
•
Stratégiai hibák sorozata eredményezte Gerendai Károly szerint, hogy a Sziget Fesztivál milliárdos veszteségeket termelt az amerikai tulajdonosnak – erről az Mforon megjelent Klasszis Podcastban beszélt az üzletember, a Sziget Fesztivál régi-új tulajdonosa. Szerinte hiba volt például kizárólag a Z-generációra optimalizálni a kommunikációt és a fellépőket. Gerendai Károly kitért arra is, hogy rengeteg telefonhívást kapott,…

•
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára november elején jelentette be, hogy minden vidéki bölcsődébe visznek műanyag „kismotorokat”. Azóta fideszes politikusok hordják a járműveket az intézményekbe, egyértelműen saját kampánycéljaikra használva a közpénzből vett játékokat és a gyerekeket is – írta meg az Átlátszó. Salacz László országgyűlési képviselő – aki vélhetően a…

•
2025 nyarán a Hűvösvölgyi Gyermekotthon több lakója is arról számolt be, hogy verbális, érzelmi és fizikai bántalmazások érték őket és más gyerekeket az állami fenntartású intézményben – írja a Direkt36. Lapszemle. A tényfeltáró központ cikke itt olvasható. A Direkt36 a birtokába került iratok szerint volt gyerek, aki arra panaszkodott, „kutyageci”-nek szólította az egyik gyerek…

•
A képviselők örültek is, meg nem is a már nem használható ruhák, cipők leadására szolgáló gyűjtőedényeknek. Többen elmondták: a lakosság aggódik, hogy a konténerekkel együtt megjelennek majd a guberálók és a szemétkupacok. Három hónapos tesztidőszak után fogják eldönteni, milyen gyakran szükséges üríteni a konténereket. Az esetlegesen melléjük rakott hulladékot is a MOHU alvállalkozójának kell…
•
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell – többek között erről esett szó a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság Konferenciáján – írta meg Economx.hu. Lapszemle. A hosszú műtéti várólista, a járóbeteg-ellátásban a hosszú várakozási idő, és az orvoshiány, ami miatt elégedetlenek a betegek az állami egészségügyi ellátással – mondta…

•
Tizenegy magyarországi város és külhoni magyarlakta partnertelepülés versenyez azért, hogy melyikük viselje 2026-ban a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. Kecskemét és Marosvásárhely csapata a szerda esti első elődöntőben szerepelt, ahol sikeresen továbbjutottak. Az élő vetélkedőben a városok csapatai produkciókkal, filmekkel, kvízzel mérkőztek meg és a műsor nézői is szavazhattak kedvenceikre. A továbbjutást követően december 10-én, szerdán…

•
Közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be, de a Neumann János Egyetemért Alapítvány megtagadta az intézkedési terve kiadását, ezért keresetet adtunk be a Kecskeméti Járásbíróságra. Október közepén a Transparency International Magyarország Alapítvány támogatásával ismét közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a Neumann János Egyetemért Alapítványhoz. Tavasszal volt már ilyen, sem sokkal azután, hogy kiderült, amit szinte senki nem tudott: az alapítvány…

•
Az adventi vására miatt turistadömpingtől szenvedő Riquewihr polgármestere csendet rendelt el a település fő utcáján, miután a helyiek a hangzavarra panaszkodtak, írja a The Local-ra hivatkozva a 24.hu. A Franciaország észak-keleti részén található ezer fős település érintett utcája a „Rue de Silence”, vagyis a „Csend Utcája” nevet kapta. Daniel Klack polgármester szerint a döntéssel…

•
Tizenegy magyarországi város és külhoni magyarlakta partnertelepülése versenyez azért, hogy melyikük viselje 2026-ban a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. Három elődöntő lesz, az első szerda este 8 órától, ebben szerepel Kecskemét és Marosvásárhely csapata. Ha továbbjutnak, december 10-én, szerdán következik a döntő. Az élő vetélkedőben a városok csapatai produkciókkal, filmekkel, kvízzel mérkőznek meg és a…

•
Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapjává, mégpedig azért, hogy a katasztrófa, baleset vagy betegség következtében fogyatékossá vált emberek problémáira, jogaira felhívja az egész világ figyelmét, elősegítse a társadalmi részvételüket, küzdjön a diszkrimináció minden formája ellen és szolidaritást, empátiát váltson ki az egészséges emberekből. „Ma nem ‘különlegességről’ beszélünk. Ma arról…