
Az ellenzéki frakció szerint Szemereyné Pataki Klaudia megszegte polgármesteri esküjét, hivatali kötelezettségeinek ellátásában, köztisztségeiben jóvátehetetlen erkölcsi károkat okozott Kecskemét városának. Nyílt levelet tett közzé csütörtökön a Szövetség a Hírös Városért Egyesület, amelyben felszólították Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármestert, hogy azonnali hatállyal mondjon le tisztségéről és távozzon Kecskemét közéletéből. Két üggyel indokolták mindezt. Az egyik…
Ismét internetes árverést rendez a Debreciner újságírói gyakornoki programunk támogatására.

Az év vége legerősebb, legbulisabb hónapjai következnek a klubokban. Ehhez mérten a Helynekem is nagyszabású programokkal készül, a részleteket Orbán-Hankó Vanda, a népszerű belvárosi klub rendezvényszervezője osztotta meg velünk. A november 6363 és bongor fellépésével indul a Helynekemben. Az óbudai költő és a vajdasági színész összefogtak, hogy hátukra vegyék az országot idén ősszel, és…

Továbbra sem túl acélos a kecskeméti önkormányzat és a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének viszonya. Az októberi közmeghallgatáson legalábbis kiderült, hogy a városvezetés a szervezet véleményét szinte semmiben nem kéri ki, a megkeresésükre pedig alig válaszolnak. S hogy ennek a hátterében az áll, hogy az önkormányzat rengeteg szempontot kénytelen figyelembe venni egy fejlesztés kivitelezése…

Csütörtök délután, Miskolc belvárosában jelentette be a helyi országgyűlési képviselőjelöltjeit a Magyar Szocialista Párt. Borsod-Abaúj-Zemplén egyes számú választókerületében Németh Zsombort, a kettesben pedig Bartha Györgyöt indítják el. Országjárása következő állomásaként érkezett csütörtökön a borsodi megyeszékhelyre az MSZP. A Centrum előtt rendezett kitelepülésen a megélhetési válságról beszélgettek az érdeklődőkkel, illetve Komjáthi Imre, a párt elnöke…

Csendben elköltözött a Budai Várból a Matolcsy György által idén tavasszal útjára indított szervezet, az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítvány. A korábban, és mindösszesen csupán négy hónapon keresztül az Úri utca 72. alatt működő alapítvány székhelye immár egy kelenföldi lakótelepi lakás a Nándorfejérvári út 8/D. alatt – adta hírül cikkében az Mfor. A Fővárosi Törvényszék…
Elekné Aranyos Mária Krisztina, a Szabó Lőrinc Általános Iskola tanárnője immár 38 éve rendszeresen mesél a gyerekeknek a az iskolában és annak falain kívül is. A Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjat a Lampion Könyvek és a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely alapította az nlc.hu támogatásával. A díj a mesélő pedagógusok munkájának elismerése mellett a mesélés fontosságára…

A KecsUPéntek legújabb adásában többek között a régi KTE-pálya helyén épülő új plázáról, Szemereyné Pataki Klaudia „tiszapártozásáról”, a csőgázon nyomuló AI-álhírekről és Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök KecsUP-nak tett nyilatkozatáról, valamint a helyi gimnáziumok eredményeiről beszélgettünk. 315 lakás, 673 parkoló és pláza épülhet a volt KTE-pályán – a kormányhivatal zöld utat adott. A régi…
Úgy fest, hogy hatalmas mennyiségű “eldobható” cég állhat a háttérben, talán nem véletlen, hogy a szerződés szerint a csővezetékes gázszállítás az egyetlen tevékenysége. Debrecen-Ózd-Budapest volt az útvonala. A NAV feketelistáján a 444.hu újságírója szúrta ki az Ózdról induló hölgyet, aki valószínűleg nem éppen kispályás, ha csak adótartozásból sikerült összehoznia egyetlen év alatt négymilliárdot. P.…

Ha valaki BAZ megyében megkapja a kampánylevelet, elsőre örülhet annak, hogy évi egymilliós támogatásra pályázhat. Azonban ha elolvassa az apróbetűs részt is, rájöhet, hogy ez óriási valószínűséggel egyszeri kampányfogás. Ezt szúrta ki Hadházy Ákos. Tovább folytatódik a választások előtti ígéretözön a Fidesztől. A független képviselő beetetésnek tartja, hogy évi egymillió forintos támogatásként adja el…