Göröghné Bocskai Éva azt írta, a jelenlegi hatalom nem hagyott számára más lehetőséget. Hajdúnánás polgármestere már biztosította támogatásáról kollégáját, aki időközben ki is lépett a pártpolitikától távol maradni akaró egyesületéből.
Az Alföldön a heves viharok okoztak komoly fennakadásokat a vasúti közlekedésben, két miskolci vonalon pedig egy balesetet szenvedett autó. A Mávinform tájékoztatása szerint Hernádnémeti-Bőcs és Taktaharkány között, közúti baleset miatt egy sínekre sodródott személyautó akadályozta a közlekedést az egyik vágányon. Emiatt átlagosan 20-40 perccel nőtt a menetidő a Miskolc-Nyíregyháza és a Miskolc-Sátoraljaújhely vonalszakaszon közlekedő…
A miskolci képviselő szerint Magyar Péter szítja a gyűlöletet a közéletben (ilyenről már beszámolt a kormánypárti érzelmű Bajusz Gábor korábban is), egyenesen úgy fogalmazott, hogy a tiszások terve “a háború gyilkos gépezetének táplálása”. Mi hogy gondoljuk? Orbán Viktor szerint a vasárnapi VB-selejtezős kudarc felért egy tüdőn lövéssel Magyarország számára. Ez azonban nem akadályozta meg…

Rengeteget szerepel mostanában a fideszes képviselőnő a közösségi médiában. Hol arról ad hírt, hogy utcáról utcára, vagy éppen standokkal járják a településeket támogató (hivatalos nevén háborúellenes) aláírásokért, néha hírt ad arról, hogy javítgatják a szétbombázott M30-ast. Most éppen a Fidesz számára kért újabb négy évet a politikusnő. Az is előfordul néha, hogy szalagátvágáson vesz…

Megoldódni látszik a nagykőrösi közbiztonságot veszélyeztető intézetis gyerekek ügye, ám hogy pontosan hogyan, arról szinte semmit sem tudni. „Tisztelt Nagykőrösiek! Szeretném megnyugtatni Önöket, hogy Nagykőrösön az intézetis gyerekek körül kialakult helyzet megoldódni látszik” – jelentette be a közösségi oldalán Török György, a DK-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Zöldek politikusa. Hozzátette, már központi szinten is tudnak az ügyről és dolgoznak azon,…
Újabb országos ellenőrzési akciót indította a mai napon, tehát november 17-én a rendőrség – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrség Facebook-oldal bejegyzéséből. Az újabb akció egy héten át tart majd és a fókuszban a nehéz tehergépkocsik, illetve az autóbuszok lesznek majd. Az esetükben elsősorban a vezetési- és pihenőidők betartását, a veszélyes áruk szállításának szabályainak…

A kecskeméti buszok tavaly év végén bevezetett új számozása Tóth Szilárd szerint „napi szinten gondot és stresszt okoz a lakosságnak”, ezért azt fogja javasolni a képviselő-testületnek, hogy állítsák vissza a régit. A Szövetségtől Király József is arról posztolt, hogy neki is egy ilyen indítvány a terve. A buszok majdnem egy évig a régi és…
A szavazatokat még november 19-e, szerda éjfélig várják. Az ikonikus épület az ország legjobb turisztikai szolgáltatói között szállt versenybe. “Ha szereted Lillafüred varázsát, a Hámori-tó tükrében úszó Palotaszálló látványát, a Szinva-vízesés hangját és a kastély múltidéző eleganciáját, akkor eljött az itt az idő, hogy szavazatoddal Te is támogasd ezt a különleges helyet!” – buzdít…
Ahogy arról hírportálunk is beszámolt pénteken, több miskolci városrész is fűtés és melegvíz nélkül maradt. Azóta most az is kiderült, hogy mi okozta a problémát. Péntek reggeltől egészen szombat hajnalig szünetelt a a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. távhőszolgáltatása a város több körzetében is. Ezek között szerepelt a Bulgárföld, Diósgyőr és a Futó utca is,…
Elismerte a BDPST Group létesítményüzemeltetéssel foglalkozó leányvállalata, Tiborc István cége, hogy ők felelnek a hatvanpusvztai birtok kertészeti és karbantartási feladataiért. Mint a Telexnek küldött válaszukban írták a tevékenységet piaci alapon, Orbán Győzővel kötött megbízási szerződés keretében látják el. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő hétfő reggel posztolt arról, hogy a birtokon dolgozó kertész vallomása szerint Tiborcz István cége…