Valódi hírek, minden nap
Hiszünk abban, hogy az igazság mindenhol számít – helyben is.
Függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozunk nap mint nap.
Mert a közösségünk megérdemli a valódi híreket – minden egyes nap.
Hiszünk abban, hogy az igazság mindenhol számít – helyben is.
Függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozunk nap mint nap.
Mert a közösségünk megérdemli a valódi híreket – minden egyes nap.
Hódmezővásárhely városa gyász és igazságtalanság színterévé vált, Debrecenben már most tombol a választások előtti dezinformációs kampány, míg Pécsett áll a bál a helyi Pride rendezvény miatt. Kecskemétre Kéri László vitt magával a változás szeléből, Miskolcra pedig Magyar Péter, a miniszterelnök kartonfigurájának társaságában. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a helyi független lapok heti médiaajánlója.…
Bács-Kiskunban felháborodást keltett az állatkínzás, Veszprémben Magyar Péter vetítette előre sikerét, míg Debrecenben gyanúra adhat okot a rendőrkapitány áthelyezése. Eger városát pénzügyi szakadékba taszítják, Miskolcon pedig ismét közröhej tárgyává vált egy „jelentős városi fejlesztés”. Többek között ezekről az érdekességekről olvashatnak a helyi független lapok heti médiaajánlójában. Szegeder: Egyszer volt aszfaltrajzverseny a batidai vadászkastélynál, botrány is…
Szeptember közepén Debrecen adott otthont annak a találkozónak, ahol a FÜLKE – a Független Helyi Lapok közössége – szerkesztői és újságírói gyűltek össze. Kétnapos tanácskozásunk célja az volt, hogy megosszuk tapasztalatainkat, megbeszéljük a közös kihívásokat, és együtt keressünk válaszokat arra, miként tudjuk erősíteni a független helyi sajtót Magyarországon. Az eseményről az Euronews is tudósított, külön…
Kaposváron már a festmények is politikai áldozatok, Hajdú-Biharban újfent fű alatt zajlanak az akkuipari tevékenységek, Egerben senki nem akar színházat vezetni, Miskolcon pedig kiborult a bili. Kecskeméten a hivatalok “pingpongoznak”, Szabolcsban romlik a munkamorál, míg Szegeden kedvezményes belépőkről vitázik a polgármester. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti lapszemléje. Kapos-T:…
NYITVA MINDEN NAP
A FÜLKE minden nap ott van, ahol történik valami – és el is mondjuk, miért fontos.
Nem kiabálunk, nem ferdítünk. Egyszerűen csak elmondjuk, mi van. Emberi nyelven, emberi hangon.
Kattints ránk, olvass bele, kérdezz vissza.
Ez a te helyi lapod is – csak függetlenül.


Hírek & Közösség
A FÜLKE nem csak híreket ad, hanem kapcsolódási pont is: emberekhez, helyekhez, történetekhez.
Olvasnivaló, ami mellett megállsz egy percre. Vagy tízre.
Nálunk mindig van mit elolvasni – csak ne felejts el visszajönni holnap is.

Minőségi hírek & emberi történetek
A FÜLKE egy olyan hely, ahol mindig találsz valami frisset, valami fontosat, valami igazat.
Közérthető, független tartalom, amit nemcsak elolvasol – hanem át is érzel.
Nézz be hozzánk online, és fedezd fel, mi történik körülötted – minden nap.