
Lezsák Sándor egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt az egészségi állapotáról. Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője (és egyben a jelöltje) megerősítette, korábban valóban súlyos betegséggel küzdött, de már köszöni szépen jól van, lábadozik és teszi a dolgát. „Köszönöm szépen, jól vagyok. Az igaz hogy egy nagyon erős izomgyulladás keserítette az életemet, s ebből lábadozóban jövök kifelé.…

„Olyan sok leszerelési kérelem van beadva és annyi kiábrándult katona van, hogy a Magyar Honvédség és az ország védelme addig létezik, amíg a háborús veszélyhelyzet fennáll. Amint azt feloldják, mindegyik le fog szerelni, és a védelmi képességünk közelíteni fog a nullához” – ez csak egy a több megdöbbentő állítás közül, amit Pálinkás Szilveszter százados…
Napról napra emelkedik a hőmérséklet és csökken a szél is, igazi kirándulóidő várható húsvétra. Két nap akad csak, ahol elképzelhető csapadék a jelenlegi előrejelzések szerint. Jön a húsz fok. Pénteken még gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként kisebb eső, zápor is kialakulhat. Az északias szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős, néhol viharos…

Mindenki emlékszik az elmúlt években a mérgező anyagokkal dolgozó akkufeldolgozóval kapcsolatos hercehurcára, amikor is Csöbör Katalin és Szijjártó Péter vezérletével Alsózsolcára hoztak volna a vízbázis fölé egy akkugyárat. Az Andrada cég felszámolását most bíróság rendelte el. A Miskolci Törvényszék tette közzé, hogy a bíróság elrendeli a tetemes adósságot felhalmozó Andrada Group Kft. felszámolását. A…

Ahogy megérkeznek az első igazi tavaszi hétvégék, egyre többen veszik az irányt a szőlősorok és a panorámás borteraszok felé. – Támogatott tartalom. Idén tavasszal a Magyar Bor „Szevasz Terasz” kampányában országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék. Több mint borozás: Életérzés a teraszokon A kampány célja, hogy a…

Semmi sincs még kész belőle, egyelőre csak egy újabb hangzatos ígéretet hallottunk, tíz nappal a választások előtt. A fideszes politikusnő bejelentése a teljes munkálatot a választások utánra ígéri. Csöbör Katalin az eddigieken kívül újabb vállalással jelentkezett, az avasiak járnának ezzel jól, ha megvalósulna. Apró bökkenő, hogy a felmérések szerint vesztésre álló fideszes képviselőnő a…

Az elmúlt egy hétben igazi babyboom volt a Nagykőrösön működő autós safari és élményparkban: öt púpos teve, egy kis láma, valamint három gyűrűsfarkú maki jött világra, ráadásul utóbbiaknál egy ritkaságnak számító ikerpár is született. A 35 hektáros autós safari és élménypark közel 500 állatnak ad otthont. A gyűrűsfarkú makik az idén kialakított Maki szigeten, testközelből…
Hétfőn reggel nyolc óra tíz perckor gurult ki utoljára a MÁV-VOLÁN ózdi üzemének udvaráról az a járgány, amely több mint két évtizeden át rótta az ország útjait. A JSZ-375 forgalmi rendszámú, eredetileg FVJ-451 jelzésű Ikarus 256.42 típusú autóbusz volt az utolsó közforgalomban közlekedő példány a maga nemében Magyarországon – és most végleg nyugdíjba vonult.…
A miskolci Szimbiózis Alapítvány munkatársai nem mindennapi képzésen vehettek részt március végén: egy kétnapos tréningen sajátíthatták el azokat a konfliktuskezelési és önvédelmi technikákat, amelyekre a fogyatékossággal élő, olykor agresszív viselkedést mutató fiatalokkal való munka során szükségük lehet. Az alapítvány több miskolci intézményt is működtet, köztük egy autista majorságot, és a mindennapokban szembesül azzal a…

A testvére által indított adománygyűjtésről is beszélt a Telexnek adott élő interjújában Szabó Bence százados, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi nyomozója, aki a múlt héten állt elő, és arcát, nevét vállalva hosszú interjúban számolt be a történetet felderítő Direkt36-nak arról, hogy a magyar titkosszolgálatok hamis pedofilvádakból kiindulva megpróbálhatták bedönteni a Tisza Párt informatikai…