Valódi hírek, minden nap
Hiszünk abban, hogy az igazság mindenhol számít – helyben is.
Függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozunk nap mint nap.
Mert a közösségünk megérdemli a valódi híreket – minden egyes nap.
Hiszünk abban, hogy az igazság mindenhol számít – helyben is.
Függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozunk nap mint nap.
Mert a közösségünk megérdemli a valódi híreket – minden egyes nap.
Kaposváron már a festmények is politikai áldozatok, Hajdú-Biharban újfent fű alatt zajlanak az akkuipari tevékenységek, Egerben senki nem akar színházat vezetni, Miskolcon pedig kiborult a bili. Kecskeméten a hivatalok “pingpongoznak”, Szabolcsban romlik a munkamorál, míg Szegeden kedvezményes belépőkről vitázik a polgármester. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti lapszemléje. Kapos-T:…
A RESET Network hosszabb riportban mutatja be a Szegeder történetét, amely 2017-ben egy egyetemi blogként indult, mára pedig 20 fős szerkesztőséggé nőtte ki magát. A lap mottója: „Független sajtó nélkül nincs szabad város.” A cikk szerint Magyarországon különösen nehéz helyzetben vannak a független médiumok: a kormányzati befolyás, a médiatörvény és a pénzügyi szorítások miatt sok…
Szolnok megyében botrányt szült a gyermekbántalmazás és az embertelen körülmények, Debrecenben kitiltották a szabad sajtót egy a lakosság életminőségét érintő ügyben szervezett fórumról, Borsod megyeszékhelyének vezetőin pedig még az országos sajtó is elnevette magát. Egerben a városvezetés “kreatívan értelmezi” a szabályokat, míg Kecskeméten újabb ferdítéseknek járt utána a helyi független média. Többek között ezekről az…
Szekszárdon öt év börtön a Volvo-gate vádlottjainak. Szolnokon devizahiteles fórum, Veszprémben internetes csalás nyugdíjas áldozattal. Debrecenben iskolai zaklatási ügy, Miskolcon elmaradt kampányígéretek, Kecskeméten béremelés a városvezetőknek. Többek között ezekről az érdekességekről olvashatnak a helyi független media heti lapszemléjében. Szabad Pécs: Öt év börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék a Volvo-gate két vádlottját Újra első fokon kellett…
NYITVA MINDEN NAP
A FÜLKE minden nap ott van, ahol történik valami – és el is mondjuk, miért fontos.
Nem kiabálunk, nem ferdítünk. Egyszerűen csak elmondjuk, mi van. Emberi nyelven, emberi hangon.
Kattints ránk, olvass bele, kérdezz vissza.
Ez a te helyi lapod is – csak függetlenül.
Hírek & Közösség
A FÜLKE nem csak híreket ad, hanem kapcsolódási pont is: emberekhez, helyekhez, történetekhez.
Olvasnivaló, ami mellett megállsz egy percre. Vagy tízre.
Nálunk mindig van mit elolvasni – csak ne felejts el visszajönni holnap is.
Minőségi hírek & emberi történetek
A FÜLKE egy olyan hely, ahol mindig találsz valami frisset, valami fontosat, valami igazat.
Közérthető, független tartalom, amit nemcsak elolvasol – hanem át is érzel.
Nézz be hozzánk online, és fedezd fel, mi történik körülötted – minden nap.