
•
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikusi Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait 63. alkalommal adták át pénteken. A MÚOSZ fővárosi székházában tartott ünnepségen a 2025-ben bemutatott magyar filmeket és alkotóikat díjazták. A fődíjat, a Filmkritikusok B. Nagy László Díját a Csendes barát című film kapta, amelynek rendezője Enyedi…

•
Lázár János gyöngyösi lakossági fórumát csütörtökön nagyjából egy tucat roma tüntető zavarta meg, követelve a miniszter lemondását a korábbi, nagy felháborodást kiváltó „vécétakarítós” kijelentése miatt (Lázár később bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett). A tárcavezető a fórumon azt állította, hogy Magyar Péter „a faji kártyát játssza ki”, szerinte ő uszítja a cigányságot a magyarok ellen,…

•
Rengeteg szigorú feltételt támasztottak azok számára, akik esetleg szerettek volna betelepülni az elmaradott környéken található községbe. Most bejelentették, csődeljárás alá kerültek. Valószínűleg nem jött be a hatalmas bezárkózás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyébként már szeptemberben is 29 önkormányzat léptetett életbe ilyen korlátozásokat. Csődbe ment Vizslás, az a KDNP-s falu, amely az egyik legszigorúbb önazonossági rendeletben tartotta…

•
Úgy tűnik, boldog véget ért Rozi, a tragédiája által országos ismertségre szert tevő keverék kutya esete. „Léczfalvi Kinga, gyógypedagógiai segítő, állatasszisztált foglalkozásvezető, a Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány munkatársa örökbefogadja Rozit. Az örökbefogadási szerződést 2026. január 15-én írták alá” – jelentette be e hét szerdán a hírt Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos a Facebookon.…
•
Garázdaság minősített esete, elkövetői szándék feltárása, védett tanúi pozíció, felelősséghárító politikusi megnyilatkozások. A Tisza Párt önkénteseit ért támadás eddig ismert története, háttere és fogadtatása a Debreciner összefoglalójában.

•
Hogyan hatott Kecskemétre, és miként befolyásolhatja a választási kimenetelt az itt is egyre hangsúlyosabban megjelenő MNB-botrány? A kecskeméti egyetemi alapítvány ügye megrengette a helyi közvéleményt: a kérdés mindmáig az, hogy az egyetem valaha viszontlátja-e azt a 127,5 milliárd forintnyi közpénzt, amelyet oktatásra kapott, majd az Állami Számvevőszék megállapítása szerint végül bizonytalan befektetéshez kölcsönadott. A…

•
Felháborodás az egri idősotthonban, a hatalom visszakozott, közérdekű adatigénylés Kecskeméten, ivóvízgondok a szegedi Pacsirta utcában, miért nincs MR- és CT-vizsgálat a veszprémi kórházban. Veszprém Kukac: MR- vagy CT- vizsgálatra vár? Sok szerencsét! Ja, hogy nincs összeomlás, rövidülnek a várólisták, működik a rendszer? A Veszprém Kukac utánajárt, mi vár arra a derűlátó betegre, aki tájékozódni…

•
Sikerült újabb komoly meglepetés okoznia a Tisza Pártnak a BAZ megyei 7-es választókerület jelöltjével. A fideszes média viharsebesen kezdheti átpozicionálni lejárató anyagait. Újabb népszerű híresség csatlakozott a Tiszához. Íme a részletek. Tállai András államtitkár komoly ellenfélre lelt. A bejelentést Magyar Péter a közösségi médiában tette szombat délelőtt. “Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz…
•
Már hetek óta lehetett tudni, hogy súlyosan megbetegedett és kórházban ápolják a zenész legendát, hajnalban pedig szervezete feladta a küzdelmet. Elhunyt Fenyő Miklós. A Hungária frontembere 78 éves volt, hetek óta kórházban ápolták tüdőgyulladással, amely végül el is vitte. A legmélyebb fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Miklós a hajnali órákban örökzöld álomba szenderült… Zenéje, dalszövegei,…

•
Egy frissen megjelent írás újabb, orosz mintázatot követő dezinformációs műveletre utal, amelynek célkeresztjében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke áll. Az anyag egy állítólagos, Ukrajnából Nagy-Britanniába irányuló csempészési ügybe próbálja belekeverni a politikust. A „leleplezés” azonban már a legalapvetőbb ellenőrzés során hiteltelenné válik: a forrásként megjelölt Oknyomozó Újságírók Európai Központja (ECIJ) egy nagy eséllyel…