
•
Régóta ismert az időpont, hogy február első teljes hétvégéjén, azaz jövő péntektől vasárnapig rendezik meg az idei Miskolci Kocsonyafesztivált. Vajon a Balatonnál ugyanazon a három napon, nagyon hasonló névvel megszervezett fesztivál képes megosztani a gasztroturistákat? Akik a közösségi médiából sűrűn szereznek információkat, meglepve tapasztalhatták, hogy Balatonalmádiban pontosan a Miskolci Kocsonyafesztivál hétvégéjével megegyező három napon…
•
Az üzemben használt akkumulátorok és chipek gyártásának melléktermékéből nyerték volna ki a magzatkárosító hatású oldószert. Mindezt alig néhány kilométerre BAZ megye határától, ám már a korai szakaszban problémák jöttek szembe, így a kínai céget rövid időn belül a második helyről is kiebrudalták. Január 29-én este a közösségi oldalán jelentette be az Andrássy-kastélyról híres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadob község önkormányzata,…

•
Az import burgonya gyakorlatilag ellepte a magyar üzleteket, miközben több hazai nagytermelő raktárai még mindig tele vannak eladatlan áruval – nyilatkozta az Agrárszektornak Szabó Kristóf, az Euro Sol Burgonyakereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Elmondása szerint a csomagolók és beszállítók elsősorban az ár alapján döntenek, és a lehető legolcsóbb burgonyát juttatják be az üzletláncokba, ami…
•
Jeszenszky Géza, az 1990 és 1993 között hivatalban lévő Antall-kormány külügyminisztere elismeréssel nyilatkozott a TISZA Párt által külügyminiszter-jelöltnek bejelentett Orbán Anitáról. A volt miniszter személyesen ismeri a szakembert, amikor oslói nagykövet volt, és akkor a legjobb benyomást tette reá. Jeszenszky kiemelte, hogy Orbán Anita a Fletcher Schoolon végzett, amelyet jól ismer, és a legrangosabb…
•
Pedig a cég a honlapján már megvalósult projektként mutatta be a gyárat. Az üzemben használt akkumulátorok és chipek gyártásának melléktermékéből nyerték volna ki a magzatkárosító hatású oldószert.

•
Február elsején elstartol a Merkantil Bank Liga második félszezonja, a Kecskeméti TE a 3. helyről várja a folytatást. A lila-fehérek csupán két pontra vannak a már feljutást érő 2. pozíciótól a tabellán, s ha a 16. forduló kecsegtetően alakul számukra, már vasárnap előrébb léphetnek. De nem csak pozitív dolgokról lehet beszámolni: a klub bejelentette,…
•
A Magyar Narancs szerzője, a nemrég Szente László-díjjal kitüntetett Bod Tamás riportjában leleplezett egy nagyszabású roma szavazatgyűjtési programot, amellyel a Fidesz a 2026-os országgyűlési választás kimenetelét próbálja befolyásolni. A projekt 53 választókerületre terjed ki, és a forrás szerint a hozzá rendelt forrás meghaladja az egymilliárd forintot. A Magyar Narancs újságírójának nyilatkozó informátorok szerint a…
•
Olvasónk története a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sürgősségi osztályáról lesújtó képet fest a magyar sürgősségi ellátás valóságáról. 2025 decemberének egyik napján délelőtt 11 órakor derült ki, hogy az olvasó édesanyja sürgősségi kórházi ellátásra szorul. Délután 4-kor érkeztek meg a kórházba, ahonnan a beteget végül csak hajnali fél 2-kor szállították át a…

•
Annyira jelentős mennyiség biztosan nem fog hullani, mint a hónap első felében, ám jelen számítások szerint a teljes megye be fog havazódni. Több helyen így is akár 5-6 centis hóréteg is kialakulhat a szombati és vasárnapi csapadéknak köszönhetően. Az előttünk álló napokban sokfelé lesz szükségünk az esernyőkre, ugyanis a nedves légtömegek továbbra is elérik…
•
A tervek szerint továbbra is a Nagyerdő szélén épülne fel a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóépülete, a Vezér utca végére pedig a gyűjteményi központot tervezik.