Ismét egy miskolci probléma, amit kivetíthetünk az egész országra. Eddig is láthattunk millió hasonló gondot, csak mivel a Fidesz mindig kétharmaddal húzta be a választást, el is sikkadtak. A megyei kereskedelmi kamara elnöke jól láthatóan oldalt választott, Csöbör Katalin mellett kardoskodott, miközben függetlennek és pártatlannak kellene lennie. Szopkó Tibor szerint ez elfogadhatatlan. A napokban…

A Biztonság Napja nevet viselő rendezvény mára hagyománnyá vált Tiszaújvárosban, így idén is nagy gonddal készülnek rá a szervezők. Ez alkalommal azonban a rendvédelmi szervek bemutatói és egy különleges mentési gyakorlat mellett a jótékonyság is központi szerepet kap az eseményen. A tét egy beteg gyermekek fejlesztését szolgáló intézmény felvirágoztatása, amelyet egy önzetlen anyuka álmodott…
Debrecen vezetői nem kedvelik a nyilvánosságot, nem gondolják, hogy a város lakói számára átláthatóbbá kellene tenni a tevékenységüket például élő közvetítésekkel, a testületi ülések vágatlan felvételeinek későbbi megtekinthetőségével.

– vélemény – Elképesztő sebességgel rohan az idő, a töménytelen mennyiségű hír közepette úgy tűnhet, mintha már hosszú hetek-hónapok teltek volna el a Tisza Párt hatalmas győzelmét hozó országgyűlési választás óta. Hamarosan megalakul az új kormány, és a társadalom nagy többsége abban reménykedik: itt tényleg rendszerváltás is lesz. Az események, bejelentések sodrában ugyanakkor jó…
A Bosch idén különösen nagy hangsúlyt fektetett innovációs képességeinek bemutatására: a 2025-ös üzleti eredmények ismertetője mellett a renningeni K+F központban újságíróknak tartott szemlén több olyan újdonságot is felvonultatott a vállalat, amelyhez Magyarországnak – és konkrétan Miskolcnak – közvetlen köze van. Az egyik legizgalmasabb ezek közül a legújabb elektromos kerékpárrendszer volt. A Bosch régi szereplője…

Semmelweis-napra, vagyis július 1-re leszerelik a kórházi arcfelismerő rendszereket, és a hibáztató szemlélet helyett tanuló egészségügyi kultúrát vezetnének be – nyilatkozta az RTL Híradónak Hegedűs Zsolt, a Tisza leendő egészségügyi minisztere. Lapszemle. „Ez a rendőri irányítási modell, amit Pintér Sándor alatt elindítottak, ez abszolút járhatatlan, aki így gondolkodott, az nem érti az egészségügyben dolgozók…

Vidám forgataggal, koncertekkel és egész napos családi programokkal várja az érdeklődőket május 1-jén Miskolc egyik legnépszerűbb szabadtéri helyszíne, a Majális Park. A majális hagyománya egész Európában mély gyökerekkel rendelkezik. A tavaszköszöntő ünnepek már az ókorban is jelen voltak, később pedig a májusfa-állítás és a közösségi mulatságok váltak elterjedtté. A 19. századtól május 1-je a…
A bíróság letartóztatta azt a férfit, aki a gyanú szerint egy bozótvágó késsel három és fél órán át tartott rettegésben egy miskolci párt. Az elkövető életveszélyes fenyegetéssel jutott be az ingatlanba, majd kirabolta a megrémült férfit és nőt. A megalapozott gyanú szerint az elkövető 2026. április 15-én, a hajnali órákban érkezett a sértettek házához.…
Az aHang civil szervezet petíciót indított annak érdekében, hogy a 2026-os magyarországi országgyűlési választásokat teljes körű nemzetközi megfigyelés kísérje. A kezdeményezés végül célt ért. Az EBESZ megfigyelő missziót küldött az országba, amely a folyamat egészét vizsgálta. A választás lezárultával közzétett jelentés pedig számos aggasztó tényezőt tárt fel, amelyek árnyékot vetnek a demokratikus verseny tisztaságára…

Sokak figyelmét felkeltette, hogy a választást követő héten (azaz az elmúlt napokban) minden lottón elvitték a főnyereményt. A szombati ötös lottón 6,7 milliárd forint talált gazdára, a hatos lottón 721 millió forint volt a főnyeremény, de elvitték Jokert is, ami közel 30 millió forintot fizetett. Még a Skandináv lottón is volt telitalálat, 290 millió…