A döntést Miskolc polgármestere jelentette be, miszerint így kívánnak vigyázni az önkormányzatnál dolgozó munkatársak egészségére. Nekik tehát nem kell bemenniük dolgozni, ám a Fidesz-kormány villámgyorsan visszautasította az ötletet, hogy szombaton az iskolákban is legyen szünnap. Az ott dolgozókra és a gyermekekre nem kell vigyázni? Az extrém hideg miatt, a dolgozók egészségének megóvása érdekében “szombaton…

A szurkolók egyébként is nagyon sötéten látnák a bennmaradási esélyeket, ha Acolatse távozna, de mivel az egyik fő érdeklődő az Újpest csapata (de a Fradinál is felmerült a leigazolása), a célkeresztbe ismét Kovács Zoltán sportigazgató került. A közösségi médiában olvashattuk a napokban, amit az 1910.hu oldala is megemlített, miszerint az “Öltözőn túl” nevű szakoldal…
A magyar élvonalban az utolsó helyen telelő Kazincbarcika bosnyák támadóval erősített a tavaszi idényre. A 27 éves Semir Smajlagic a máltai Hamrun Spartanstól érkezett, akivel az idei szezonban öt alkalommal a Konferencia-liga főtábláján is pályára lépett. A Lincoln FC elleni mérkőzésen a gólszerzés is összejött a támadónak. Smajlagic az FK Sarajevo utánpótlásában nevelkedett, karrierje…
Hajszálon múlt egy fiatal élete január elsején Ózdon: a rendőrök éjfél körül, a jéghideg Bolyki-tó partján, az utolsó pillanatban rántották vissza a lányt, aki már a vízbe lépett. Január elsején az esti órákban érkezett bejelentés az Ózdi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy 17 éves lány végzetes lépésre készülhet, és a Bolyki-tó felé indult. A rendőrség…

A Diósgyőri vár felújítása, pontosabban annak módja lényegében évek óta állandó beszédtéma a miskolciak körében. Nagyon sokan nem szeretik az alakuló, modern kinézetet, de a fehér ruha azért szerintük is dob rajta. Évek óta húzódik a turisták elől lezárt területen Diósgyőr ékességének átépítése (sokak szerint történelmi tönkretétele), most ismét újabb elemekkel bővült a helyre…
Csak a most felvett újabb hitel kamata több mint 50 milliárd forint lesz évente. Azt is elismerték, hogy a befolyó összeget általános finanszírozási célokra is felhasználják. Milyen állapotban lehet az államkassza? Január 7-én, szerdán az Államadósság-kezelő Központ 3 milliárd euró (közel 1200 milliárd forint) értékben bocsátott ki kötvényeket, ebből 1 milliárd euró zöldkötvény volt.…

Borsod megyében és az országban szinte mindenütt fennakadásokat és problémákat okoz a hóhelyzet. Nem volt ez másképp Ónodon sem, ennek ellenére a nagy múlttal rendelkező vásár így sem maradt el, és bár akadtak nehézségek, az árusok közül többen voltak bátrak kimerészkedni a csípős téli hidegbe, hogy az érkező vásárlóknak ne okozzanak csalódást. Ahogyan az…
A címvédő DVTK HUNTHERM 83-66-os vereséget szenvedett a bajnokságban listavezető NKA Universitas Pécs otthonában a Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa szerdai negyeddöntőjében. A kudarc különösen fájdalmas, hiszen a miskolciak így nem lehetnek ott a márciusi négyes döntőben, amelynek éppen a DVTK Aréna ad majd otthont. Völgyi Péter együttese annak a tudatában utazott el…

A jelöltállítás során a 05-ös számú választókörzetben már megismerhette a lakosság Lontay László nevét, aki két fordulóból is továbbjutva a Tisza Párt hivatalos képviselőjelöltje lett. Interjúnkból olvasóink közelebbi képet kaphatnak a politikus mögött álló természetvédő lokálpatriótáról, aki a gyakorlatias megoldások híveként tekint magára, és az élet számos területén rendelkezik tapasztalattal. Szerkesztőségünk többek között arról…

A napokban urbexfotók kerültek fel a bontás alatt álló Borsodi Hőerőműről. A fotókon a már rozsdálló szerkezetek és az egykori emberi jelenlét maradványai egyszerre láthatóak: üres, romos csarnokok, széthagyott tárgyak, egy ottmaradt ,,Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!” felirat, amelyek együtt rajzolják ki egy eltűnő korszak képét. A felvételek óhatatlanul visszatekintésre késztetnek: mielőtt ezek a szerkezetek rozsdássá…