A Szegedi Tudományegyetem Technológiatranszfer Vállalata és a Miskolci Egyetem InnoME TTC Kft. stratégiai együttműködést jelentett be a hazai innováció élénkítésére. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert csaknem 500 millió forintos vissza nem térítendő támogatással induló program célja, hogy a laboratóriumokban megszületett tudományos felfedezésekből valós, piacképes termékek és szolgáltatások szülessenek. A Proof of…

Országosan egyedülálló eredményt ért el a kecskeméti Katona József Könyvtár, ugyanis két kategóriában is díjat nyert a Könyvtári Kihívás pályázaton. November 3-án az Országos Széchényi Könyvtárban tartották meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett, országos hatókörű Könyvtári Kihívás pályázat eredményhirdető zárórendezvényét. A programba 370 könyvtár kapcsolódott be és összesen 18 díjat adtak át.…
Az Újpest ugyan megszakította augusztusi nyeretlenségi sorozatát a Diósgyőr elleni 3–1-es győzelemmel, ám a hétvégi találkozó váratlan fordulatot hozott: mindkét csapat szurkolótábora elégedetlenségének adott hangot, és változást követel. A labdarúgó NB I 12. fordulójában rendezett mérkőzésen Damir Krznar csapata emberhátrányban is képes volt legyőzni a miskolciakat, ezzel lezárva a lila-fehérek több mint két hónapja…

Az elmúlt napok erősen szeles időjárása igencsak kitisztította a levegőt, így semmi akadálya, hogy ilyen messzire is ellássunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Valójában ez nem szabadna, hogy ritkaságszámba menjen, mivel amennyiben tiszta az idő, mindig így kellene lennie. Csak mivel BAZ megye általában nem az egészséges levegőjéről híres, ezért a szálló por és az esetleges pára…
A japán állami televízió, az NHK forgatócsoportja járt a napokban Miskolcon, hogy dokumentumfilmet készítsen a hajdani ipari nagyüzem tönkremenetelének történetéről. A Nippon Hōsō Kyōkai (NHK) stábja jelenleg több európai országban – köztük Észtországban, Litvániában és Lengyelországban – forgat. Célpontjaik azok a helyszínek, amelyek az 1990 előtti korszakban meghatározó ipari vállalatoknak, több ezer embert foglalkoztató…

November 16-án, vasárnap Tiszakécskén jótékonysági játékot szervez a BLS Airsoft, a teljes bevételt a kecskeméti Pataki Olívia és Dóra gyógykezelésére ajánlják fel, az Olívia Szeme Fénye Alapítvány javára. Az eseményt az ikerlányokért szervezik, akik 2017. december 25-én születtek, extrém koraszülöttként a 24. héten – Dóra 600, Olívia 660 grammal (korábban riportunk a családról itt olvasható). Olívia…
Az őszi karbantartás után november 3-án ismét kinyitotta kapuit a Selyemréti Fürdő Miskolcon. A miskolciak számára véget ért a rövid kényszerpihenő: újra birtokba vehetik kedvelt fürdőjüket, miután lezárultak az őszi felújítási és karbantartási munkálatok a Selyemréti Strandfürdőben. A Miskolci Fürdők Kft. október 24. és november 2. között zárva tartotta a létesítményt, hogy alapos felújítást…
Húsz utast kellett evakuálni a Besenyői utcában – két vízsugárral oltották a tüzet. Kigyulladt egy menetrendszerinti busz hétfő délután Miskolcon, a Besenyői utca és a Sajószigeti utca kereszteződésénél. A járművön utazó húsz embert időben evakuálni tudták, sérülésről nem érkezett jelentés. A tűzeset délután 1 óra és negyed 2 között történt. A hatalmas fekete füstfelhőt…
A Jobbik Szlobodnik László emberi jogi aktivistát jelöli Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú, tiszaújvárosi központú választókerületében a 2026-os országgyűlési választásokon. A párt kedden tartott sajtótájékoztatóján bemutatott jelölt jelenleg két alapítványban is aktívan tevékenykedik, amelyek elsősorban a szociális helyzet felmérésével és a felmerülő problémák enyhítésével foglalkoznak. Szlobodnik László elmondta, hogy több mint két évtizede dolgozik azon,…
2018. november 3-ról 4-re virradó éjszaka a Borsod megyei Nagycsécsben egy roma család – Nagy Tibor, felesége Illés Éva, süketnéma lányuk és Tibor bátyja, József – nyugovóra tért a Dózsa utcai házukban. Éjfél körül üvegcsörömpölésre ébredtek: Molotov-koktél robbant be az ablakon, a szoba lángra kapott. Ahogy Nagy Tibor később felidézte, felesége a tűz eloltására…