Pontosan eg évvel ezelőtt történt az újvidéki vasútállomás tragédiája, az alkalomból nemzeti gyásznapot is tartottak Szerbiában és az EU os részvétét fejezte ki a balesetben elhunytak családtagjai és szerettei felé. A közleményt egyedül Magyarország nem írta alá. A tragédiára emlékezve ismét hatalmas tüntetések voltak Szerbiában, mivel az emberek többsége úgy érzi, hogy a felelősök…

2006. április 5-én rendezték az eddigi utolsó miniszterelnök-jelölti vitát, azóta nem állt ki vitára Magyarország miniszterelnöke. Ennek a cikknek nem az a célja, hogy a miértekre keressen választ, vagy hogy egy régi politikai vitát elemezgessen. Amit nyomatékosítani szeretnék, az az, hogy hiába van társadalmi többség abban, hogy AKARUNK vitát, a 15 éve regnáló jelenlegi…

1,08 milliárd euró, napi árfolyamon nagyjából 420 milliárd forint uniós támogatástól eshet el év végéig a kormány, erősítette meg a Telex érdeklődésére az Európai Bizottság szóvivői szolgálata. Egyben már sokadik alkalommal lenyilatkozták azt is a hírportálnak, hogy 1,04 milliárd eurónyi, 2024-ben lejárt támogatás már „végleg elveszett”. Az ok a még 2022 végén indult úgynevezett…

A közlekedési miniszter azt is hozzátette Varga Judit újabb közéleti szerepvállalásához kapcsolva, hogy reméli, nem lesz még egy kegyelmi ügy. Jó ideje látható, hogy a Fideszen belül egyre nagyobb repedések vannak, de ez az eddigi egyik legdurvább odaszólás egy korábbi minisztertársnak. „Szegény gyerekek, ezt tudom mondani. Reméljük, nem lesz még egy kegyelmi ügy” –…

Cseh Tamás esete nem egyedülálló a mai magyar politikai viszonyok között, amikor a párt és az állam határai egyre inkább összemosódnak. Cseh Tamást az különbözteti meg a legtöbb kormánytisztviselőtől, akiktől a törvény pártatlanságot követel meg, hogy ő egyszerre mégis lehet a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője és a Fidesz Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületi elnöke.…

Az őszi időjárás rengeteg szabadidős sportolót kényszerít arra, hogy a mozgást beltéren folytassa, amivel párhuzamosan sok kezdő és visszatérő is ebben az időszakban jelenik meg az edzőtermekben. De vajon miért van ez így, hogyan érdemes belevágni az edzésbe, az eredményhajhászás kifizetődő-e? Cikkünkben ezt járjuk körbe. „A sporthoz való visszatérések oka gyakran az, hogy a…

Százötven méter hiányzó sínpár Veszprém és Ajka között, az elektrolitgyár mellé álló szolnoki képviselők, Orbán Viktor levelének esete a Szegedi Tudományegyetem munkavállalóival és a közmunka rendszerének jelentős átalakulása illetve annak hatásai Szabolcsban: többek között erről írtak a héten a független vidéki lapok. Összeállításunkban szó esik még Pelikán elvtárs pécsi színházi esetéről, a kecskeméti személykereső…
A miskolci fideszes képviselő szerint egyértelmű, hogy a miskolci közéletet és közgyűlést megmérgező indulat és gyűlölet azért van jelen, mert Magyar Péter szítja azt. Az ellenzékieket, bírókat nyíltan poloskának nevező miniszterelnökről nem ejtett szót. Az egyik felszólaló visszaszúrt. Pénteken Bajusz Gábor a közösségi médiában tette közzé vegyes érzelmeket kiváltó bejegyzését az előző napi közgyűléssel…

Az igazságot Hadházy Ákos független független országgyűlési képviselő szerette volna megtudni, ezért kérdéseket küldött erről a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztériumnak. Azt is ki akarta deríteni, hogy ki engedélyezte az ügyletet. A HM viszont megtagadta az adatok kiadását. Hadházy ekkor bíróságra vitte az ügyet. Lapszemle. Magyarország tavaly január óta több tucat páncélozott harcjárművet adott…