalékkal csökkent. A szomorú trend egyenes következménye, hogy a betöltetlen praxisok száma folyamatosan emelkedik. Időről-időre megnézzük az Országos Kórházi Főigazgatóság Alapellátási…

•
Van egy történetem az újévi fogadalmakról, amit soha nem felejtek el – pontosabban majdnem elfelejtettem, és éppen ez benne a tanulság. Egy szilveszteri bulin történt, ahol a házigazda – az a fajta ember, aki nemcsak a borokat címkézi fel, hanem az embereket is – minden vendéget felszólított, hogy mondja ki hangosan az újévi fogadalmát.…

•
Lejárt a szerződés, az új megkötésénél a három ajánlat közül természetesen a legkedvezőbbet fogadja el a város a mosonmagyaróvári hirdetőhelyek, plakátok bérbeadásakor. Szabó Miklós polgármester szerint az egyik feltételük az volt, hogy riogató, harckocsis, brüsszelezős politikai hirdetések, kampányüzenetek ne legyen városszerte – számolt be a mosonmagyarovarma.hu. A portál kérdésére a városvezető elmondta: a városi…

•
Az ingatlan.com összeállította az előző év legjeit az áraktól az értékesítési időkig, amelyek jól jelzik szerintük a hazai ingatlanpiaci különbségeket. Mindezt a 24.hu írta meg. Lapszemle. Az év egyik legkiemelkedőbb eladása a fővároshoz köthető az ingatlanportál szerint: egy Széchenyi-hegyen lévő 900 négyzetméteres luxusvillát 1,7 milliárd forintért hirdettek meg és két hónap után gazdára talált.…

•
A felvidéki magyarok mellett, a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető szlovák törvénymódosítás ellen kiálló tüntetést szerveztek egyetemisták szombaton délután a szlovák nagykövetség elé. A szervezők emlékeztettek: 2025 decemberében Robert Fico szlovák kormányfő pártja és koalíciós partnerei elfogadtak egy törvényt, amely szerint fél év börtönnel is büntethető az, aki nyíltan megkérdőjelezi vagy tagadja a Beneš-dekrétumokat. Ezek…
•
Az első két nap egyéni mozgásszervi és terheléses tesztekkel megy le, hétfőtől napi két edzéssel zajlik majd a téli felkészülés a KTE-nél. A csapat két pontnyira van a feljutást érő második helytől, a Gera Zoltánt váltó Tímár Krisztiánnal csak egyszer kaptak ki a bajnokságban. Pálinkás Gergő megtáltosodott, 9 találatával vezeti a góllövőlistát. Decemberben két…