
Kele János közgazdász, futballszakíró lesz a következő KecsUP Est vendége május 13-án, 18 órakor a CiVillában (Kecskemét, Kápolna u. 22). Az est folyamán megpróbáljuk körbejárni, hogy mi történhet a magyar futballal azt követően, hogy megbukott a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), amely eddig kiemelten, sokak szerint felelőtlenül támogatta a labdarúgást. Természetesen lesznek kitekintések: korábbi vitákról…
Lakossági hozzászólók szembesítették az április 12-e utáni helyzettel Papp Lászlót, aki teljesen másképp emlékszik az elmúlt években folytatott ténykedésére, valamint a kormányzati politika hatásaira, mint ahogy azok valójában megtörténtek. Mellesleg most nagyon drukkol Magyar Péter kormányának.

Bár Bajusz Gábor és Hollósy András és igyekeztek tudatni, hogy véleményük szerint mi játszott szerepet a Fidesz történelmi bukásában és mit utasított el helyben a miskolciak döntő többsége. Az aHang Miskolc nem osztja a lemondottak véleményét és közkinccsé tették saját, kendőzetlen elemzésüket. Szerdán lemondott Bajusz Gábor és Hollósy András. Állításuk szerint a túlzott politikai…
A választáson tapasztalt lavinaszerű változások, a Tisza-kétharmad és a súlyos Fidesz-kudarc csak az egyik fő beszédtéma. A jegyzőnek azért kellene Szopkó Tibor szerint távoznia, mert szerinte a hivatal dolgozóit megfenyegették, miután segítségért folyamodtak elmaradt fizetésemelésük miatt a képviselőhöz. A jegyző asszony ezt nem cáfolta. Szopkó Tibor csütörtökön LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL MISKOLC JEGYZŐJÉT, dr. Senviczki…
Bejelentette a belügyminisztert és az új igazságügyi minisztert Magyar Péter, ezzel teljes lett az első Tisza-kormány, már ismert az összes miniszterjelölt. Magyar megerősítette, hogy még közelebb kerültünk ahhoz, hogy hazahozzák az uniós ezermilliárdokat, miközben házkutatást tartott a rendőrség a főispán otthonában. Magyar Péter belügyminiszternek Pósfai Gábort, a Tisza operatív vezetőjét, igazságügyi miniszternek pedig Melléthei-Barna…

Isten áldja Magyarországot, az új kormány és az új országgyűlés munkájához sok sikert kívánok! – üzente egyebek mellett Lázár János távozó építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán. Miközben Miskolcon a Fidesz komplett vezérsora állt fel. Nagy vereséget szenvedtünk. Világosan látjuk az okait, de azok pontos megértése, kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz…

A Táncsics Mihály Kollégium igazgatója szerint nem mondta azt az érettségi előtt álló lánynak, hogy el kell hagynia a koleszt az őt sértő mémek miatt, de a Kecskeméti Járásbíróság a tanúvallomások alapján ezt bizonyítottnak találta, és megállapította Bibok Róbert bűnösségét közfeladati helyzettel visszaélés bűntettében. „Akinek nincs humora, mindenre képes” – fogalmazott vádbeszédében az ügyész. …

A kuratórium felajánlja az egyetemet fenntartó alapítvány alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak. Bejelentette a teljes kuratórium lemondását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kuratóriumi elnöke, Böszörményi-Nagy Gergely és dr. Fellegi Tamás, az egyetem felügyelőbizottságának elnöke – derül ki a Telex birtokába jutott levélből, amelyet az egyetemi szenátus tagjainak küldtek. A bejelentést csütörtökön…

A jegybanki megbízásokon egykor milliárdokat kereső Raw Development Kft. április 24-én összesen 51 bankszámláját szüntette meg a G7 szerint. Ám hogy erre miért került sor, illetve mire kellett a cégnek egyáltalán ennyi bankszámla, azt egyelőre nem tudni. Április 24-én több mint ötven bankszámláját szüntette meg a Matolcsy-érában a jegybanki megbízásokon milliárdokat kereső Raw Development…
A tiszaújvárosi fürdő április 13-tól április 30-ig szokásos tavaszi karbantartás miatt zárva tart, majd május elsején ismét vendégeket fogad. A nyitás előestéjén, április 30-án este fél hét után a Tisza TV-ben film tekinthető meg a fürdőben korábban keletkezett tűzről és az azt követő újjáépítésről, melyből egy részletet is közöltek már. A megnyitó napja ráadásul…