Egy nappal a magyarországi parlamenti választások után nyomtalanul eltűnt az internetről a radnaimark.hu, az elmúlt hónapokban komoly közéleti vitát gerjesztő weboldal. A portál hétfőn már nem volt elérhető, korábbi tartalmait mindenestül törölték. Az oldal februárban bukkant fel először, kezdetben csupán egy széttúrt ágyat ábrázoló fotóval és „coming soon” felirattal, amely máris találgatásokat indított el.…
A Tisza Párt vasárnapi, kétharmados parlamenti győzelmét követően kedden állománygyűlést tartott a Mathias Corvinus Collegium. Szalai Zoltán főigazgató azért hívta össze az intézmény munkatársait, mert a választás óta özönlenek hozzá a kérdések: vajon folytatható-e a munka a politikai fordulat után? Szalai nem titkolta, hogy komoly fenyegetésként érzékeli a kialakult helyzetet. Elmondta: látja azt az…
Ez két képviselővel több, mint a most zárult ciklusban. A politikusok közül hét a Tisza pártot, három pedig a Fideszt erősíti majd. A debreceni választókerületekben tarolt a Tisza, a megye többi részén valamivel szorosabb volt a verseny.

A magyar mérnöktársadalom nem fél. Nem félt a csöndben, és nem fél most sem, amikor végre van oka megszólalni – állítja Facebook-posztjában Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke. Aki szerint ha ez megtörténik, akkor a talmi illúziók elvesztése nem vereség lesz, hanem megtisztulás. Egy nappal a Tisza kétharmados választási győzelme után Wagner…

Szopkó Tibor kiemelte, a Fidesz súlyos választási vereségét követően (sima kétharmados többséget szerzett vasárnap a Tisza Párt, miközben az eddigi kormánypártok katasztrofálisan leszerepeltek, köztük Miskolcon is) az önmegában édeskevés, hogy a polgármester hirtelen együttműködésről kezdett beszélni. Elszámoltatást, bocsánatkérést és takarítást követel. Szopkó Tibortól megszokhattuk már a kemény hangú bejegyzéseket, most különösen élesen fogalmazva osztotta…

Úgy tűnik, valóban bejönnek a jóslatok, hogy a súlyos Fidesz-vereség a NER gyors széteséséhez vezet. Pócs János már meg is találta a bűnbakot a leköszönő miniszterelnök személyében. De más fideszesek is egymásban keresik a hibát, megtalálták már Bayer Zsoltot is. Ahogyan az várható volt, megkezdődött az egymásra mutogatás. A Jászságban a választáson megbukó Pócs…
Babakocsit tulajdonított el egy miskolci társasházból – a rendőrség az elkövető férfi azonosításához kéri a lakosság segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután egy férfi január 27-e előtt eltulajdonított egy babakocsit egy Zsolcai kapui társasház lépcsőházából. A rendőrség rendelkezésére áll az elkövető fényképe, azonban a személyazonosságát egyelőre nem…

JD Vance amerikai alelnököt nem lepte meg Orbán Viktor választási veresége a Politico szerint. Az amerikai lapnak nyilatkozó politikus szerint a kampányútja célja nem az eredmény befolyásolása volt, hanem hogy a Trump-adminisztráció kifejezze politikai lojalitását egy fontos szövetségese felé. Lapszemle. Szomorú, de nem lepődött meg JD Vance amerikai alelnök amiatt, hogy Orbán Viktor elvesztette…
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a vizsolyi nőnek a letartóztatását, aki megalapozott gyanú szerint április 11-ére virradó éjjel vajazókéssel szúrta halálra testvérét. A bíróság keddi végzése szerint az eset közös italozást követően történt: a gyanúsított egyetlen konyhai eszközzel, egy vajazókéssel tizenhétszer szúrta meg testvérét. Az áldozat a nyakán, mellkasán és hátán szerzett sérüléseibe a…
Kedden délelőtt kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház a Center úton Ózdon: az épület három helyisége lángra kapott, a két idős lakót a rendőrök mentették ki, a mentőhelikopter pedig kórházba szállította őket. A tűzeset részleteiről Rinyu Zsuzsa, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatta a sajtót. Elmondása szerint az ózdi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel…