A múzeumi szakma egyik legkomolyabb elismerését vehették át a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai az Egy eltűnt nép nyomában – az avarok élete a Duna-Tisza-közén” című kiállításért. A tárlat a 10 millió forintos bekerülési költség feletti kategóriában kapta meg az Év kiállítása díjat, melyet október 21-én volt Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtak át.…
Vajon a tavalyi visszafogottság vagy a legutóbbi országgyűlési választások előtt mutatott ellenségképgyártás jelenik meg a polgármester idei beszédében?

A Fidesz fontos miskolci emberei természetesen részt vettek az évértékelőn. Az elmúlt időszakban túl sok valós sikerről nem számolhattunk be megyeszékhelyünk életében, mivel a tavaly tavaszi ígéretekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, ellenben súlyos milliárdos adósságba veri az új vezetés a várost. Már a negyedik óriási hitelt veszik fel. Évet értékelt a miskolci polgármester,…

A jelenleg rombolásként kinéző kis átalakításról ráadásul már most kimondták, hogy ideiglenes… két és fél évig. Vajon ki vállalta ezért a felelősséget? Simon Gábor válaszokat vár és mérges a “baráti beruházókra”. Az ellenzéki képviselő indulatos posztba jelezte, a felbontott miskolci utca nagyon nincs rendben. A helyszín egyébként a Pátria mögötti parkoló kijárata, a régi…

Az előző városvezetés a Covid és az energiaválság ellenére sikeresen csökkentette Miskolc hitelállományát, most viszont Tóth-Szántai József fideszes városvezetése alatt egyetlen év alatt már a negyedik nagyösszegű hitelt veszi fel. Már kilencmilliárdnál járnak… A miskolciak nem igazán valószínű, hogy arra szavaztak, hogy egyetlen év alatt már kilencmilliárd forintnyi hitelt vegyen fel (immáron negyedik lépésben),…
Falugyűlést tartottak október 16-án Hetényegyházán, amelynek egyik központi témája a település Kecskemétről való leválása volt. Noha igény feltehetően lenne rá, esély azonban – a jogszabályi háttérnek köszönhetően – nem sok van arra, hogy ’81-es, Kecskeméthez való csatlakozása után Hetényegyháza ismét önálló községként működjön. A gyűlést Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom kecskeméti elnöke vezette,…
Elég vegyes, de inkább kétségbeejtő képet festett Bács-Kiskun megye gazdasága 2025 első negyedévében. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott adatok pedig hiába próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről. (Vélemény) A foglalkoztatottak száma enyhén csökkent, az átlagbérek viszont emelkedtek. A helyben működő vállalkozások száma is gyarapodott, a kiskereskedelmi forgalom viszont stagnált. A KecsUP Hírek a KSH által…
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése október 16-án, reggel hét órai kezdéssel ismét ülésezett. Többek között olyan általános, a város működését és presztízsét érintő ügyek voltak napirenden, mint a természeti területek önkormányzati rendeletének megoldása, az államtól való térítésmentes ingatlan átvétele, vagy akár a MIÓVI pitypang óvoda ingatlanának megvétele. Természetesen az ilyen és efféle ügyletek egy…
Tompos Márton helyszíni vizsgálata során több ellentmondásra is fény derült a girincsi Margit ABC körül, amely állami támogatásból újult meg, mégis eladóként szerepel az ingatlan.com-on. Természetesen van a történetben politika. A Girincs településen található Margit ABC nevű kiskereskedelmi egység összesen több mint 13 millió forint állami támogatásban részesült az elmúlt időszakban. A bolt a…
Szarka Dénes és Szopkó Tibor önkormányzati képviselők még nyáron indították el a Szembenézés című podcast műsorukat. A legújabb adásban Miskolc elmúlt egy évéről, a városvezetés teljesítményéről, összeférhetetlenségről és az országos politikai helyzetről is beszélgettek. Az aktuális adás első részében az egy éve hivatalban lévő Fidesz–KDNP-s városvezetés értékelése állt. Szopkó Tibor az elmúlt időszakot „értékelhetetlen…