
Kordik Szabolcs szerint a felújított Halasi úti felüljáró „nehéz szülés volt, nagyon hosszú vajúdás után, autós szempontból okés, de megint nem gondoltak a kerekesszékkel, babakocsival, kerékpárral közlekedőkre”. Szerinte a felüljáró aljánál például sárga villogó lámpára, közlekedési táblára, ferde padkára lenne szükség, hogy az ő közlekedésüket is segítsék. A Kétfarkú Kutya Párt képviselője egy (autóból)…
Április 29-én, szerdán 16 órakor különleges rendezvénynek ad otthont a miskolci Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár: a német klub tagjai Hermann Hesse életét és irodalmi munkásságát mutatják be egy hangulatos irodalmi délután keretében. A svájci-német író, Hermann Hesse 1877-ben született a württembergi Calwban, protestáns misszionárius családban. Indiai gyökerű anyai öröksége és a pietista vallásosság kettős…

A Medián friss kutatása szerint a vallásosság és a pártpreferencia közötti összefüggés jóval összetettebb, mint azt korábban feltételezték. Bár a rendszeresen templomba járók fele továbbra is a Fidesz–KDNP híve, ugyanakkor az alkalmi vallásgyakorlók, illetve a kizárólag nagyobb ünnepeken misére látogatók jelentős része már a Tisza Párt felé fordult – hívja fel a figyelmet a…

Ismét aktuális, sokakat érintő témát tárgyal Miskolcon a Borsod24 élő beszélgetéssorozata. A következő esemény középpontjában a diósgyőri futball jelenlegi helyzete és jövője áll, egy olyan kérdés, amely most talán fontosabb, mint az elmúlt években bármikor. A „Mi lesz veled DVTK?” című rendezvényen a klub körüli történéseket, a kiesés okait és a lehetséges jövőképet járjuk körül szakértő…
Nagyszabású leépítésekről, esetleg a miskolci önkormányzati médiacég teljes felszámolásáról keringenek hírek – az érintett munkavállalók és a nyilvánosság egyelőre semmit sem tud a tervekről. Információink szerint április 30-ára, csütörtökre rendkívüli munkavállalói állománygyűlést hívott össze a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.. Az összejövetel időpontja nem közömbös: Hauk Zoltán ügyvezető megbízatása állítólag ugyanazon a napon jár…
Ahogy az 1988-tól szállóigévé vált rádiós közvetítés részlete mondja, ilyen nincs és mégis van. Sok a panasz az Avasi kilátónál telepített, egyébként remek játszótérrel kapcsolatban, mivel elvileg van ott mosdó is, gyakorlatilag azonban szinte állandóan zárva van. Pedig nagyon kellene egy ilyen helyre. A panaszt eredetileg H. D. miskolci polgártársunk fogalmazta meg a közösségi…

Egészen különleges látványban lesz részünk, de nem kell megijedni, nem véglegesen kerül újra a helyére Lenin fejszobra, hanem egy retro majális keretein belül. Számos koncertre is készülhetünk a BAZ megyei városban, íme a részletek. Különleges élmény és látvány, hogy hacsak egy kis ideig, de visszakerül eredeti helyére a hatalmas Lenin fej, ami sokáig az…
A kamionos, aki a dominóhatást elindította, nem is lett részese a balesetnek, de az látható, hogy a nem megfelelő követési távolság milyen nagy problémát tud okozni. Ez történt az M3-ason a kamera tökéletes látószögében. Egy forgalomfigyelő kamera rögzítette, ahogy pillanatok alatt baleset alakul ki az M3-as autópálya gödöllői szakaszán. Az MKIF Zrt. szerint egy műszaki hibás…

A Fidesz és a KDNP is bejelentette hivatalos parlamenti frakcióját: az eredeti listáról 25 fő adta át a helyét a másnak – írta a 444. Április 21-én két különböző forrásból is úgy értesültünk, hogy Cseh Tamás beülhet a parlamentbe – az ő neve azonban nem szerepel a végleges listán. Meglepetésre nem került be Lezsák…

Hétfőn hivatalosan átvette országgyűlési képviselői megbízólevelét Molnár János – erről a Tisza Párt politikusa saját közösségi oldalán számolt be, ahol néhány gondolatot is megosztott követőivel. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a választókerületében élő minden magyar ember érdekét kívánja képviselni az Országgyűlésben, és akkor tekinti majd sikeresnek a munkáját, „ha visszatér az öröm, az optimizmus, a lelkesedés…