
•
Nyílt levelekben fordult több nemzetközi és európai szervezet vezetőjéhez Juhász Imre, az alapvető jogok biztosa a szlovák büntető törvénykönyv vitatott módosítása miatt – közölte az ombudsmani hivatal. A megkeresettek között szerepel az EBESZ nemzetiségi kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa, az EBESZ emberi jogi irodájának igazgatója, az Európai Parlament elnöke, valamint a szlovák emberi jogi biztos –…

•
A magyar kormány először országgyűlési határozatban támadta az uniós védelmi hitelt (SAFE), Menczer Tamás kijelentette, hogy nem kérnek belőle, egyedüliként nem szavazták meg a jogszabályt az EU-ban, majd akkora szeletet kértek, mint az atomhatalom, Franciaország – írta a Telex. Strasbourgban, a SAFE nevű uniós védelmi hitelre beadott magyar igény európai parlamenti vitáján elhangzott az…

•
Még meg sem kezdődött a hivatalos 2026-os választási kampány, azonban nehéz nem észrevenni, hogy már jó ideje erre készül, ennek rendeli alá működését a Kecskeméti Médiacentrum, amelynek felügyeleti szerve Kecskemét fideszes többségű önkormányzata. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan tud a Kozák Polett-féle médiahálózat közfeladatot ellátni úgy, hogy valójában a közérdeket maximum nyomokban szolgálják, de a…

•
Ez a hét a Davos-i Világgazdasági Fórumé (World Economic Forum): 130 ország, több, mint 60 állam- és kormányfője lesz itt (ez rekord), s hatalmas delegációval várható Trump, von der Leyen, és Zelenszkij, a brit, francia és holland vezetők és a világ legnagyobb cégvezetői. Háború vagy béke? Bún vagy bűnhődés? Beharangozó elemzés következik Davos 2026…

•
Méghozzá a Polymarketen, ami hétfőtől Magyarországról elérhetetlenné vált – kivéve, ha VPN (virtuális magánhálózat) segítségét veszi igénybe az ember. Egy tanar2007 nevű felhasználó 212 ezer dollárt, közel 70 millió forintot tett Magyar Péter győzelmére. Ezzel ő tartja a Magyar miniszterelnökségére fogadó összes pozíció ötödét – írta a 444. A Polymarket egy blokklánc alapú előrejelzési piac,…

•
Még nem is kezdődött meg a hivatalos kampány – az majd csak február 21-én esedékes, az április 12-ei választások előtt 50 nappal -, de persze már nagyon régóta óriási fordulatszámon pörög. Sok érdekességgel, felháborító és mulatságos eseménnyel, folyamattal, tanulsággal jár majd, igyekszünk majd ezeket folyamatosan rögzíteni, hogy okulásul fentmaradjon az utókornak, hogyan is mentek…

•
A hétfő éjszakai Magyar Közlönyben megjelent idei első belügyminiszteri rendelet lényegében a kormány azonnali hatállyal megszüntette a Szőlő utcai javítóintézetet – szúrta ki a 444. A jogszabály szerint szükségessé vált „a javítóintézeti szervezetrendszer átalakítása”, és ennek első lépése, hogy „megszűnik a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet működése”. A keddtől hatályos rendelet nem véletlenül első lépésként írt…

•
Koncert, kiállítás, kvízest, zenés irodalmi est, interaktív játékos foglalkozás – összeszedtük, milyen programokat rendeznek a hírös városban január 22-én, a magyar kultúra napján, illetve annak alkalmából. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Kecskeméten azonban nemcsak…

•
Közleményt adott ki január 19-én Csányi József, Kiskunfélegyháza kormánypárti polgármestere egy korábbi kijelentésével kapcsolatban, amelyet még a 2025-ös időközi polgármester-választás kampányában tett Dósai Bencéről és az IP Energy Kft.-ről. A Lezsák Sándor-féle, Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórumhoz kötődő, magas aránnyal tavaly októberben újraválasztott Csányi József visszavonta korábbi állítását a volt kollégájáról és a céggel összefüggésben.…

•
Közlekedési fennakadásokra kell számítani január 21-én reggel a Kecskeméti Törvényszék épülete előtt, miután egyes állatvédő szervezetek bejelentették, hogy demonstrációt terveznek a helyszínen. Céljuk, hogy a tavaly novemberi eseményükhöz hasonlóan felhívják a figyelmet az elmúlt időszakban országos szinten elszaporodott állatkínzási esetekre, illetve hogy testközelből követhessék figyelemmel a közismertté vált Rozi kutya egykori gazdájának másodfokú büntetőperét.…