Elegük lett a droghelyzetből, járőrözés indult a hajdúsági nagyközségben

Kevés olyan erős és fontos hét volt a magyar belpolitikában, és még mindig tart, mint az, amelyben szeptembert elhagytuk és ráfordultunk októberre. Talán a választások óta nem tobzódtak ennyire az ügyek, hiszen két minisztert is letartóztattak a részben ellenük indított büntetőeljárásokban. Nem csoda, hogy a helyi független újságok is nagyon erős közéleti és politikai híreket szállítottak az elmúlt napokban, ráadásul köztük a legtöbbet emlegetett szereplőkről szóló írásokat is ajánljuk heti összefoglalónkban. Külön meg kell említeni a Debreciner riportját és videóját az egyre súlyosabb kábítószerhasználat ellen fellépő roma csoportról.

Borsod24: Szakértővel világítják át a Miskolci Egyetemet működtető alapítványt

Átfogó vizsgálat indulhat a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítványnál. A kuratórium új elnöke a Borsod24-nek adott interjújában azt mondta, nem benyomások vagy sajtóhírek alapján akarnak ítélni, hanem pénzügyileg is áttekintik a korábbi működést. Beszélt az alapítványi vagyonról, az egyetemi autonómia határairól, a kollégiumi férőhelyek bővítéséről és az épületek korszerűsítéséről.

A teljes cikk a Borsod24-en olvasható →

Debreciner: Romák a kristály ellen – Járőrszolgálat Biharnagybajomban

A 2400 lelkes Biharnagybajomban élők egy része annyira megelégelte a kábítószer miatti bűncselekményeket és az utcai fogyasztást, hogy elindítottak egy drogellenes mozgalomnak nevezett, főként romákból álló csoportot. A tagok minden este járőröznek a hajdú-bihari nagyközségben. A Debreciner munkatársai ellátogattak a településre, és egy estére csatlakoztak a járőrözéshez.

A riport a Debrecineren → · Videó →

Egri Szín: Az egri polgármester fényesítené a Fidesz politikai brandjét

Sok más településhez hasonlóan mostanra az egri költségvetés is romokban van, és úgy tűnik, esély sincs a jelenlegi működés mellett valódi konszolidációra. A város polgármestere ezért rendkívüli segítséget kért a kormánytól. Az egriszin.hu cikke szerint az önkormányzat identitáskampánya is erre a kormánypárti politikai véleményre rímel.

A teljes írás az Egri Színen →

KecsUP Hírek: Elrendelte Hankó Balázs letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság

Maratoni, több szünettel megszakított zárt bírósági ülést tartottak a Kecskeméti Járásbíróságon október elsején Hankó Balázs ügyében. A nyomozási bíró végül úgy döntött, hogy elrendeli a volt fideszes kulturális miniszter előzetes letartóztatását harminc napra a szökés, elrejtőzés és az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye miatt.

A teljes cikk a KecsUP Híreken →

Szabolcs24: Kisvárdáról a miniszteri székig, majd a letartóztatásig

Seszták Miklós KDNP-s politikus pályája a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdáról indult. 1994-ben egy önkormányzati bizottság külsős tagja volt, 2010-ben országgyűlési képviselő, végül nemzeti fejlesztési miniszter lett 2014-ben. A napokban – egyelőre nem jogerősen – letartóztatták, hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják egy mintegy 11 milliárd forintos, Volánbuszhoz kapcsolódó ügyben.

Részletek a Szabolcs24-en →

Szegeder: Egyre több vizet igényel a szegedi ipar, közben a térség vízháztartása már kritikus állapotban van

Szeged ivóvízellátása jelenleg stabil, a BYD és a következő évek ipari beruházásai azonban jelentősen növelhetik a város vízigényét. A Dél-Alföldön idén 120–150 milliméteres csapadékhiány alakult ki. A hosszabb távú kérdés ezért nemcsak az, hogy van-e most elegendő víz, hanem az is, milyen ipari vízhasználat tartható fenn a térség romló vízháztartása mellett.

A teljes írás a Szegederen →

Szol24: Hátulról mellbe, Szolnoktól a közmédiáig – Várhegyi Attila útja

Várhegyi Attila neve ismét a közélet fókuszába került, miután a Duna Médiaszolgáltató jelenlegi vezetése hivatalos feljelentést tesz a közmédiánál feltárt működés miatt. A Szol24 cikkéből kiderül, hogy egy belső vizsgálat szerint a korábbi szolnoki polgármester tanácsadói szerepben, formális vezetői jogkör nélkül is jelentős befolyást gyakorolt a szervezet működésére.

A teljes cikk a Szol24-en →

Veszprém Kukac: Két és fél milliárddal kevesebb a kasszában

Veszprém tavaly rekordmagas, 14 milliárd forint iparűzési adóbevétellel zárta az évet. Ehhez képest idén a tervezett 13 milliárd forintnál 2,5 milliárddal kevesebb befizetés érkezik a város kasszájába ebből az adónemből, ezért költségvetés-módosításra volt szükség.

A teljes tudósítás a Veszprém Kukacon →

A független helyi sajtó elmúlt heti írásai között ezúttal az üresen álló egri bérlakások, egy közel 3 milliós fizetéssel szociális bérlakásban élő kecskeméti alpolgármester, a közmunka csapdája, a debreceni szervezetek közpénzes támogatása, egy megrepedt vasúti híd és a szolnoki vasútállomásnál szerveződő önkéntes figyelőszolgálat is szerepel.

Borsod24: Szalonna és Bódvaszilas – Tényleg romák szándékos áttelepítése zajlik Borsodba Szlovákiából?
A Szepsiből Bódvaszilasra költözött 17 fős család történetét az elmúlt hetekben összekapcsolták a korábban Szalonnára tervezett roma beköltözéssel. A család augusztus elején érkezett a településre, ezt követően pedig különböző, rendbontásról, hangoskodásról és más problémákról szóló híresztelések terjedtek el. A Borsod24 szerkesztősége megkereste Kosik Ákos polgármestert, hogy tisztázza, mi történt, milyen panaszok érkeztek, és mi áll az önazonosság-védelmi rendelet bevezetésének hátterében.
https://borsod24.hu/2026/09/16/felvideki-romak-borsodban-a-szobeszed-mossa-ossze-a-szalonnai-es-bodvaszilasi-torteneteket-alaptalanul/

Debreciner: Éveken át juttatott százmilliókat a Fidesz politikáját támogató debreceni szervezeteknek a kormány és az önkormányzat
A debreceni városvezetéshez köthető egyik szervezet csak az önkormányzattól néhány év alatt több mint félmilliárd forint támogatást kapott. A magát zöld mozgalomnak kiadva egyszer sem szólalt meg a városban működő akkumulátoripari beruházások környezetre gyakorolt káros hatásairól. A kormány a napokban megreformálta a Központi Információs Közadat-nyilvántartást, így az interneten kereshetővé vált, hogy milyen szerződéseket kötöttek a közzétételi kötelezettséggel rendelkező szervezetek. A Debreciner újra ellenőrizte a fideszes polgármester mellett korábban nyíltan kiálló, a civileket álcivilező entitásokat és azok közpénzes támogatását.
https://debreciner.hu/cikk/eveken-at-juttatott-szazmilliokat-a-fidesz

Egri Szín: Elherdált bérlakásrendszer Egerben
A városnak 800 darab bérlakása van. Ebből mindössze 30 darab a valóban szociális célú. Száz üresen áll, és 200-an várnak lakásra. Gyakorlatilag évek óta leállt a bérleti szerződések kötése, viszont az üres lakásokat gyorsuló ütemben adja el az önkormányzat. Közben tehetős emberek bérelnek havi néhány tízezer forintért városi ingatlanokat. A kérdésben mindenki hárít és másra mutogat – írja az egriszin.hu.
https://www.egriszin.hu/tartalom/cikk/13479_elherdalt_berlakasrendszer_egerben

KecsUP Hírek: közel 3 milliós fizetéssel szociális bérlakásban lakik a kecskeméti fideszes alpolgármester
Szeptember 24-én, a kecskeméti közgyűlés közben elrendelt szünetben sajtótájékoztatót tartott az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért frakció három képviselője. Ezen elhangzott: noha havonta közel 3 millió forintos fizetéssel rendelkezik – amely mellé cafetéria és szolgálati autó is jár –, Fekete Gábor alpolgármester mégis egy szociális bérlakásban él a belváros közepén. Az elhangzottakra Fekete Gábor is reagált, és elmondta, hogy a lakásban korábban a nagyapja, később pedig az édesanyja lakott. A Szövetség felszólította, hogy mondjon le a tisztségéről, de ez nem történt meg.
https://kecsup.hu/2026/09/tobb-millios-fizetessel-szocialis-berlakasban-lakik-a-fideszes-alpolgarmester-a-lemondasat-kovetelik
Fotó: KecsUP

Szabolcs24: A közmunka fogságában Kelet-Magyarországon
Szabolcs-Szatmár-Beregben dolgozott a legtöbb közfoglalkoztatott 2026 februárjában: 15,6 ezren voltak. A közmunka sok településen továbbra is fontos megélhetési lehetőség, miközben az elsődleges munkaerőpiacra való továbblépést több akadály nehezíti. Az alacsony iskolai végzettség, a megfelelő közlekedés hiánya és az ingázás nehézségei miatt sokan nem tudnak továbblépni, a közfoglalkoztatásból kilépők jelentős része pedig visszakerül a rendszerbe.
https://szabolcs24.hu/2026/09/25/het-osztallyal-sehol-nem-allnak-velem-szoba-mi-tart-bent-ezreket-a-kozmunkaban-szabolcsban/

Szegeder: Megrepedt az algyői vasúti híd szerkezeti eleme
A MÁV egy rutinellenőrzés során repedést talált az algyői vasúti Tisza-híd egyik keresztmerevítő elemén, ezért a megengedett sebességet 100 km/óráról 60-ra csökkentették. A korlátozás a Szeged–Hódmezővásárhely tram-traint és a Szeged–Békéscsaba vonal járatait is érinti, de a vasúttársaság szerint a menetrendben ez egyelőre nem okoz fennakadást.
https://szegeder.hu/regio/2026-09-20/megrepedt-az-algyoi-vasuti-hid-szerkezeti-eleme-100-km-ora-helyett-csak-60-nal-jar-a-tram-train/

Szol24: Önkéntes figyelőszolgálat szerveződik a szolnoki vasútállomásnál
Önkéntes figyelőszolgálat szerveződik a szolnoki vasútállomás és környékének ellenőrzésére, ám a kezdeményezés jogi keretei egyelőre tisztázatlanok. A Szol24 megkereste a rendőrséget, hogy kiderüljön, milyen feltételekkel működhetne egy ilyen szolgálat, illetve milyen szerepet vállalhatna benne a rendőrség. A hatóság közlése szerint tudnak a kezdeményezésről, de annak megszervezésében nem vesznek részt.
https://szol24.hu/2026/09/24/sajat-figyeloszolgalatot-szerveznek-a-szolnoki-vasutallomashoz-megerkezett-a-rendorseg-allasfoglalasa/

Veszprém Kukac: Megújul a veszprémi kórház szemészeti osztály vizsgálója
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház szemészeti osztályán megkezdték a vizsgálóhelyiség felújítását. A meglévő körülmények elavulttá váltak az egylégterű vizsgálóban, nem biztosították a betegek komfortérzetét és a diszkréciót az orvos-beteg találkozók során. A beruházást gondos tervezés előzte meg, mert alapterület-bővítésre nincs lehetőség.
https://veszpremkukac.hu/csolnoky-ferenc-korhaz-megujul-a-szemeszeti-osztaly-vizsgaloja_unikum/

Debrecenben botrányba fulladt az EcoPro-katódgyár közmeghallgatása. Kínai munkásokat és emeletes ágyakat találtak egy volt szegedi étteremben, pedig a hely szállásnak nem alkalmas. A Veszprém Kukac kérdéseket küldött a város polgármesterének a Petőfi Színház felújításáról, és válaszokat is kapott.

Borsod24: Bronzkori sírok őrzik a több ezer éves múlt emlékeit Bükkábrányban
A bükkábrányi lignitbánya területén feltárt bronzkori temető közel kétszáz sírja különleges bepillantást enged a több ezer évvel ezelőtt élt közösségek életébe. A Herman Ottó Múzeum régészei azt is vizsgálják, mit árulnak el a leletek az egykori közösségről.
https://borsod24.hu/2026/09/11/kiraboltak-a-sirok-85-szazalekat-megis-maradtak-kincsek-bukkabranyban/

Debreciner: Botrányba fulladt az EcoPro-katódgyár közmeghallgatása Debrecenben
Miért fenyegették a lakosságot a debreceni közmeghallgatáson? Miért nem jelent meg a városhoz köthető politikai elit? Miért zárták be az EcoPro egyik gyárépületét két nappal később? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Debreciner munkatársai a Térkő podcastjukban.
https://debreciner.hu/cikk/botranyba-fulladt-az-ecopro-katodgyar-kozmeghallgatasa-debrecenben-terko-15

EgriSzín: A kulturális leépülést nehéz lesz visszafordítani
Az új színházi vezetésnek azzal kellett szembesülnie, hogy az évtizedes kulturális nihil gyakorlatilag eltüntette a nézőket. Az EgriSzín szerint a műélvező néző nem terem, hanem felnő és kihal.
https://www.egriszin.hu/tartalom/cikk/13464_szelhamos_egerben

KecsUP Hírek: Tetőt kapott a kecskeméti futballstadion eddig fedetlen lelátója
A Széktói Stadion felújítása bruttó 700 millió forintból valósult meg, 70 százalékban TAO-forrásból. A városközpont felőli lelátó befedése a beruházás leglátványosabb eleme.
https://kecsup.hu/2026/09/atadtak-a-szektoi-stadion-napos-oldalat-szombaton-a-szurkolok-is-birtokba-vehetik-galeriaval

Szabolcs24: Szabolcs-Szatmár-Beregben gyorsabban fogy a népesség, mint országosan
A megyében tíz év alatt több mint 41 ezerrel élnek kevesebben, miközben a munkaképes korúak száma több mint 50 ezerrel esett vissza, a 65 év felettieké pedig közel 15 ezerrel nőtt. Az elemzés azt is vizsgálja, mely településeken volt a legnagyobb a népességcsökkenés.
https://szabolcs24.hu/2026/09/18/41-ezerrel-kevesebben-elnek-szabolcsban-mint-tiz-eve-a-varosok-kozul-csak-egy-tudott-noni/

Szegeder: Kis híján munkásszállóvá avanzsált az egykori Kék Csillag étterem
Egy ellenőrzés során 37 emeletes ágyat és 10 kínai állampolgárt találtak a bezárt szegedi étteremben. A Kormányhivatal tűzvédelmi hiányosságokat tárt fel, és megállapította, hogy az ingatlan jelenlegi állapotában nem alkalmas szálláshelynek.
https://szegeder.hu/szeged/2026-09-14/kinai-munkasokat-es-emeletes-agyakat-talaltak-egy-volt-szegedi-etteremben-pedig-a-hely-szallasnak-nem-alkalmas/

Szol24: Mínusz egy fő a szolnoki Fidesz frakciójában
Menkó Gyula kilépett a Fidesz–KDNP önkormányzati frakciójából, és független képviselőként folytatja munkáját. Távozásával a kormánypárti frakció elveszítette addigi automatikus többségét a szolnoki közgyűlésben.
https://szol24.hu/2026/09/16/menko-gyula-elmondta-miert-hagyta-ott-a-fidesz-kdnp-frakciot/

Veszprém Kukac: Kérdések és válaszok a Petőfi Színház felújításával kapcsolatban
A beruházás körüli anomáliák miatt a Veszprém Kukac több kérdést intézett Porga Gyula polgármesterhez, majd a megérkezett válaszlevelet változtatás nélkül közölte.
https://veszpremkukac.hu/gigaberuhazas-kerdesek-es-valaszok-a-petofi-szinhaz-felujitasaval-kapcsolatosan/

Szakértői tanácsadás 250 millióért Kecskeméten, Fidesz–Tisza-csúcs Egerben, Debrecenben továbbra is akkuügyek vannak napirenden, vajon mit terveznek Penészleken, profitálnak-e a magyarok a kínai BYD-gyárból, nincs háziorvos Szolnokon, Veszprémben csúcsra hágnak az albérleti árak – válogatás a helyi független online lapok elmúlt heti írásai közül.

Borsod24: Viszonylag hosszú idő után megszólalt a miskolci Tisza-politikus

Juhász Roland, a Tisza Párt miskolci politikusa arról beszél, miért kerülte korábban a sajtónyilvánosságot, és miért tartotta fontosnak, hogy most megszólaljon. A Borsod24-nek adott interjúban részletesen kitér a miskolci helyzetre, a közelmúltban tapasztalható elégedetlenségre és a párton belüli konfliktusokra. Szóba kerül az is, hogy a párt milyen feltételekkel fogadhatna új országgyűlési képviselőket, illetve hogyan viszonyul a képviselői szavazási fegyelem az egyéni véleményhez és a lelkiismereti szabadsághoz. Juhász az elszámoltatás fontosságát hangsúlyozza, és arra figyelmeztet, hogy az új vezetés nem ismételheti meg elődei hibáit. Beszél Miskolc legsürgetőbb problémáiról, a város helyzetéről, képviselőtársával való kapcsolatáról, valamint a választások utáni politikai felelősségről is.

Debreciner: „Ez csak egy bohózat” – a debreceniek számos kérdésére nem válaszoltak az EcoPro-katódgyár közmeghallgatásán

Több mint három és fél év után tartottak akkuügyi közmeghallgatást Debrecenben, ahol az aggódó és dühös lakosok azzal szembesültek, hogy a kormányhivatal az ő fegyelmezésükkel van elfoglalva, érdemi válaszok helyett pedig sok esetben e-mail írására biztatták a megjelenteket. A Mikepércsi Anyák szerint meg kell vizsgálni, hogy a korábbi jogszabálysértések miatt vissza lehet-e vonni a katódgyár engedélyét. A Debreciner részletes videós beszámolót adott a közmeghallgatásról.

Egri Szín: Tisza–Fidesz-csúcs az egri városházán

Találkozott Vágner Ákos (Fidesz), Eger polgármestere és Bódis Péter (Tisza) államtitkár a minap, és hosszasan tárgyaltak. Nem közösen adtak ki erről közleményt, hanem mindketten külön-külön. A beszámolókat összehasonlítva két dolog azonnal szembetűnik. Az egyik, hogy lényegében azonos hangütést használnak, mindketten felelős döntéshozói minőségben mutatják magukat. Ez a megközelítés merőben eltér a kommentszekciók mocskától és a korábbi fideszes revolverpropaganda lekezelő hangnemétől. Valós dolgokról tárgyaltak. Bódis úr számon kérő, vizsgálódó hangulatban volt, míg a polgármester úr védekező, magyarázkodó attitűddel tárgyalt. Ugyanakkor nem megkerülhető a kérdés, hogyan jutottunk odáig, hogy elfogadhatóvá vált az, hogy egy parlamenti képviselő felkérdez egy szuverén önkormányzati vezetőt emberek fizetéséről, intézmények működéséről? A ’90-es rendszerváltás utáni években ebből országos botrány lett volna, és az önkormányzatiság lábbal tiprásaként pellengérezték volna ki a történteket. És igazuk is lett volna. Most azonban más a helyzet. Minden jel szerint mostanában nem lesz előrehozott önkormányzati választás, együttélésre kell berendezkedni – értékeli a történteket az egriszin.hu.

KecsUP Hírek: 250 millió forint járt a tanácsadásért és szakértésért Kecskeméten

Az elmúlt években összesen negyedmilliárd forint közpénzért adott tanácsokat és utasításokat egy „távoli luxus üdülőparadicsomból” – tudomásuk szerint Madeiráról – a Szemereyné Pataki Klaudia fideszes kecskeméti polgármester által megbízott Csapó Ágnes önkormányzati főtanácsadó a hivatalnak és önkormányzati cégeknek. Legalábbis ezt állította szeptember 8-án a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Király József, az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselője és frakcióvezetője. Az ügyben hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a megyei rendőr-főkapitányságon és a megyei főügyészségen is, a közérdekű adatigényléssel megkapott dokumentumokat a KecsUP Hírekkel is megosztotta.
Fotó: KecsUP Hírek

Szabolcs24: Gulyás Márton figyelmet hozhat Penészleknek – a polgármester szerint abból nem sok jutott mindeddig

A Szabolcs24 Bíró Péter penészleki polgármestert kérdezte arról, hogyan fogadja a település a Partizán új kelet-magyarországi bázisának létrehozását, és mit nyerhet ebből az alig több mint ezer lakosú falu. A tíz éve üresen álló egykori orvosi rendelőben stúdió, podcast- és videóműhely készül, ahonnan a Partizán Szabolcsról és a térségről készítene tartalmakat. A polgármester szerint Gulyás Márton nem újonnan fedezte fel Penészleket, hiszen évek óta visszajár, ráadásul családja már az 1960-as években forgatott itt. Bíró úgy látja, a falu sokat változott, de továbbra is komoly infrastrukturális gondokkal küzd. Szerinte a Partizán legfontosabb hozadéka az lehet, hogy országos figyelmet irányít Penészlekre, és nemcsak problémáit, hanem értékeit, történetét és lakóit is bemutatja. A helyiek egyelőre inkább kíváncsian, mint ellenérzéssel fogadják a kezdeményezést.

Szegeder: Két tucat magyar alvállalkozója már tutira van a BYD-nak

A kínai vállalat már a beruházás 2023. decemberi bejelentésekor arról beszélt, hogy a helyi beszállítói lánc kialakítása is része a projektnek, azóta pedig több nagy nemzetközi partnervállalat nevét jelentették be. De vajon a magyarok fognak ebből profitálni, vagy megragadnak egy alsóbb szinten? A Szegeder cikke erre keresi a választ. Bár a BYD üzleti titokra hivatkozva konkrétumot nem árult el, a hazai befektetési ügynökségtől megtudtuk, legalább 24 vállalat már együttműködik a gyárral. Egy győri cég bővebben is megosztotta velünk tapasztalatait.
Fotó: Bálint András / Szegeder

Szol24: Megszűnt egy háziorvosi körzet Szolnokon, több ezer beteg ellátása változik

Szeptember 1-jétől megszűnt Szolnokon a 13. számú felnőtt háziorvosi körzet, amely hét éve betöltetlen volt. A mintegy 1560 érintett lakost a 24. és a 26. praxis között osztották szét, bár a szabad orvosválasztás miatt nem mindenki kerül automatikusan az új körzetéhez. Az átszervezés már most többletmunkát jelent az érintett háziorvosoknak. A 24. körzetben a rendelési idő heti tíz óráról 23-ra nőtt, míg a 26. körzetben jelenleg 20–25 új beteg regisztrációját látják. Az orvosok szerint a nagyobb betegszám különösen az idősebb, krónikus betegeknél jelent komolyabb terhet. Ha azonban az érintettek nagyobb része ugyanahhoz a praxishoz jelentkezne, az már a működés átszervezését és további szakemberi, adminisztratív kapacitást igényelne – írja a Szol24.

Veszprém Kukac: Albérleti árak az egekben

Elindult a lakáskeresési szezon, az egyetemisták újra megfizethető albérletek után kutatnak Veszprémben. Jelenleg egy kisebb, egyszobás lakásért nagyjából 140–150 ezer forintot is elkérhetnek havonta. A drágább, nagyobb vagy kedvezőbb elhelyezkedésű ingatlanoknál 200 ezer forintár jellemző. A friss hirdetések között 250–300 ezer forintos ajánlatok is megjelennek, egy 60 négyzetméter körüli lakást például 280 ezer forintért kínálnak Veszprémben. A magas bérleti díjakkal azoknak is számolniuk kell, akik már dolgoznak, vagy éppen önálló életet kezdenének. A teljes cikk a Veszprém Kukacon olvasható.

Milliárdos támogatásból üresen álló üzem, veszélybe került városi buszközlekedés, szolidaritást sürgető államtitkár: a helyi sajtó hírei ezen a héten is felelősségről és közös ügyeinkről szólnak. Kecskeméten aláírásokat gyűjtenek a biztonságosabb utcákért, Szegeden halálos munkahelyi baleset miatt nyomoznak, Veszprémben egy új politikai kezdeményezést vesznek górcső alá. Mátészalka mindeközben megmutatja, hogyan kapcsolódhat össze a villanyfény, a Túró Rudi és a helyi büszkeség. A Független Helyi Lapok Közösségének válogatása hét szerkesztőség munkáján keresztül hozza közelebb az országos hírek mögött gyakran háttérbe szoruló helyi történeteket.

KecsUP Hírek: A város közbiztonságának javításáért gyűjtenek aláírást Kecskeméten

Két nap alatt több mint ezren aláírták azt az online petíciót, amelyet egy magánszemély indított annak érdekében, hogy érdemi javulás történjen a közbiztonság terén Kecskeméten. A kampány kezdeményezője a legégetőbb problémák között említi a nyílt droghasználatot, a kéregetést, a közterületek méltatlan állapotát, valamint az éjszakai garázdaságokat és vagyon elleni bűncselekményeket. A petíció aláírói többek között arra kérik az önkormányzatot és a rendvédelmi szerveket, hogy fokozzák a rendőrség és a városrendészet gyalogos jelenlétét a kritikus városrészekben, zárják le és rendszeresen ellenőrizzék a játszótereket – írta meg a KecsUP Hírek.

Szabolcs24: Villanyfény és Túró Rudi – Mátészalka titkán Bruno x Spacc is meglepődött

Egy doboz Túró Rudi és egy meglepett zenész: a mátészalkai Fényes Napokon a Bruno x Spacc duó egyik tagja a polgármestertől tudta meg, milyen szorosan kötődik a Pöttyös a városhoz. A szórakoztató jelenet mögött azonban két helytörténeti történet húzódik. Mátészalkán 1888-ban gyulladt ki az elektromos közvilágítás, az édességet pedig közel hat évtizede gyártják itt. Az írás bemutatja, hogyan lett a villanyfényből városi ünnep, a Túró Rudiból pedig több nemzedék megélhetése és a helyi büszkeség egyik jelképe. Közben azt is tisztázza, miért nem ugyanaz egy termék szülőhelyének és hazájának lenni – tudósított a Szabolcs24.

Szegeder: Halálos baleset a kormányhivatalnál

Kedden a szegedi kormányhivatal épületén végeztek munkálatokat, amikor az egyik ipari alpinista lezuhant, a Vármegye Étterem tetejére esett, és életét vesztette. Legalább 15 métert zuhanhatott. A rendőrség a Szegedernek elmondta, a szerencsétlenül járt alpinista ismeretlen okokból esett le, ám foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást indítottak.

Szol24: Milliárdos támogatásból üres csarnok – kalapács alatt a jászberényi gyümölcsfeldolgozó

1,7 milliárd forint uniós támogatásból épült, mégis jelenleg is kihasználatlanul áll a jászberényi gyümölcsfeldolgozó, amelyet most 600 millióért árvereznek – tárta fel a Szol24. A beruházó T-Trans Főép Kft. felszámolás alatt áll, ügyvezetőjét és egyik üzleti partnerét ugyanarra a dubaji címre jegyezték be. A lap helyszíni riportja szerint a csarnokban nincs érdemi feldolgozás. Az ingatlanokat az Indotek egyik cégének közel 1,7 milliárdos jelzálogjoga terheli. A cégcsoport hitelezőként vesz részt az eljárásban, korábbi kivitelezési szerződéseit minőségi és határidős problémák miatt mondta fel – írta meg a Szol24.

Borsod24: Bárki az utcára kerülhet – rendszerszintű fordulatot sürget a borsodi államtitkár

Megbélyegzés helyett szolidaritásra van szükség – hangsúlyozta Szabó-Tóth Kinga a Borsod24-nek egy videós interjúban. A borsodi kötődésű államtitkár a miskolci Hajlék Szociális Otthon bővítése kapcsán beszélt a szociális ellátás válságáról: szakemberhiány, zsúfolt intézmények és több állásra kényszerülő dolgozók jellemzik az ágazatot. A béremelést a változtatások nulladik lépésének nevezte. Az interjúból kiderül, milyen felelőssége van az államnak és a társadalomnak a kiszolgáltatottak segítésében, miközben októbertől tizenhét idős, korábban hajléktalan nő kaphat helyet az otthonban.

Veszprém Kukac: Navracsics Tibor szubjektív

Polgári Demokraták néven társadalmi kezdeményezést hirdetett dr. Navracsics Tibor, hogy legyen párbeszéd Magyarország jövőjéről. Nemes gondolat a legrégebbi fideszesek egyikétől, az utóbbi négy évben már kereszténydemokrata politikustól. A politikus egy ATV-s stúdióbeszélgetésben jelezte, hogy senkinek nem kell megmondania a pártpreferenciáját, csak mondja el a véleményét. Számos pozícióban ténykedett három évtizedig, az elmúlt 16 év történéseiből is kivette a részét. Miközben háttéremberként egyengette a város sorsát, kiérdemelte a Veszprém díszpolgára címet (is) – írta cikkében a Veszprém Kukac.

Egri Szín: Libacombbal verik Egerben a vészharangot

Napirend előtt jelentette be Eger fideszes polgármestere, Vágner Ákos, hogy a város működése veszélybe került és azonnali cca. 800 millió forintos gyorssegélyt kér a kormánytól, mert a tömegközlekedést már nem tudja finanszírozni. A három (!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az „önhibáján kívül bajba került önkormányzat” képét. A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az „önként vállalt feladatairól”, amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI „túlterheléses támadására” (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a „szokásos” egyedi támogatásokat. – írja az egriszin.hu.