
Bajusz Gábor miskolci fideszes önkormányzati képviselő digitális térben tett megnyilvánulásai mostanra egyre kevéssé lepik meg helyieket. Ezúttal saját közösségi oldalán kitörő örömmel számolt be a kormánypárt elsöprő (egy százalékos) sikeréről, ami nemcsak hogy inkább tűnik csekélynek, mint jelentősnek, de ráadásul teljes mértékben megalapozatlan, és erősen megtévesztő lehet a lakosság számára. A kormánypárti politikus egy…
Szeptember végén indítottuk el adománygyűjtésünket, annak érdekében, hogy független híroldalaink továbbra is működni tudjanak három megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta már közel 150-en támogattak minket és sokan azt is megírták, hogy miért tartották ezt fontosnak. Szeptember végén abban kértük az olvasóink segítségét, hogy év végéig 3 millió forinttal segítsék, hogy folytatni tudjuk…

Ismét egy személyautó találta meg az MVK járművét, miután nem adta meg az elsőbbséget a gépkocsi vezetője. Novemberben volt egy hihetetlennek tűnő, 18 napos időszak, amikor hagyták nyugodtan közlekedni a miskolci villamost. Most nem volt ilyen szerencsénk, a másfél héttel ezelőtti esetet követően újra megbénították a villamosforgalmat egy balesettel. A baleset hétfő reggel a…
„Ön nem a jogsértés elkövetésével azonos módon és nem a felszólításban közölt tartalommal kért elnézést” – reagált Zeke László ügyvéd. Bíróságon folytatódhat az ügy.

A kecskeméti önkormányzat 2024 végén hat új trafiboxot – kamera elhelyezésére szolgáló „dobozt” – vásárolt, egyet szereltek a Máriahegyi út mellé, de ez eddig még üresen állt, nem volt benne mobil sebességmérő eszköz. A képviselő-testület csütörtöki ülésére készült előterjesztésből további négy trafibox helyszíne derül ki, a hatodikról később várható döntés. Hamarosan várható a kamerák…
Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség két férfi ellen, akik el akarták pusztítani egy harmadik kutyáit. Az állatok gazdája üzleti konfliktusba keveredett az egyik vádlottal, aki rábeszélte társát, hogy tegyen kísérletet a négylábúak életének kioltására. Az ügy még tavaly szeptemberben kezdődött. A két üzleti partner között nem mentek zökkenőmentesen a dolgok, aminek pereskedés lett…
Az 1932-1933-as éhínségben több millióan haltak meg.
„Sajnos ez a téma még mindig a szőnyeg alá van seperve…”

Mint arról vasárnap beszámoltunk a KecsUP Híreken, a szlovén választók népszavazáson döntöttek a kegyes halálról, és mint kiderült végül elutasították az önkéntes eutanázia bevezetését. Az előzetes eredmények szerint a voksolók 53 százaléka a törvény ellen, 47 százaléka pedig mellette szavazott, a részvételi arány pedig elérte a 41 százalékot. Lapszemle. A parlament még júliusban fogadta…
Különleges élményre invitálja a legbátrabbakat az Ice Bath Hungary csoport. Az újév első hetében ugyanis egy közös merülést szerveznek a jéghideg Hejő-tóban, melyre szeretettel várják azokat a borsodiakat, akik nem félnek egy dermesztő dopaminbombával indítani a 2026-os évet. Az újévkezdő jeges fürdőzés hagyománya több, egymástól független kulturális és vallási gyökérből táplálkozik. A télhez kötődő…