Sajtómegjelenéseink

  • Debrecenben tanácskoztak a független helyi lapok szerkesztői

    Debrecenben tanácskoztak a független helyi lapok szerkesztői

    Szeptember közepén Debrecen adott otthont annak a találkozónak, ahol a FÜLKE – a Független Helyi Lapok közössége – szerkesztői és újságírói gyűltek össze. Kétnapos tanácskozásunk célja az volt, hogy megosszuk tapasztalatainkat, megbeszéljük a közös kihívásokat, és együtt keressünk válaszokat arra, miként tudjuk erősíteni a független helyi sajtót Magyarországon. Az eseményről az Euronews is tudósított,…

  • RESET Network: A szegeder.hu független újság túlélési receptje

    RESET Network: A szegeder.hu független újság túlélési receptje

    A RESET Network hosszabb riportban mutatja be a Szegeder történetét, amely 2017-ben egy egyetemi blogként indult, mára pedig 20 fős szerkesztőséggé nőtte ki magát. A lap mottója: „Független sajtó nélkül nincs szabad város.” A cikk szerint Magyarországon különösen nehéz helyzetben vannak a független médiumok: a kormányzati befolyás, a médiatörvény és a pénzügyi szorítások miatt…

  • Azt beszélik: nincs megfelelő végzettsége a kecskeméti művelődési központ ügyvezetőjének és még mindig barátkoznak Széchenyivel Miskolcon

    Azt beszélik: nincs megfelelő végzettsége a kecskeméti művelődési központ ügyvezetőjének és még mindig barátkoznak Széchenyivel Miskolcon

    Kecskeméten nem felel meg a törvényi elvárásoknak a Hírös Agóra ügyvezetőjének végzettsége – Bajáki Zsanett, a kecsup.hu főszerkesztője járt, pontosabban folyamatosan jár utána a történetnek. És: ismerik a miskolci köztéri szobrokat? Mit és miért szeretnek az ottaniak, és mivel barátkoznak meg nehezen? Bethlen Tamás a borsod24.hu újságírójának elkészült a városi szobor-körképe.  Hallgassa meg a Klub Rádió adását!

  • Azt beszélik: török kézbe kerülhet a debreceni Nagyállomás

    Azt beszélik: török kézbe kerülhet a debreceni Nagyállomás

    A lázári vasút Debrecenben is dübörög, értesülések szerint török kezelésbe kerülhet a Nagyállomás. Ennél sokak szerint már az is jobb lenne, ha valamelyik magyar oligarcha tenné rá a kezét. Polgár Tóth Tamás, a debreciner.hu újságírója a Berettyújfalun rendezett Lázárinfón kérdezte a minisztert, számos egyéb ügyről is. Halgassa meg a Klub Rádió adását!

  • A Klub Rádió “Másrészről” műsorában volt vendég a Fülke képviselete

    A Klub Rádió “Másrészről” műsorában volt vendég a Fülke képviselete

    Téma: A vidéki, független sajtó túlélési esélyei Megalakult a FÜLKE csoport. Hét vidéki, független, online újság állt össze, hogy erősebbek legyenek a kormány támadásaival szemben. Vendégek: Alter Róbert, a KecsUP Hírek lapigazgatója Bethlen Tamás, a borsod24.hu munkatársa Műsorvezető: Rózsa Péter Hallgasd meg az adást itt: Vagy nézd meg videón:

  • Azt beszélik: Brüsszelben jártak a vidéki lapok, a Debreciner Magyar Péterrel lépett

    Azt beszélik: Brüsszelben jártak a vidéki lapok, a Debreciner Magyar Péterrel lépett

    Hraskó István a kecsup.hu-tól arra hívja fel figyelmünket: a vidéki független lapok szerkesztőségeit Brüsszelben is meghallgatták, és hétfőn délben egész napos nyílt beszélgetésbe kezdenek Kecskeméten a sajtószabadságról. Polgár Tóth Tamás, a debreciner.hu újságírója Magyar Péterrel sétált az országjáráson, a Hajdú-Bihari szakasz Darvason kezdődött. Hallgassa meg a Klub Rádió adását!

  • Azt beszélik: pécsi tiltakozás, ukránellenes propaganda, kínai elektrolit gyár

    Azt beszélik: pécsi tiltakozás, ukránellenes propaganda, kínai elektrolit gyár

    Kéretlen tartalom – ez a címe annak a rendezvénynek, amely holnap lesz Pécsett, 17 órakor a Széchenyi téren. Babos Attila, a  szabadpecs.hu  főszerkesztője mondja el, kik és hogyan tiltakoznak az úgynevezett átláthatósági törvény ellen. Balla Szilárd a kecsup.hu-tól arra figyelt fel, hogy egy kormánypárti önkormányzati képviselő ukránellenes tartalmakat oszt meg – miközben a feladatai közé tartozna az ukrán…

  • Azt beszélik: adótartozás miatt időközi választás és nem mond igazat a kecskeméti polgármester a születések számáról

    Azt beszélik: adótartozás miatt időközi választás és nem mond igazat a kecskeméti polgármester a születések számáról

    Bereczki Boldizsár a debreciner.hu-tól Hajdúhadházáról jelentkezett. Egy ötvenezer forint körüli adóelmaradás miatt kell új választást tartani a városban, ellenzéki mandátumról van szó, párharc lesz egy fideszes jelölttel. A statisztikák egyre csökkenő népszaporulatot mutatnak, ehhez képest a kecskeméti polgármester szerint a városban ez nincs így. Csakhogy az adatok nem őt igazolják, elemzi az adatokat Hraskó István a kecsup.hu-tól.…

  • A Debreciner a Hetes stúdió vendége volt

    A Debreciner a Hetes stúdió vendége volt

    Hogyan hasonlítható össze a pápaválasztás az Inter-Barcelona-meccsel? Mi történt a belpolitikai nagyhéten, szálláscsinálója lett-e a Tisza Pártnak a Momentum és Gyurcsány Ferenc? A teljes beszélgetést megnézhetik a Klubrádió YouTube-csatornáján:   A fotón a résztvevők: Para-Kovács Imre, Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője, Polgár Tóth Tamással, a Debreciner újságírója, Bolgár György, valamint a szerkesztő: Józsa Márta.

  • Azt beszélik: fotelból tiltakoznak a kecskemétiek, tét nélüli feszültség Pécsett

    Azt beszélik: fotelból tiltakoznak a kecskemétiek, tét nélüli feszültség Pécsett

    Kecskeméten mindenki tudja, hogy mekkora, a Magyar Nemzeti Bankból kivitt vagyon párolgott el egyetemi alapítványból, de sokan inkább a fotelból folytatják a tiltakozást – tudósít Balla Szilárd, a kecsup.hu újságírója. Holott a város vezetésének egy része is ott jeleskedett a bűvészmutatvány környékén. Tét nélküli feszültségkeltésről van szó. Példás összefogással próbálja megmenteni a legendás pécsi…