Hírgyűjtő

  • Budapestnek adott igazat a Kúria is a szolidaritási hozzájárulás ügyében

    Budapestnek adott igazat a Kúria is a szolidaritási hozzájárulás ügyében

    A Magyar Államkincstár elvesztette a fővárosi önkormányzat ellen indított felülvizsgálati pert szolidaritási hozzájárulás ügyében – írta meg a Népszava. Lapszemle. A portál azt is közölte, hogy a Kúria minden pontban a fővárosi önkormányzatnak adott igazat a csütörtöki tárgyaláson és helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. További felülvizsgálatnak nincs helye. Ezzel megnyílt az út a…

  • Most te is kiszámolhatod, hogyan lesz meg a Tisza 2/3, vagy a Fidesz-többség

    Most te is kiszámolhatod, hogyan lesz meg a Tisza 2/3, vagy a Fidesz-többség

    A Róna Dániel vezette 21 Kutatóközpont új mandátumkalkulátora azt vetíti előre, hogyan alakulhat a parlamenti helyek eloszlása az aktuális közvélemény-kutatások alapján. A modell lényege, hogy a pártok országos eredményei alapján megmutassa, ki tudna valószínűleg kormányt alakítani. A program az összes egyéni választókerület (EVK) eredményét szimulálja, kiszámítja a győztesek és vesztesek után járó kompenzációkat, majd…

  • Attila búcsúja: négy év után lebukott a barcikai bujkáló

    Négy éve húzta az időt, de végül mégis rátalált a rendőrség arra a 25 éves férfira, aki profi módon igyekezett elrejtőzni a hatóságok elől. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának hírszerző munkája végül eredményre vezetett, és október 30-án, a bűnügyi és közrendvédelmi osztály összehangolt akciójának köszönhetően sikerült elfogni a körözött személyt. A férfi ellen jelentős…

  • Az áldozatok jogaiért küzdő Renner Erika és Cservenka István speciális olimpikon nyerte a SZABAD-díjat

    Az áldozatok jogaiért küzdő Renner Erika és Cservenka István speciális olimpikon nyerte a SZABAD-díjat

    Hetedszer adta át a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a SZABAD-díjakat szerdán este, azokat jutalmazva, akik kiállásukkal és tetteikkel egy szabadabb Magyarországért tesznek. A közönség díját a kapcsolati erőszak áldozataiért küzdő Renner Erika kapta, a zsűri választása pedig Cservenka István speciális olimpikonra esett, aki évtizedekig intézményben élt, majd kivívta saját szabadságát. A SZABAD-díjat idén a…

  • MÁV: három napon át alaposan megváltozik a miskolci vasútvonal menetrendje

    MÁV: három napon át alaposan megváltozik a miskolci vasútvonal menetrendje

    Fontos pályafelújítási munkálatokat végeznek péntektől vasárnapig, ez okozza a változásokat a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon. A Mávinform tájékoztatta az utazóközönséget a részletekről. Ebből tudhattuk meg, hogy pályafelújítás miatt november második hétvégéjén, november 7-én, péntek estétől 9-én, vasárnap estig változik több elővárosi vonat menetrendje a Budapest–Hatvan–Miskolc fővonalon. Forgalmi változások: A Keleti pályaudvarról minden óra 5 perckor Gödöllőre…

  • Szezonzáró a Zemplénben: dobogóért küzdenek a raliversenyzők

    A HUMDA Országos Rallye Bajnokság idei szezonja november 7. és 9. között zárul a TippmixPRO Zemplén Rallyval, amely már második alkalommal kerül megrendezésre szerencsi központtal. A háromnapos versenyhétvége különleges helyzetben várja a mezőnyt: bár az abszolút elsőség kérdése már eldőlt, a dobogós helyezésekért még kemény harc várható az észak-magyarországi pályákon. A már biztosan bajnok…

  • Dobrev Klára mintha nem akarna beszélni az akkugyárakról Debrecenben  

    A pártelnök júniusban jelentette be először az országjárását, akkor felsorolva számos égető témát, köztük az akkumulátorgyárak ügyét is. Dobrev Klárát többször kerestük, mikorra várható nyilvános politikusi fellépése itt, Debrecenben azonban egyelőre csak tojásvásár és ételosztás volt a részvételével.

  • Reméljük, Miskolcon nem ismétlődik meg: leomlott a vár egyik külső fala

    Reméljük, Miskolcon nem ismétlődik meg: leomlott a vár egyik külső fala

    A szomszéd megye székhelyének egyik legnagyobb nevezetessége a vár, csütörtökön egy hatalmas területen leomlott a földbástya köpenyfala. A tervek megvoltak már hat-hét évvel ezelőtt is a felújításra, de forráshiány miatt nem valósultak meg. Ez most visszaütött. A részletekről a Dobó István Vármúzeum tudósított a közösségi médiában. Szerencse, hogy senki sem sérült meg. “Az Egri…

  • Új lakó a Miskolci Állatkertben: Rozi, a bivalyborjú

    A Miskolci Állatkert legfiatalabb lakója egy egészséges bivalyborjú, aki két héttel ezelőtt született. A Rozi névre keresztelt apróság már most is lépten-nyomon követi édesanyját a kifutóban. A kis bivalyborjú bár még kissé félénk, napról napra bátrabbá válik, és egyre kíváncsiabban fedezi fel új környezetét. A látogatók már most is megtekinthetik az állatkert legifjabb lakóját.…