
A Vas megyei 2-es számú, Sárvár központú egyéni választókerületben a Fidesz jelöltje, Ágh Péter megtartotta mandátumát, ugyanakkor a győzelme igencsak szorosra sikeredett, hiszen mindössze 258 szavazattal előzte meg a Tisza párt jelöltjét, Strompová Viktóriát. Csakhogy a körzetben függetlenként elindult egy Magyar Péter nevű jelölt is, aki 909 szavazatot szerzett, vagyis többet, mint amennyi a…
Súlyos, 5–0-s vereséget szenvedett a DVTK Debrecenben, ezzel pedig biztossá vált, hogy a miskolci csapat kiesik az élvonalból. A klub a mérkőzést követően azonnal lépett: menesztette Nebojša Vignjević vezetőedzőt és két segítőjét is. A diósgyőri klub közleménye szerint a szerb szakember mellett Miloš Bogićević és Filip Jorgić is távozik. Vignjević mindössze hat bajnokin irányította…

Korábban soha nem látott támadásokkal kellett szembenéznie Hann Endrének a Medián vezetőjének. A Fidesz és a DK is szakmaiatlansággal és manipulációval vádolta a kutatót. Szentkirályi Alexandra pedig vállalhatatlan módon becsmérelte őt. A választások végeredményének ismeretében azonban kijelenthető, hogy Hann Endre és a Medián tűpontos előrejelzést adott. Minden korábbinál kiélezettebb választási kampány zajlott 2026-ban és…
Az elmúlt napokban már hozzászokhattunk a napos, kellemes tavaszi időhöz, de ennek hamarosan vége, legalábbis néhány napra, ugyanis hétfőn egy hidegfront érkezik, ami a lehűlés mellett csapadékkal is jár majd. Vasárnap még kiélvezhetjük a kellemes időt, a hőmérséklet csúcsértéke a 20 fokot is meghaladja majd, de az idő egyre felhősebbé válik a nap során.…

Többször is kérték, könyörögtek, hogy ne ilyen hangvételű legyen a kampány, de „szokás szerint semmibe vették” – írja egy közösségi oldalán megjelent bejegyzésben Király Nóra, aki a csepeli választókerület fideszes képviselőjelöltje volt az egy héttel ezelőtt lezajlott országgyűlési választásokon. Úgy gondolja, hogyha ugyanazok próbálják meg újjáépíteni a pártot, akik a jelenlegi helyzethez vezettek, akkor…
Szombat délutánra összeszámolták a külképviseleteken, illetve a belföldön átjelentkezéssel leadott szavazatokat is. Ezek segítségével újabb mandátumokat szerzett Magyar Péter pártja. A rekordnagyságú, 141 fős frakció hétfőn tartja majd első ülését. Magyar Péter szombaton, miután a Nemzeti Választási Iroda közölte a végleges eredményeket, videóban jelentette be, hogy hétfőn tartja majd első ülését a Tisza frakciója,…
Kikapott a DVTK a dobogót megcélzó DVSC-től. A debreceni csapat Diósgyőrben 5-0-ra múlta felül a DVTK-t, amelyik két öngólt is szerzett. Hiába futott bele egy méretes zakóba pénteken a Szpari, az MTK legyőzte 2-1-re a Kisvárdát, így a diósgyőrieknek a maradék négy meccs mindegyikét nyerni kellett volna, hogy bent maradjon a DVTK, a riválisoknak…
Lezárult a Borsod24 választási podcastsorozatának – egyelőre – utolsó adása: Bethlen Tamás szerkesztőnk Fekete Sándorral és Kiss Dániellel, a Miskolci Egyetem politológusaival értékelte az április 12-i parlamenti választások eredményeit. A közel egyórás beszélgetés nem csupán száraz számokat sorol fel, hanem olyan elemzéseket és személyes reflexiókat is tartalmaz, amelyek igazán érdekessé teszik az adást mindazok…

Font Sándor 1998 óta képviselte Bács-Kiskun megyét az Országgyűlésben, így vasárnapi veresége sokakat váratlanul ért. Az általa képviselt kalocsai térség lakói számára azonban kevésbé volt meglepő a kudarc. Az országos politikai hangulat mellett a be nem teljesült ígéretek is hozzájárultak a bukásához. Lapszemle. Font Sándor az elmúlt 28 évben (az 1998-as Fidesz-győzelemmel végződő választás…
Magyar Péter megismételt választást követel a Vas megyei 2-es körzetben, miután kiderült: a tiszás Strompová Viktória mindössze 258 szavazattal maradt el a fideszes Ágh Pétertől – miközben egy Magyar Péter nevű, a Fideszhez kötődő kamujelölt 909 voksot vitt el, feltehetően döntő részben a Tisza táborából. A névrokon független jelölt kilétéről sokat elárul a háttere:…