Hírgyűjtő

  • A Bükkben eltűnt demens nő holttestére bukkanhattak a Csanyik közelében

    Vasárnap délután szomorú fordulatot vett az október végén eltűnt idős nő utáni kutatás. A rendőrség közlése szerint egy szakadék mélyén valószínűleg a 72 éves asszony holttestére bukkantak a Csanyik környékén. A nő október 31-én tűnt el túrázás közben, azóta hatalmas erőkkel keresték. A beszámolók szerint a nő férjével együtt túrázott egy jól ismert útvonalon,…

  • Minisztériumi egyeztetés szükséges a balesetveszélyes hetényi „S” kanyar kapcsán

    Minisztériumi egyeztetés szükséges a balesetveszélyes hetényi „S” kanyar kapcsán

    – Október 15-én helyszíni bejárást tartottunk a Hetényegyházi út – Széles köz kereszteződésénél található, sokunk által jól ismert „S” kanyarban, mert az elmúlt időszakban több baleset történt ezen a szakaszon – számolt be róla dr. Siposné Bodrozsán Alexandra, a Hírös Városért Egyesület tanácsnoka.  A képviselő asszony elmondása szerint a Magyar Közút munkatársai is részt…

  • Mit művelnek? Ilyen most a Diósgyőri vár és Miskolc a milliárdos támogatások után (videóval)

    Az összeállítást a már nevében is sokat mondó “hová lett a pénz” sorozatának újabb epizódja keretében tekinthetjük meg. A döbbenet, ami a miskolciak mindennapjaihoz már hozzátartozik. A #hovalettapenz 6.részében a videó készítői Miskolcra látogattak el, ugyanis az a nagyon érdekes helyzet állt elő, hogy a kormány milliárdokat önt turisztikai célú fejlesztésekre, mégis a Turisztikai…

  • Ősmagyar gyümölcsfákkal gazdagodtak a hetényi családok és a közterek

    Ősmagyar gyümölcsfákkal gazdagodtak a hetényi családok és a közterek

    Tíz darab ősmagyar gyümölcsfát kapott ajándékba Hetényegyháza a Kovács Gyula által alapított pórszombati Tündérkertből. A csemeték közül hét darab hetényi családokhoz került, három pedig a szabad közösségi terekben lesz elültetve, ahol minden lakos örömét szolgálják majd. – Ezek a különleges fajták a magyar múlt élő emlékei, melyek nemcsak gyümölcsöt, hanem hagyományt, történelmet és összetartozást…

  • Növelik a biztonságot: rengeteg új térfigyelő kamerát szerelnek fel a BAZ megyei városban

    Növelik a biztonságot: rengeteg új térfigyelő kamerát szerelnek fel a BAZ megyei városban

    Borsod-Abaúj-Zemplén megye sajnos nem a kiemelkedő közbiztonságáról híres, vehetnénk szinte bármelyik várost alapnak. Most Ózdon úgy gondolta a városvezetés, ezzel a lépéssel legalább egy kicsit beljebb lesznek. Janiczak Dávid a közösségi médiában ismertette a részleteket. Most 28 új kamerát szereztek be, ezzel pedig a városban szolgálatot teljesítő térfigyelő eszközök száma már a százat is…

  • Tragédia: a Hámori tóba esett és életét vesztette egy horgász Lillafüreden

    A férfit még élve szállították kórházba, de végül nem sikerült megmenteni az életét. A Minap.hu olvasója által készített képek nyomán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lapnak elmondta: a szombat délutáni órákban horgászat közben egy férfi beleesett a Hámori-tóba, ezt követően társa azonnal riasztotta a mentőket és a tűzoltókat. Dobi Tamástól akkor még azt…

  • Hétfőn megismerjük a Tisza jelölt-jelöltjeit

    Magyar Péter pénteki Facebook-közlése szerint november 17-én mutatják be a Tisza Párt mind a 106 egyéni választókerületben induló jelölt-jelöltjeit. A pártvezető úgy fogalmazott: ezzel „a rendszerváltás egy fontos állomásához” érkeznek el. Bejegyzésében arról is írt, hogy a jelöltek között számos szakma képviselői megjelennek majd, többek között egészségügyi dolgozók, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, vállalkozók, jogászok, művészek,…

  • Kína meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

    Kína meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

    Tanulás, turizmus, kapcsolatépítés, Kínának teljesen mindegy, ismét egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét – írta a 444. Erről Szijjártó Péter vasárnapi videójában beszélt. A külügyminiszter azt mondta, az intézkedésre válaszul Magyarország is meghosszabbítja a vízumkönnyítési rendeletét. „Így továbbra is 48 órán belül adjuk ki a vízumot azoknak a kínai vállalatvezetőknek, üzletembereknek,…

  • Sorozatban tizedszer maradunk le a világbajnokságról

    Drámai hajrában vesztette el a világbajnoki pótselejtező lehetőségét a magyar labdarúgó-válogatott. Hiába vezettünk kétszer is Írország ellen a Puskás Arénában, a vendégek a hosszabbítás utolsó másodperceiben szerezték meg a győzelmet. Vasárnap délután került sor Budapesten a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatának utolsó fordulójára. A magyar csapat a csoport második helyéről várta a találkozót és több forgatókönyv…

  • Berobbant a Valhalla Burger Miskolcon

    A népszerű Vikingek sorozat ihlette új gasztronómiai vállalkozás nyílt Miskolcon: a Valhalla Burger különleges burgerekkel és ételekkel mutatja be a legendás karaktereket és településeket, amelyeket a sorozat ihletett. A Valhalla egyedi módon, az ismert Vikingek-szereplők és történetük alapján állította össze kínálatát. Az étlapon olyan legendás karakterek ihlette fogások szerepelnek, mint Ragnar Lodbrok, a dán…