
•
Ez már a második (de az első teljes) évem volt a KecsUP Hírek újságírójaként, ennek minden előnyével és hátrányával. Idén már egy kicsit belekóstolhattam abba, hogy milyen az, amikor a kampányidőszakra készül a hatalom és pribékjei. Megtapasztalhattam, milyen az, amikor kedélyesen köszönnek, vagy sok sikert kívánnak számomra vadidegenek az utcán – ez tényleg nagyon…

•
Az állami egészségügyi ellátórendszer egyik visszatérő gondja, hogy számos beteg nem jelenik meg az előre lefoglalt vizsgálatokon vagy műtéteken, és távolmaradását előzetesen nem jelzi az intézményeknek. Ennek kezelésére a kormány új intézkedést vezet be – vette észre a Telex a legfrissebb Magyar Közlönyben. A digitális időpontfoglalási rendszeren keresztül rögzített időpontokról a betegek legkésőbb 48…

•
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök aláírta a Büntető Törvénykönyv módosítását, amelynek következtében – egyebek mellett – büntetendővé válik a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezése. A döntés a magyar belpolitikában is visszhangot kelthet, mivel az Orbán-kormány – amely rendszeresen igyekszik megszólítani a határon túli magyar közösségeket – nem fogalmazott meg nyílt kritikát a lépéssel szemben. Az elfogadott jogszabály…

•
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma karácsony közeledtével kültéri és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint egyéb ünnepi dekorációs villamossági termékeket vizsgált meg. Az ellenőrzés során 58 különböző terméktípus került górcső alá, amelyek közül 56 nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. Az érintett árucikkek forgalomból való kivonása jelenleg is zajlik – számolt be…

•
A Budai út – Csíksomlyói utca csomópont átalakítására már van tervdokumentáció, de az nem rendelkezik engedéllyel, és egyébként is: az átépítés megvalósítására „a szükséges forrás jelenleg nem áll rendelkezésre az Építési és Közlekedési Minisztérium költségvetésében”. A témával a KecsUP többször foglalkozott, például idén februárban is. Akkor Tóth Szilárd (Szövetség a Hírös Városért Egyesület) egy sajtótájékoztatón mondta el,…

•
Nincs könnyű dolga annak, aki külföldi tulajdonú, de hazánkban is népszerű, sokak által használt internetes kereskedőoldalakon jár pórul és keresné az igazát. Igencsak nehézkes a jogorvoslat, pedig az igazságérzet okkal berzenkedik, ha megtörténik, ami egyik olvasónkkal is: a Vinted rendszerén belül eladott egy társasjátékot, majd a vevő a csomagolás sérülésére hivatkozva elállt a vételtől,…

•
A Nexus és a Hamisítók két teljesen eltérő tematikájú könyv, két egymástól különböző szerzőtől – és mégis összeköti őket az információ feldolgozásának módja. Yuval Noah Harari és Gárdos Péter könyve húsbavágóan érint bennünket, a gondolkodásunkat, a világról eddig megtanultakat, a történelmet, a demokratikus működést, a társadalmi kapcsolatainkat, vagy éppen azok baljós szétesését. A kőkorszaktól az…

•
Mindössze 9 millió forint volt 2025. márciusban a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kasszájában, miközben 2024 végéig mintegy 270 milliárd forintnyi vagyon tűnt el. Az MNB által létrehozott alapítvány mérlege szerint ugyanakkor a korábban is óriásira nőtt kötelezettségállományból eddig 103 milliárd forintot sikerült lefaragni – erről a HVG-nek nyilatkozott Hegedüs István, az alapítvány új…

•
Olvasóinktól több jelzést kaptunk, hogy Kecskeméten nagyon nehéz sportorvosokhoz időpontot kapni, hozzájuk vizsgálatra eljutni. Többen úgy vélik, hogy kevés szakember van a városban, és valószínűleg a környező településekről is Kecskemétre járnak a sportolók. A témában megkerestük az Országos Sportegészségügyi Intézetet. Országosan közel száz telephelyen működik sportorvosi alkalmassági szűrővizsgálat. Bács-Kiskunban három telephelyen zajlik sportorvosi ellátás,…

•
Távozik a Mercedes-Benz elektromos hajtásláncok fejlesztéséért felelős vezetője, Torsten Eder – közölte a német autógyártó. Eder 2023 közepe óta irányította az elektromos hajtásrendszerek fejlesztését, megbízatása május 1-jéig tart. A posztot Jörg Bartels veszi át, aki eddig a Mercedes és a Beijing Automotive közös kínai vállalatának, a Beijing Benz Automotive-nek volt az elnök-vezérigazgatója. Bartels távozásával…