A Fizz Liga 13. fordulója különösen fontos lehet a borsodi csapatok számára, hiszen mindkét együttes pontszerzésre törekszik a tabellán való előrelépés reményében. A DVTK szombaton 14:45-től Zalaegerszegen lép pályára, ami közel 900 kilométeres oda-vissza utazást jelent a csapat számára. Vladimir Radenković vezetőedző nehéz helyzetben készül a mérkőzésre, hiszen az Újpest elleni hazai vereség kissé…

Október végén újabb mérföldkőhöz érkeztek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Egynapos Sebészeti Osztályán (ENS) – számoltak be róla a kórház közösségi oldalán. Egy minimál invazív, laparoszkópos epehólyag-eltávolítást hajtottak végre az ENS műtőjében, ami korábban több napos kórházi tartózkodást igényelt, a technikai fejlődésnek és a korszerű sebészeti eljárásoknak köszönhetően azonban a beteg most már 24 órán…
Mi értelme ennyi büntetőt odatenni, amikor a vak is látja, hogy egy – ki tudja mi miatt – elhagyott autóról van szó?
Néhány nappal korábban már beszámoltunk a hírről, hogy idén még három izgalmas rendezvénnyel készül a Borsod24, amelyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. November 20-án egy igazán különleges vendég, Jeszenszky Géza, hazánk első rendszerváltás utáni külügyminisztere látogat hozzánk. Jeszenszky Géza nemcsak politikus, de történész, oktató és diplomata is. Gondolkodását nagyban formálta az 1956-os forradalom, később…

A fideszes vezetés szerint sikeresen elindult a mesterséges intelligencia alapú program, amely Miskolcot mintavárossá tenné. Az ellenzék viszont inkább csak parasztvakításnak tartja a kezdeményezést, amely szerintük a csődközeli település valós gondjait nemigen oldja meg. Magyarországon az okos város fejlesztések az elmúlt években nyertek lendületet, bár tudatosan végigvitt, átfogó koncepciót még kevés helyen láthatunk. Miskolc…
Látszólag hétköznapi vásárlások zajlottak egy kazincbarcikai kiskereskedésben, ám a pult alatt illegális tevékenység folyt. A rendőrség lebuktatott egy párost, akik kristály nevű kábítószert árultak az üzletükben. Szokatlan bűnügyet göngyölített fel a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság: egy helyi kiskereskedésben hónapokon keresztül drogkereskedelem folyt a hétköznapi vásárlások látszata mögött. A 41 éves nő és 41 éves férfi gyanúsítottak…

A KecsUP Hírek már júliusban megírta, hogy folyamatban van egy, a tartalékos katonákkal kapcsolatos büntetőügy, de részleteket – igaz, elég keveset – csak most közölt a Központi Nyomozó Főügyészség. Azt írták, „egy vidéki zászlóalj állományába tartozó” önkéntes tartalékosok szabálytalan foglalkoztatásával kapcsolatban elkövetett visszaélések miatt nyomoz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség. A vádhatóság megerősítette azt…
Szeptember elején bezárta kapuit a miskolci Avas városrész egyik meghatározó üzlete, a Fényi Gyula téren található SPAR szupermarket, hogy teljes körű felújításon essen át. A mintegy 640 millió forintos beruházást követően a napokban újra megnyílt az áruház, immár korszerű berendezésekkel, megújult arculattal és kibővített szolgáltatásokkal. A 644 négyzetméteres eladótér új elrendezést kapott. A bejáratnál…

A megszokottól eltérően csütörtök este vették fel Orbán Viktor péntek délelőtti Kossuth Rádiós szeánszát, amelynek során a miniszterelnök kijelentette: „A nemzeti konzultációnak az az értelme, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, mert olyan választási hangzavar van, hogy ember legyen a talpán, aki ebben kiigazodik.” Emellett természetesen nagy hangsúlyt kapott az amerikai látogatás is. A…

A A Miskolci Rendőrkapitányság körözést adott ki Tóth Petra eltűnése miatt, és a lakosság segítségét kéri a lány megtalálása érdekében. A 13 éves Tóth Petra november 6-án ismeretlen helyre távozott, azóta nem került elő, és nem adott magáról életjelet. A rendőrség egyelőre nem közölt többet a tinédzserről, sem az eltűnése körülményeiről. A hatóságok arra kérik a…