
A választási kampány hajrájához közeledve egyre több szó esik a plakátok körüli visszaélésekről, ám a hangos vádak ellenére viszonylag kevés eset jut el hivatalos panasztételig. Éppen ezért is keltett figyelmet, hogy Tállai András, a Fidesz–KDNP jelöltje a választási bizottsághoz fordult plakátrongálás és -eltávolítás miatt. A képviselő A Tisza Párt aktivistáit tartja felelősnek, azonban a…

A 444 munkatársai még 2024-ben indítottak pert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen, miután az nem tett eleget a közérdekű adatigénylésüknek, amellyel az MNB székház felújítási dokumentumainak kiadatását szerették volna elérni. Később a bíróság kötelezte az MNB-t, hogy a szerződést és bizonyos mellékleteit bocsássa a hírportál rendelkezésére. Amelyekben aztán érdekes luxusköltésekre bukkantak. Lapszemle. A Magyar…
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akinél a hatóságok csaknem egy kilogramm kábítószert találtak egy általa működtetett rendezvényház átkutatása során – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya. A gyanú szerint a férfi hosszabb időn keresztül kereskedhetett úgynevezett „füst” és „kristály” elnevezésű drogokkal, amelyeket egy kiépített fogyasztói kör számára értékesített. A hatóságok adatai…

Ma este újabb állomásához érkezik a Borsod24 beszélgetéssorozata: 18 órától a miskolci Tudomány és Technika Háza ad otthont a „Kormánykerék és közélet” című eseménynek, amelynek vendége Vályi István újságíró, műsorvezető, szerkesztő. Az utóbbi időben egyre aktívabb közéleti személyiség miskolci fellépését folyamatosan akadályozta a város, de lapunknak végül sikerült tető alá hozni a rendezvényt. Vályi…

„Azért döntöttem így, mert fontosnak tartom, hogy bizonyos választókerületekben létrejöjjön az együttműködés. Ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz jelöltje lesz a nevető befutó. És ezt nem akarom még egyszer végignézni” – posztolta péntek reggel Kopping Rita, aki visszalépett a jelöltségtől, így nem indul a választásokon a Bács-Kiskun 1. számú egyéni választókerületben. Ebben…

Jelentős természetvédelmi beruházások indulnak az Aggteleki Tájegységben az Energiahatékonysági Operatív Program Plusz támogatásával – jelentette be Rácz András az az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, a projektnyitó rendezvényen. A program célja az élőhelyek állapotának javítása és a természetközeli gazdálkodási formák megerősítése. Az Aggteleki Nemzeti Park az ország egyik kiemelt jelentőségű védett területe. Az igazgatóság kezelésében több…
Egy kis szünet után újra itt a KecsUPéntek, a KecsUP Hírek véleménypodcastjének legújabb adása. Amelyben ezúttal az áprilisi országgyűlési választást megelőző legontosabb kecskeméti kampányturnékat vettük górcső alá. Egyre közeledünk az április 12-i országgyűlési választáshoz, már csupán 23 nap van hátra addig. Ezért a KecsUPéntek, a KecsUP Hírek véleménypodcastjében Balla Szilárd kollégával sorra vettük az…

Nem lehet félvállról venni Gulyás Gergely mondatait, amivel nyíltan elismerte, hogy az Orbán-kormány megfontolná, hogy beszálljon az iráni háborúba, amennyiben Trump amerikai elnök erre kérné. De az elmúlt 4-5 napban a Fidesz csapást csapás hátán szenvedett el kampányában, szinte minden narratívája bizonyíthatóan megkérdőjeleződött. A részletekről Jámbor András tett közzé egy elemzést a közösségi médiában,…
A változtatások már csütörtökön életbe léptek, érdemes ismerni a részleteket. Megváltozott a tömegközlekedés Miskolcon. A közlekedési vállalat adott tájékoztatást a tömegközlekedés átalakulásáról. Március 19-én, csütörtökön az MVK autóbuszvonalain a folyamatban lévő közműkiváltási munkálatok miatt az alábbi változások léptek életbe. Ideiglenes megállóhely-áthelyezés a Cementgyárnál: A Repülőtér/Bosch irányába közlekedő 14-es autóbusz Cementgyár megállóhelye a munkálatok miatt…
Az ózdi rapper tudatta, hogy összeállt az új Heti Hetes csapata, de a nevekből még csak egyet tudhattunk meg. A fiatalabbak már kevésbé ismerhetik a műsort, amely az ezredfordulótól egészen 2016-ig futott a televízióban. Most teljesen megváltozott formában nyitnak új fejezetet. Megerősítette Majka, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgárdája – a zenész…