
Hosszas várakozás után megkezdődtek egy új gyorsétterem építésének munkálatai Sátoraljaújhelyen. A Zemplén Médiacentrum tájékoztatása szerint a beruházás keretében ugyanis a McDonald’s egy új egységet hoz létre a városban. A kivitelezés előkészítése már korábban lezárult, jelenleg a területen tereprendezési munkák zajlanak – írja a portál. A projekt megvalósítása több lépcsőben történik, a befejezés várhatóan néhány…
Március 23-án hétfőn reggel három helyen is akcióztak a Szövetség a Hírös Városért tagjai: „Hol a pénzünk Klaudia?” feliratú molinóval álltak ki az Izsáki úti, egyetemi campushoz közelebbi körforgalomhoz. A nagykörút-Szolnoki út-Bem utcai (víztoronynál lévő) körforgalomnál „Hírös mutyi 127,5 mrd” volt a szöveg, míg a kiskörúti molinón ez állt: „Viktor+Klaudia – vége van!” A…
Olvasóinktól kora reggel óta kapunk fényképeket, a Debreciner munkatársai is több helyen készítettek fotókat a buszmegállókba kiragasztott plakátokról szerte a városban.

Az idei első menetrend szerint közlekedtetett motoros hajtányjáratok április második szombatján, vagyis április 11-én indulnak a Kecskeméti Kisvasútért Közösség szervezésében. Ezekre a járatokra kötelező a helyjegyfoglalás (ez online már elérhető), hiszen korlátozott a befogadóképességük, de akinek a menetrendi napok esetleg nem megfelelőek, ugyanezen hajtányokkal kérhető különjárati utazás is, egyszerre max. 25 főig a hét…

Félre nem magyarázható módon mondta ki a valóságot Orbán Viktor minisztere, miszerint ha Trump megkérné rá, akkor a Fidesz-kormány megfontolná, hogy beszálljon az iráni háborúba. A miniszterelnök reakciójában – szakértők szerint – reflexből a busz alá lökte Gulyást, amikor szavait marhaságnak címkézte. Márki-Zay Péter kvázi megvigasztalta. A 2022-es kampányidőszak egyértelmű fordulópontja volt, amikor Márki-Zay…

Akik rendre követik hazánk eseményeit az utóbbi években, azoknak semmilyen meglepetést nem okozott, hogy nemcsak a budapesti Orbán-beszédre buszoztatják a kistelepüléseken élőket az adófizetői pénzből vásárolt falubuszokkal és más járművekkel szervezetten, hanem Miskolcon is ugyanezt láthattuk. Ez a múlt héten sem okozott túl nagy meglepetést, mivel a korábbi napokon bármelyik városba is érkezett a…
Van, aki szerint búcsúbuli, ám mások szerint még egyáltalán nem lefutott a választás, bármennyire is úgy tűnik, hogy a Fidesz vaskos vesztésre áll. Az mindenképpen furcsa, hogy a fideszes Csöbör Katalin ilyen jót bulizik Majka NER-kritikus, népszerű számára. A furcsa ellentmondásról Juhász Roland, a Tisza Párt miskolci képviselőjelöltje számolt be a közösségi médiában. “Igen,…

Egy különös részletre hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos: az egri Békemeneten egy nagy értékű, luxuskategóriás táskával jelent meg Tállai András államtitkár felesége. A kisebb létszámú felvonulást néhány nappal ezelőtt tartották, Orbán Viktor helyi kampányeseményéhez kapcsolódóan. A független országgyűlési képviselő szerint a szóban forgó Louis Vuitton táska ma már nem kapható újonnan, azonban használt piacon is jelentős összeget kérnek érte: körülbelül…

Ha nincs kedve, energiája – és főleg idegrendszere – végiggörgetni a politikusok egyheti kommunikációs termelését a közösségi felületeken, de szeretne egy helyről információt kapni a választással kapcsolatban, akkor olvassa a KecsUP Híreken a választási kampányfigyelő írásainkat. Hétről hétre összegyűjtjük a politikusok által feldobott fontosabb témákat és ügyeket, valamint olyan adatokat, amelyek szerintünk hasznos információt…

Ismét egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba érkezik Magyar Péter országjárása. Hatalmas lendülettel folyik Magyar Péter országjárása és jövő héten ismét egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre látogat a Tisza Párt elnöke. Az esemény hírét Csézy Erzsébet a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje osztotta meg Facebook-oldalán. Magyar Péter hétfőn 15:30-tól tartja a “Legfontosabb Országjárás” elnevezésű fórumát Nyékládházán a Művelődési…