
Ahogy közeledik a 2026-os országgyűlési választás, egyre látványosabban erősödik a kampány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Nemcsak politikai üzenetek, hanem kézzel fogható juttatások formájában is. Az elmúlt napokban több választókerületből érkeztek hírek húsvéti csomagosztásokról, akadt azonban olyan eset is, melynek során a kampánycélú adakozás inkább visszatetszést keltett. A kritikák szerint ezek az akciók sokkal inkább a választók…

Katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát – jelentette be a védelmi tanács ülését követően egy Facebook-bejegyzésben Szijjártó Péter – írta a 444. A külügyminiszter hozzátette: telefonon egyeztetett a szerb és a török energiaminiszterrel, valamint az orosz energetikaiminiszter-helyettessel, akikkel egyetértettek abban, hogy minden eddiginél határozottabban kell fizikailag is védeni a földgázvezetéket. Lapszemle.…

Még 1989-ben sem övezte olyan izgatott, felfokozott várakozás a választásokat, mint most, 2026-ban – mondta nemrég Tölgyessy Péter egy budapesti rendezvényen, az Ingában. Az elemző ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán a pesti kávézók jobban értesült közönsége körében állandó téma a választás kimenetelének latolgatása, hanem mindenhol az országban és a legkülönfélébb…
A kedvezőtlen piaci folyamatok és az erősödő nemzetközi verseny miatt kénytelen megválni munkavállalói egy részétől a Siemens Energy budapesti egysége. A csepeli transzformátorgyárban tervezett radikális költségcsökkentési intézkedések összesen mintegy kétszáz munkahelyet érintenek a jövő év végéig. A vállalat vezetése egy belső körlevélben tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy a 2026-os év során ütemezett elbocsátásokra kerül…
Drámai, egyben szomorú végjátékot hozott a Diósgyőri VTK és a Puskás Akadémia összecsapása, ahol a vendégek a mérkőzés utolsó perceiben tudták végül a maguk javára fordítani az állást. A találkozó nagy részében a hazaiak domináltak, a felcsútiak hatékonyabb hajrája viszont véget vetett rossz sorozatuknak, így a Diósgyőr továbbra is súlyos hullámvölgyben maradt. A találkozó…

Vasárnap délelőtt Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nagy erejű robbanóanyagot és gyújtózsinórokat találtak a szerb–magyar gázvezetéknél, a magyarkanizsai járásban található Oromhegyesnél. Orbán Viktor szerint „pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak”, a miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot – írta a Telex. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő szerint arról, hogy hazai…
Tizenhét profi szezon és közel hétszáz bajnoki mérkőzés után befejezi aktív pályafutását Miskolczi Márk, a DVTK Jegesmedvék saját nevelésű csapatkapitánya. A háromszoros bajnok támadó nem távolodik el a jégkorongtól, a jövőben ugyanis szakmai igazgatóként felel majd a miskolci klub eredményeiért. A visszavonulás elsődleges oka egy makacs sérülés és az azt követő nehéz rehabilitáció: Miskolczi…
Miskolc látványos előretörésével és Észak-Magyarország régiós dominanciájával telik az idei húsvéti hosszú hétvége a belföldi turizmusban. A Szallas.hu legfrissebb foglalási statisztikái alapján a borsodi megyeszékhely a hatodik legkeresettebb úti cél az országban, ezzel olyan turisztikai fellegvárakat is maga mögé utasított, mint a Balaton-parti Siófok, a gyógyvizéről híres Hévíz, vagy akár a főváros. A belföldi…

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 322 ezer forintra büntette Laczkó-Zsámboki Angéla fideszes önkormányzati képviselőt, amiért egy videóban Molnár János (Tisza Párt) képviselőjelöltet ismeretlen személyek megvesztegetésével vádolta, ezzel pedig megsértette a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. A képviselőt korábban már eltiltották a hasonló jogsértéstől. Az NVB a bírság kiszabásakor azt…
Megrázó vallomást tett a TV2 Napló című műsorának szombati adásában Rubint Réka. A fitneszikon első alkalommal beszélt daganatos betegségéről, és a kamerák előtt paróka nélkül is megmutatta magát. A kazincbarcikai születésű közéleti szereplő arról is beszélt, leírhatatlan sokként érte, hogy az Országos Onkológiai Intézetbe, közismertebb nevén a Kék Golyó utcába kapott időpontot. Rubint Réka…