
Szavazásra buzdított Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz alapítója. A közösségi médiában közzétett videójában arról beszél, hogy a rendszerváltás óta most a legnagyobb a tét, szerinte ugyanis: „Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább, vagy pedig Európában, a saját kontinensünkön kitaszítottként élhetünk” A bejegyzéshez azt írta, hogy személyes…
Az elmúlt hónapokban számos európai ország jelentős sajtótermékei fordultak hozzánk a választásokról szóló anyagaik készítésekor.

Már hetekkel ezelőtt nevetség tárgya volt, hogy véletlenül a teljesen újonnan felvett Tisza Péter néven kívánt indulni a választásokon egy elítélt volt rendőr. Szintén szemet szúrt mindenkinek egy bizonyos “másik” Magyar Péter, akiről azóta kiderült, erős kormánypárti kötődéssel rendelkezik, csak papíron független. Közben új választási trükközésről is érkeztek hírek. Íme a részletek. Három egyéni…

Csiky Gergely 1884-ben írt keserű komédiáját, a Buborékokat mutatja be április 10-én a Miskolci Nemzeti Színház. A ritkábban játszott klasszikust Rusznyák Gábor rendezi, a szöveget pedig a Mohácsi testvérek ültette mai nyelvre. A darab a 19. század végi magyar polgárság önáltatásait, látszatéletét és társadalmi megfelelési kényszerét veszi célba – olyan éllel, amely másfél évszázad…
Különleges meglepetéssel ünnepli a Magyar Költészet Napját és a miskolci hulladékszállítás 150. évfordulóját a MiReHu Nonprofit Kft.: pénteken reggel versidézetes matricák jelentek meg az Ady, a József Attila, a Vörösmarty, a Petőfi és a Jókai utcai kukákon. Az akció a Makuka 150 emlékév keretében valósult meg, Ladányi Roland ügyvezető, a társaság munkatársai, kreatív partnerük,…

Cseh Tamás, a Fidesz-KDNP Bács-Kiskun 2. választókerületében induló képviselőjelöltje Facebook-profilján (amelyen kampányol is) és a kecskeméti Lázárinfón (kampányeseményen) is hangoztatta, hogy perben áll a KecsUP Hírekkel, majd a Vasútparkból induló mini-békemenet előtt is elmondta ugyanezt. A korábbi járáshivatali vezető ugyanakkor arról már nem tájékoztatta a választópolgárokat, hogy a Kecskeméti Törvényszék első fokon elutasította sajtó-helyreigazítási…
Hatalmas hajrára kapcsolt a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében. Csöbör Katalin körzetével még a kormánypárti kutatók is úgy kalkulálnak, hogy elveszítik és a Tisza jelöltje, Juhász Roland lesz a befutó. Így a kormánypártok már olyan sztárigazolásokat is bevetnek a hajrában, mint Gáspár Evelin. Egy olvasónktól kaptunk egy videófelvételt, amelyen az látható, hogy Csöbör Katalin…
A Mi Hazánk Mozgalom élesen bírálta a Fidesz-kormány hozzáállását a mezőkövesdi Klementina repülőtér kérdésében, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium írásbeli megkeresésükre olyan választ adott, amelyben egyetlen szóval sem esett szó magáról az érintett repülőtérről. A párt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. választókerületének képviselőjelöltje, Szajlai János „felháborító hatalmi arroganciának” nevezte dr. Fónagy János államtitkár reagálását. A Mi Hazánk…
Négy éve, éppen a választás előtti éjszaka is havazott áprilisban. Alig három nappal azután, hogy húsvéthétfőn a déli országrészben még közel 25 fokos, kora nyárias meleget mértek, csütörtök estére télies fordulat söpört végig az Északi-középhegységen. A Bükkben 8-10 centiméteres hóréteg alakult ki, Kékestetőn pedig a hőmérséklet mínusz 3 fok alá süllyedt – a közel…

Az országos listát állító pártok kecskeméti képviselőjelöltjeit mind megkerestük a választási kampányban, természetesen a Fidesz–KDNP két indulóját, Cseh Tamást és Salacz Lászlót is, ám ők háromszori megkeresésünkre sem reagáltak. A DK egyik jelöltje, Simon Anita először azt jelezte, élni kíván a lehetőséggel, ám később egészségügyi okokra hivatkozva hárította el az interjút, míg a másik…