
Akik részt vettek, mind úgy gondolták, hogy tavaly óriási élmény volt a fényfelvonulás a feldíszített autókkal – annyi mosolygó arc, csillogó szem és jó hangulat egy helyen, mindez Miskolcon. Mára kiderült, idén is élvezhetjük a látványt. Sőt, újfent részt is vehetünk. Az esemény szervezői a közösségi médiában számoltak be a részletekről. Már csak a…

Sokat javult a helyzet másfél-két héttel ezelőtthöz képest, amikor egyáltalán nem találhattunk vizet a máskor gyönyörű vízesésnél és a patakban sem sok helyen. Végre újra csobog a víz Szilvásváradnál és felújították az egyik gyaloghidat is. Az elmúlt hetek csapadéka nyomán ismét életre kelt a Szalajka-forrás, megnőtt a Szalajka-patak vízhozama, így a november 1-jére kiszáradt vízesés is újra működik…
Még november 12-én tűnt el Miskolcról, azóta nem került elő, ismeretlen helyen tartózkodik. A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Erdélyi Adrián eltűnése miatt. A 2012-ben született fiú 2025. november 12-én ismeretlen helyre távozott, és a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A rendőrségi iratok a személyleírásra vonatkozóan nem tartalmaznak részleteket, kizárólag az eltűnt gyermek…

Emiatt a kecskeméti kórház 2024 márciusában felmondta egy pilismaróti székhelyű céggel fennálló szerződését. Az ügy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének nyári posztjával pattant ki. Kollár Kinga 2025. június 26-án bejegyzést tett közzé közösségi oldalán egy 2023-as kecskeméti MR-vizsgálatról. Közlése szerint egy bejelentő kereste meg azzal, hogy 2023-ban térdsérüléssel MR-vizsgálatra ment a…
Támogatott tartalom! Az informatika világában gyakran szembesülsz az elavuló technikával. De mi legyen a sorsa a használt számítógépeknek? Az újrafelhasználás nemcsak környezetbarát, hanem gazdaságilag is hasznos. Vajon gondoltál már arra, hogy a régi eszközeid új életet kaphatnak? Az újrafelhasználás jelentősége A technológiai eszközök gyors avulása közismert. Az eszközök cseréje sokszor csak bizonyos alkatrészek miatt…
A Százszorszép Óvoda a gondoskodó város, Debrecen egyik intézménye.

A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán tovább erősödik hazánk szerepe az autóipari forradalomban – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Kecskeméten. Ehhez a kormány 4,3 milliárd forint támogatást nyújt, hozzájárulva az üzem stratégiai jelentőségének további erősödéséhez – írta a Telex. A német autógyártó 21,6…

Több erdélyi magyar család is olyan levelet kapott Magyarországról, amelyben elhunyt hozzátartozójukat szólítják meg mint választópolgárt – írta a Transtelex. A Nemzeti Választási Iroda (NVI), amely szerint jogszerű az eljárás, a Transtelex kérdésére nem válaszolt érdemben arra, hogyan védenék ki a levélszavazással való visszaéléseket. Kolozsvárról és Hargita megyéből is érkezett olyan jelzés, hogy az…

A ZTE elleni vereség után is eléggé felkorbácsolódtak már az indulatok a klub hűséges, de paprikás hangulatú szurkolói körében, ám úgy tűnik, Kovács legutóbbi nyilatkozata végleg kicsapta a biztosítékot. Úgy vélik, a diósgyőri szurkolók türelme végleg elfogyott. Az ultrák által megfogalmazott nyílt levelet változtatás nélkül közöljük. “NYÍLT LEVÉL – ULTIMÁTUM a DVTK elnökének és…
Véget nem érő várakozások a miskolci sürgősségin, kődaráló a lakóházak mellett Hajdúböszörményben, az egri várnál a falak ereje a kilopott cementben lett volna, a Kecskemét önkormányzatnak nincs tudomása a saját tulajdonában lévő cégek alkalmazottairól, a pécsi közgyűlésben vétózott a polgármester, a gyakorlatban nem igazán hoz hasznot a szegedi Dóm tér nemzeti emlékhellyé tétele, Szolnokon…