
•
Felmondási hullám rázta meg a sajószentpéteri polgármesteri hivatalt. Összesen tíz fő, köztük a jegyző, dr. Guláné Bacsó Krisztina, aki január 21-én nyújtotta be lemondását. Utolsó munkanapja március 20-a lesz. A hivatal működésében a távozások ellenére nem történt fennakadás, állítja Bárdos Tamás alpolgármester (Fidesz-KDNP), aki mindeddig nem tudta megválaszolni mi okozta a tömeges felmondást a…
•
Egy moziszékben ülve beutazhatjuk az egész világot, ezen a hétvégén 6 filmmel várja az érdeklődőket a BIDF Debrecen.
•
Épségben került elő csütörtök este az a 42 éves nyékládházi nő, akit január 28. reggele óta kerestek hozzátartozói és a hatóságok. H. Juditot a 3-as számú főút mentén, Nyékládháza és Emőd között találták meg a mentőcsapatok. A Miskolci Rendőrkapitányság körözést adott ki a nő eltűnése ügyében, miután január 28-án, 9 óra körül az otthonából…

•
A borsodi község önkormányzata egyhangú döntéssel vette le napirendjéről azt az előterjesztést, amely egy nem létező veszélytől „védte volna meg” a települést – derül ki Hatala-Orosz Csaba, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook-bejegyzéséből. A csütörtöki testületi ülésen a lakosság és a képviselők egyaránt világossá tették, nem kívánnak részt venni kormányzati kommunikációs ferdítések helyi szintű…
•
A Miskolc MOST Facebook csoport adminisztrátora bejegyzésében arról tájékoztatta a helyieket, hogy megkezdődött az egykori VIAN klub bontása a Győri kapuban. Az építőipari munkások már dolgoznak az egykor ikonikus szórakozóhely lecsupaszításán, a hírek szerint pedig a régi bulizós esték meséi után hamarosan a szépülni vágyók új történeteivel szolgálhat majd az épéületrész. A tervezett átalakítás…

•
Megszületett annak a fiatal nigériai egyetemistának a kisfia, aki Miskolcon rekedt várandóssága alatt, ám a várva várt pillanat nem zajlott zökkenőmentesen. A Supersum Közhasznú Alapítvány friss tájékoztatása szerint a szülés során súlyos komplikációk léptek fel, ezért az orvosok császármetszést hajtottak végre. Bár az újszülött egészséges és jó állapotban van, édesanyja jelenleg is kórházi ellátásra…
•
Vagy talán a napok óta eltűnt hó olvad a plafonról?

•
A KecsUPéntek című véleménypodcast legújabb adásában beszéltünk arról, hogy nem jöttek el az egyetemi alapítvány képviselői az NJEA ellen indított perre, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt van folyamatban lévő eljárás Cseh Tamás ügyében. Együtt örültünk annak, hogy már zajlik az elmúlt hetek téli időjárása miatt keletkezett úthibák felmérése és kijavítása a városban, de elmondtuk…

•
A miniszter ugyanis bármilyen bizonyíték nélkül, reflexből szervezett szállítást és bujtogatást emlegetett Magyar Péter és a Tisza Párt részéről, fel sem merült benne, hogy a múlt héten vérig sértett romák önállóan fejezték ki tiltakozásukat Lázár ellen. A miniszter ordibálással és az ellenfél elleni vádaskodással reagált a helyzetre. Több médiaplatform is élőben közvetítette a Lázárinfó…

•
Az ultrák és más miskolci szervezett szurkolói csoportok előre megmondták, hogy múltheti idegenbeli összecsapást követően most vasárnap is távol maradnak a stadiontól, fenntartják a bojkottot. Ezt eszelte ki a klubvezetés, hogy ne kongjon az ürességtől a diósgyőri stadion? A részletekről a DVTK közösségi médiás oldala számolt be csütörtökön. “Az év első hazai találkozóján, a…