
A független képviselőt igen látványos módon megkergették Hatvanpuszta mellett a biztonsági őrök, az autós hajsza közben autójának is nekiment egyikük, aki végül fel is borult. De a nyomozás szerint a videón látható cselekményt rosszul láttuk, semmilyen szándékos veszélyeztetés nem volt, csak hát a nagy por… Hadházy Ákos ismét egy hatalmas jogi nonszensznek nevezte, amit…

Az immár havilapként működő Kecskeméti Lapok mind a 40 ezer példánya „kiterjesztésre kerül” – ezt közölte Bán János alpolgármester Gyuris Dáviddal. A Szövetség politikusa szerint viszont arra nincs bizonyíték, hogy az újság valóban eljut minden helyi háztartásba. Az alpolgármester tájékoztatásából kiderül, a Kecskeméti Lapok elkészítésére és terjesztésére egy év alatt 25,4 millió forintot költenek.…
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a négy fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik 2024 júniusában kiraboltak egy mozgásában korlátozott férfit Ózdon. A megállapított tényállás szerint a négy terhelt az esti órákban gépkocsival közlekedett Ózdon, amikor egyikük az autóból felfigyelt egy áruház raktára melletti lépcsősoron a mozgáskorlátozott sértett férfira. Hárman kiszálltak és hátulról megközelítették a…

Bár az utóbbi időben szinte már mindent a politika határoz meg, néha mégis adódnak olyan helyzetek, amikor nem az számít, hogy ki milyen pártállású, hanem például az, hogy hogyan rúgja a labdát. Ennek lehettek szemtanúi azok, akik megnézték a Magyar Országgyűlés Válogatottja és a Tiszazug Közéleti Válogatottja közötti barátságos mérkőzést november 9-én Cserkeszőlőn. A…

A Használtautó.hu friss, január és október közötti adatai érdekes képet adnak a hazai használtautó-piacról. Az elemzés szerint az olcsóbb kategóriákban továbbra is a praktikus, fenntartható modellek dominálnak, míg a közép- és felsőkategóriában egyre látványosabb a villanyautók, főként a Tesla térnyerése. Az 1 millió forint alatti árkategóriában a jól ismert típusok vezetik a listát, az…
Hatalmas lezárással találkozhattak azok, akik az Erzsébet téren sétáltak át. Ennek oka, hogy megkezdődött a belváros egyik ikonikus épületének bontása, amely hamarosan megújul és új funkciót kaphat. Még tavaly számolt be róla a Minap, hogy irodaház épül az Erzsébet téren. Az új komplexumot az Erzsébet fürdő tulajdonosa húzza fel az egykori, mára romos fürdőigazgatói…

Hollósy András alpolgármester, akit néhány nappal ezelőtt neveztek ki a Bükk Városa Program miniszteri biztosának, új feladatai mellett is talált időt arra, hogy a Facebookon riogassa a választópolgárokat. Tagadhatatlan, posztja hatalmas érdeklődést váltott ki, bár erősen kérdéses, hogy a kívánt hatást sikerült-e elérnie a politikusnak. Miskolc alpolgármestere az új kinevezése ellenére egyelőre a város…

Már csak alig pár hely maradt azon a november 26-án induló buszjáraton, melyet a Szurkolók az Állatokért Alapítvány indít a fővárosból Kecskemétre, a helyi járásbíróság épülete elé szervezett állatvédelmi demonstrációra. A Szurkolók az Állatokért Alapítvány ingyenes buszjáratokat indít a Rozi kutya megkínzása ügyében indult büntetőper másodfokú tárgyalásának napján (november 26. reggel 9 óra), hogy…

Kedd délután Miskolcon tartott sajtótájékoztatót Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. A közös esemény fókuszában a Fidesz által indított aláírásgyűjtés állt, amelynek célja (a kormánypárti politikusok szerint) az ország lakóinak bevonása a háborús kérdés mérlegelésébe. A sajtótájékoztatón Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy a háború nem csupán katonai, hanem súlyos gazdasági következményekkel is…

Egy magát felfedni nem kívánó, becsületes megtaláló a napokban 500.000 forint készpénzt talált egy borítékban, majd habozás nélkül segítséget kért a Kecskeméti Városrendészettől annak érdekében, hogy megtalálják azt, aki elveszíthette a pénzt. Az intézmény a közösségi médiafelületeken keresztül kérte a lakosság segítségét, mivel a megtalált összeg tulajdonosa azonosítására nem állt rendelkezésre információ. A felhívás…