A Supersum Közhasznú Alapítvány március 3-án ünnepélyes keretek között adta át a mínusz 80 Celsius-fokos őssejtfagyasztó szekrényt és a laminár “boxot” a megyei kórház Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztálya számára. Az új berendezés komoly segítséget jelent a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyításában, és a szakemberek szerint valódi előrelépést jelenthet az életmentő kezelések terén.…

A Borsod24 interjújában Csézi Erzsébet, a Tisza Párt Borsod megyei 7-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje mesélt motivációiról, terveiről és azokról a kihívásokról, amelyekkel a térség szembesül. Az újdonsült politikust többek között arról faggattuk, miért vállalta a jelöltséget egy régóta a kormánypárt által uralt körzetben, hogyan készül fel a tapasztalt politikussal való vitára, miként védené ki…
Március 3-án észak-magyarországi városokban folytatta országjárását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A nap során először Szerencs, majd Ózd településen tartott fórumot, ahol személyesen találkozott a helyiekkel, és a térség mindennapi kihívásairól beszélgetett velük. Szerencsen a beszédet a város központjában tartották, ahol Magyar Péter hangsúlyozta, a régióban tapasztalható társadalmi problémák és gazdasági elmaradottság nem…

A mélyszegénységben élő vidéki települések mindennapjait bemutató videóriport készült a Borsod megyei Taktakenéz községben. A felvételt Lőcsei Lajos, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője és alelnöke készítette országjárása során. A kamerán keresztül egy olyan falu képe bontakozik ki, ahol a politika sokszor távoli fogalomnak tűnik, a mindennapi kérdés inkább az, hogyan lehet kihúzni a hónap…
A rendőrség közlése szerint az ellenőrzés elsődleges célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása a mérkőzéshez kapcsolódóan. A hatóságok kiemelt feladata a városba érkező vendégszurkolók mozgásának figyelemmel kísérése, valamint biztonságos kísérésük a mérkőzés helyszínére. Emellett a rendőrök külön figyelmet fordítanak a közbiztonságra veszélyes eszközök kiszűrésére, továbbá a közrend, a közbiztonság és a közlekedés…
A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban összesen 3,3 milliárd forintból hat kiemelt projekt valósul meg. A beruházás célja elsősorban a természeti értékek megőrzése és az élőhelyek állapotának javítása – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára. A program célja a gyepek kedvező természetvédelmi állapotának megőrzése és helyreállítása. A nedves élőhelyeken az invazív növényfajok visszaszorítása…
Az áprilisi betöréssorozatot követően a környék dolgozói, lakosai kijelentették, magasabb szintű rendőri jelenlétre vágynak, mert a miskolci közbiztonság (beleértve igen erősen az Újgyőri főteret) tarthatatlanul borzalmas szintre süllyedt. Bár tavaly év végére ígérték, három hónap csúszással a kampányhajrára sikerült teljesíteni az ígéretet. Az Újgyőri főtéren és környékén tapasztalt rendbontások és rongálások szinte mindennaposak. A…

A néhány kilométerre levő telep már teljesen megtelt, ezért a bányatavat tölti fel rákkeltő anyagokkal Mészáros Lőrinc cége. Ha pedig ez nem lenne elég, olyan különleges szabályozást kapott a koreai akkugyár, hogy az országos határérték 75x-ösét bocsáthatja ki rákkeltő, mérgező anyagokból. Ez 2026-ban a mi kis hazánk. A megdöbbentő részletekről Dr. Árvay Nikolett, a…
Mindenkinek vannak elképzelései, hogyan kellene zajlania egy utcaseprésnek, ez alól Miskolc sem kivétel. Már bőven itt volt az ideje elkezdeni a téli érdesítők felseprésének, de gyorsan üröm vegyült az örömünkbe. Biztosan így kell? A MIBOR közösségi médiás csoportjában olvashattuk a friss történetet, ami mutatja, még bőven van hova javulnunk. Valami van, de nem az…

Néhány éve még a Vasgyári SZTK teljes felújítását garantálták a kampányplakátokon, mára azonban az omladozó intézmény csendes kiürítése zajlik az újjáébredésre váró DAM közvetlen közelében. Ezzel egyidőben a város különböző pontjairól összezsúfoltak 15 védőnői körzetet a Vasgyári Kórházban, és a körzet háziorvosainak költöztetése is felemásra sikeredett. Ugyanakkor a lerobbant környezetben működő fogorvosi rendelők sorsa…