Egyetlen napon két jelentős energetikai eseményre is sor került csütörtökön Tiszaújvárosban: a Mol Petrolkémia területén átadták Kelet-Magyarország legnagyobb akkumulátoros energiatárolóját, miközben néhány száz méterre onnan letették egy új kombinált ciklusú gázturbinás erőmű alapkövét. A két beruházás együttesen jól tükrözi azt az ellentmondást, amely a hazai energiapolitikát jelenleg jellemzi: a megújulók rohamos terjedése egyszerre teremti…

Egy Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint összesen 1374 ingatlan került Lázár János alapítványhoz, többek között bács-kiskuni megyei érdekeltségek is. Lapszemle. Többek között legelők, szántók, rétek, erdők, utak, gyümölcsösok, a börtöngazdaságok földjei lehetnek azok között az állami ingatlanok között, amik a kormány péntek esti határozatával hivatalosan is Lázár János építési és közlekedési miniszter alapítványához, a…
Új készáruraktárat adott át Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Csoport – az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. A közel négyezer négyzetméteres létesítmény egy 14,5 milliárd forintos fejlesztési program részét képezi, amelyet a magyar tulajdonú vállalat az elmúlt években hajtott végre. Az új raktár- és irodakomplexum egy korszerű magasraktárból és egy 262…
Közel 650 pályamű érkezett a Metalcom Zrt. által meghirdetett rajzpályázatra, amelyet az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai támogatásával hirdettek meg. A kezdeményezés nem véletlenül váltott ki nagy érdeklődést: a fődíj egy traffibox volt, amelyet a győztes gyermek általános iskolájának települése nyerhetett el. A hat és tíz év közötti korosztálynak az volt a feladata, hogy rajzban…
Koncz Zsófia, a Fidesz tiszaújvárosi képviselőjelöltje és családokért felelős államtitkár nemrég Hernádnémetiben járt, ahol egy ruhabolt is megragadta a figyelmét. A látogatásról videót is közzétett Facebook-oldalán, amelyben lelkesen böngészte a gyerekruhákat, majd megtalálta az általa keresett traktoros pólót. A felvételen az is látható, ahogy az államtitkár meglepetten kérdezi meg az eladótól, hogy ugyanabból a…

A Nemzeti Választási Bizottság még március 10-i határozatában mondta ki, hogy Salacz László fideszes képviselőjelölt megsértette a választási törvényt, amikor Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartottak fórumot a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskola dísztermében. Salacz László ezután a Kúriához fordult, azonban kérelmét elutasították. A képviselőjelölt erre alkotmányjogi panaszt nyújtott be, azonban mindhiába,…
A kínai Huashuo cégcsoporthoz tartozó Halms Hungary pénteken adta át első gyártóegységét az INPARK miskolci területén, a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. Az üzemben alumínium öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyártanak majd elsősorban autóipari megrendelők – köztük a Volvo és a Magna – számára. A beruházás összértéke mintegy 80 milliárd forint, a tervezett kapacitás évi…

„2023 óta gyűjtöm a bizonyítékokat erről. Ez egy nyílt titok, hogy Szijjártó Péter kimegy a szünetben egy európai csúcsról és hívja Szergej (Lavrov, orosz külügyminiszter – a szerk.) barátját. Erről magyar állampolgárként is nehéz volt tudomást venni” – mondta Panyi Szabolcs Kecskeméten. Március 24-én, kedden este Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró (Direkt36, VSquare) volt a…

Szolnokon az elektrolitgyár kockázatai aggasztják a lakókat, Debrecen polgármestere pedig nem árulja el, milyen jogsértések történtek az akkugyáraknál. Egerben kampányhangulatú „jóléti gyöngyszórásról” írnak, Magyar Péter Nyékládházán és Hódmezővásárhelyen is megfordult a héten, míg Kecskeméten Panyi Szabolcs a kémügyéről beszélt. Pécsen per indulhat a Zsolnay-örökség miatt, Szabolcsban kampányidőszakban ígérnek kórházfejlesztést, Veszprémben pedig az SNI-s gyerekek…

Jelöltbemutató sorozatunkban keményen bírálja a kormány és a jelenlegi miskolci városvezetés teljesítményét dr. Mokrai Mihály, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, aki a Miskolc 2-es választókerületben indul. A politikus szerint a Fidesz másfél évtizedes politikája nemcsak országos szinten vezetett gazdasági és társadalmi lemaradáshoz, hanem helyben is súlyos következményekkel járt: elmaradt fejlesztések, átláthatatlan döntések és növekvő…