
Arra jutottak, hogy „a továbbiakban a nyomozás szakszerűsége és időszerűsége ügyészségi nyomozás keretében biztosítható”. Rákérdeztünk az NJEA-ügyre is. A Legfőbb Ügyészség a Magyar Nemzeti Bank ügyében az eddig a rendőrség által folytatott nyomozást ügyészi hatáskörbe vonta. A további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le – jelent meg közlemény április 21-én, kedden az ügyészség…

A Magyar Hang szerint megindult a vagyonkimentés a Fidesz gazdasági hátországában – legalábbis erre utal, hogy a lap információi szerint az elmúlt napokban mintegy 4,4 milliárd forintot vontak ki a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Envirotis Holding Zrt.-ből. Lapszemle. A Magyar Hang úgy tudja, ez gyakorlatilag a cégcsoport szinte teljes likvid vagyona volt, egy informátoruk…
Komoly lakóingatlan-fejlesztés indul Kazincbarcikán 2026 őszén – legalábbis erről egy, a beruházásban érintett vállalkozó számolt be közösségi oldalán. A bejegyzés szerint a fejlesztésről már aláírt területfejleseztési szerződés is született, amelyet Szitka Péter polgármester jelenlétében írtak alá. Kovács Ferenc, a berentei KV Beton ügyvezetője a Facebook-oldalán úgy fogalmazott, “Szitka Péter polgármester úr jelenlétében aláírtuk azt…

Véget ért a rendkívül hosszú választási kampány, amelynek eredménye világos: az április 12-i voksolás valóban rendszerszintű politikai változást hozott. Sokan ettől egy nyitottabb, szabadabb közéleti diskurzus kialakulását is várják. Helyben pedig máris mintha mutatkoznának ennek pozitív jelei. KÖZbeszéd címmel új beszélgetéssorozat indul Kecskeméten, amelynek célja, hogy a várost érintő fontos kérdésekről pártpolitikai felhangok nélkül…

Akik megtekintették ezeket a gyönyörű felvételeket az elmúlt napokban, el sem hitték, hogy nem mesterséges intelligencia készítette őket. Pedig valóban nem, ezek a fényképek a valóságban is elkészültek. A hozzáfűzött vélemények hasonlóan érdekesek. Annyira átvette az irányítást már a világban a mesterséges intelligencia és annyira gyakran találkozunk már ilyen tartalommal, hogy már el sem…

Többéves megállapodást írt alá a Samsung SDI a Mercedes-Benzzel az elektromos járművekbe szánt akkumulátorok szállításáról – mindezt hétfőn jelentették be. Lapszemle. Minderről a Telex ír, a Reuters-re hivatkozva. Ez a Samsungnak a Mercedes-Benzzel kötött első ilyen jellegű szerződése. Az akkumulátorok nikkel-kobalt-mangán kémiai összetételűek lesznek, és a Mercedes-Benz következő generációs elektromos járműveit fogják hajtani. A…
Ugyanazok az emberek (nevesebb vállalkozók, műsorvezetők, települések polgármesterei), akik korábban még ezerrel megtolták saját közösségi médiás oldalukon is a Fidesz kampányát, az elmúlt napokban véletlenül tömegesen tüntették el a narancssárga propagandának a nyomait is. Zajlik a második hosszú bájtok éjszakája? Vannak, akik iratmegsemmisítőkkel dolgoznak, annak, akik “csak” Facebook-oldalaikat gyomlálják ki és tüntetik el remek…

Orbán Viktor 12 miniszterrel és hatalmas apparátussal vezérelte végig az előző négy évet – mérsékelt sikerrel. A Tisza kétharmados felhatalmazást kapott, Magyar Péter tizenhat miniszterrel folytatja. Még nem minden tárcának van megnevezett várományosa, de hét névre már fény derült. A 141 fős parlamenti Tisza-frakció első – az új Országgyűlés megalakulása előtt még csak informális – ülése…

A külügyminiszter Orbán Anita, az egészségügyi miniszter Hegedűs Zsolt, a honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz lesz – derült ki a Tisza leendő frakciója első ülésén. Lapszemle. Hétfőn tartotta a Tisza leendő frakciója első ülését a Hungexpón, majd ezt követően sajtótájékoztató következett. Ezen Magyar Péteren, a Tisza elnökén és Bujdosó Andreán, a Tisza leendő frakcióvezetőjén kívül…

Megcsináltuk! Kiadónk, az Áramlat Alapítvány pályázata támogatást nyert a Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapnál, és az ötletből most valóság lett: elkészült egy önkiszolgáló, automata podcast stúdió a kecskeméti Civillában. Ez nem egy szokásos stúdió: nem kell technikus, nem kell értened a kamerákhoz, nem kell tudnod vágni. Leülsz, beszélgetsz, a rendszer pedig automatikusan rögzíti…