A Tisza Párt megválasztott országgyűlési képviselője (Debrecen 2. választókerület) a voksolás éjszakáján nyilatkozott a Debrecinernek. (VIDEÓ)

Barack Obama, volt amerikai elnök az X-en üzent a magyaroknak, szerinte az ellenzék győzelme a világ minden táján a demokrácia győzelmét jelenti. A magyar ellenzék győzelme tegnap, akárcsak a 2023-as lengyel választás, a demokrácia győzelme, nemcsak Európában, hanem a világ minden táján – írta hétfő hajnalban az X-en Barack Obama volt amerikai elnök. Hozzátette,…
A nemrég még békepártinak mondott Donald Trump indította néhány hete a háborút Irán ellen és egyelőre egyáltalán nem úgy tűnik, hogy napokon-heteken belül ennek vége lehet. A Hormuzi-szoros zárlatát rendelte el, emiatt gond lehet az olajellátással. Donald Trump amerikai elnök vasárnap a közösségi oldalán, a Truth Socialön jelentette be, hogy az Egyesült Államok tengeri zárlatot rendel…
Kis Grófo például nagyon aktívnak mutatkozott még vasárnap is, ám több más, korábban szervilisnek mutatkozó celeb nemigen mutatta magát a szavazás napján, hogy kampányoljon egy utolsót Orbánnak. A Kontroll.hu riportja úgy fogalmaz, hogy toronymagasan vezeti Kis Grófo a szervilizmusversenyt a fideszes celebek között, a mulatós zenész zavarba ejtő szavakkal magasztalja a miniszterelnököt a választások…

Az április 12-i országgyűlési választás nem csupán politikai erőpróba volt, hanem egy korszak lezárásának és egy új politikai dinamika kezdetének is tekinthető. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében különösen látványos fordulat zajlott le: több, évek óta stabilnak hitt kormánypárti szereplő szenvedett vereséget a Tisza Párt jelöltjeivel szemben. Az eredmények alapján világossá vált, hogy a választók jelentős része változást…

Lezsák Sándor talán nyugdíjba vonulhat? Továbbra is vezet a fideszes fellegvárnak hitt választókerületben a Tisza Párt jelöltje Részeredmény a Bács-Kiskun 04. választókerületben – Kiskunfélegyháza 38,89 százalékos feldolgozottságnál Kovács Gyula, Tisza Párt: 50,45 százalék (9 383) Lezsák Sándor, Fidesz-KDNP:41,46 százalék (7 712) Endre Béla, Mi Hazánk: 6,73 százalék (1 251) Sarkadi Pál, DK: 0,69 százalék, (129) Nagy Imre, független: 0,50…
Cikkünk folyamatosan frissül az új adatokkal!

Nem változtat a működési gyakorlatán a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft, így a választási bizottság kénytelen folytatni a bírságok kiszabását a TISZA Párt kifogásemeléseit elbírálva. Az önkormányzati tulajdonú sajtóorgánum tehát továbbra is megsérti a „jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét”, hiszen a FIDESZ politikai üzeneteit közvetítik, illetve…
Megújulásban érdekelt a böszörményi városvezetés, mert a jelenlegi kormánnyal nehezen megy az együttműködés.

Cikkünk folyamatosan frissül, a választási részvétel már délután öt órakor megdöntött minden eddigi rekordot. Tartsanak velünk élő választásfigyelő hírfolyamunkban. 19:40 Eredményeket még sehonnan nem közöltek, de közvélemény-kutatásokat már közzé tettek. Ennek egyike a Závecz. A Závecz Research ezen a héten készített felmérése szerint 54-40 százalékos arányban vezetett a Tisza Párt a Fidesszel szemben, a…