
•
Az aHang miskolci aktivistáinak több kisbuszt is sikerült beazonosítani a közelmúltbeli miskolci DPK gyűlés helyszínén, így közérdekű adatigényléssel fordultak az érintett önkormányzatokhoz. Megkeresésük során egyedül Tolcsva reagált, de ez a település is elutasította, hogy pártrendezvényekre szállítanának helybélieket. A fotókon azonban jól láthatóak a falu nevével ellátott jármű. Néhány hete tartottak háborúellenes gyűlést a Digitális…

•
A szurkolói bojkott eredménye a televízió képernyőin keresztül is jól látható, alig lézengenek a nézők a Diósgyőr összecsapásain. A Nemzeti Sport azonban akkorát szépített a nézőszámon, hogy utólag inkább átírták. A valóságot is tagadja a NER-es irányítású diósgyőri fociklub? A Magyar Narancs bontotta ki a témát, bár aki akár a közvetítésekbe belenézett, akár a…

•
Egyre többen adnak hangot annak, hogy bár a kátyúk javítása általában nem húzódik el túlságosan, a minőség mindig bőven hagy kívánnivalót maga után, így nemsokára kezdhetik elölről. Csak az időjárás lenne az oka, vagy…? A sajnálatos helyzetről a 37000ponthu közösségi médiás oldala adott tájékoztatást. A bejegyzésben a kátyú a fő mottó, valamint egy néhány…

•
Szerencsére senki sem sérült meg, ám információink szerint az autó teljesen kiégett, a Miskolc irányába tartó forgalmat pedig jó 1,5-2 órára teljesen le is zárták. K.J. az elsők között tájékoztatta a közösségi médiában a közlekedőket a lezárásról. Ebből tudhattuk meg, hogy a 260-as elkerülőn, Miskolc irányában a sajószentpéteri körforgalomnál kigyulladt és porig égett egy…
•
A Kolorcity Kazincbarcika SC egyre nehezebb helyzetbe került az NB I-ben. A sereghajtó észak-borsodi csapat pénteken a Kisvárdától kapott ki 1-0-ra egy a 89. percben megítélt tizenegyesből, így továbbra is a tabella utolsó helyén áll. A kazincbarcikai vezetőség közben tovább építi a keretet: a Nemzeti Sport információi szerint hamarosan bejelentheti kilencedik téli igazolását. Sebök…
•
Közel 300 millió forintos állami támogatással márciusban kezdődik meg az Ózd Városi Stadion felújításának első üteme – stadionra, mint oly sokszor, most is akadt pénz. A beruházás apropóját az adja, hogy az Ózd-Sajóvölgye együttese nemrég kivívta az NB III-as tagságot, bár a csapat jelenleg a 13. helyen áll a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában, éppen egy…
•
A Házasság Hete alkalmából Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár ismét a jól ismert recepttel állt a kamerák elé: a statisztikák bűvöletével és a félelemkeltéssel. Az üzenet egyértelmű volt: csak a jelenlegi kormány mellett van biztonságban a családi kassza, minden más opció a szakadékba vezet. Ez a magabiztosság azonban egyre inkább defenzívnek tűnik, főleg annak…
•
Külön érdekesség, hogy az aláírók között olyan helyeket is találunk, amelyek a NER-rel jó viszonyt ápolnak. Miskolci csatlakozót is köszönthetünk a sorban. Pécsről indult útjára a közlemény, amit a 444.hu az elsők között szúrt ki. „Tisztelettel arra kérjük a döntéshozókat, fontolják meg a jelenlegi rendelet módosítását, de legalább annak jogszerű és jóhiszemű betarthatóságáról folytassanak…
•
Napok óta azzal van tele a nem igazán burkoltan fideszes kötődésű, legnagyobb magyarországi sportnapilap, hogy a Tisza Párt hogy tenné tönkre hazánk sportját és annak támogatását. Magyar Péter most tisztába tette a dolgokat, amiből gyorsan kiderült, az NSO cikkei simán hazugságok, erre hívta fel a figyelmet a pártvezér. Magyar Péter a közösségi médiában tette…
•
A Sajó folyó kanyarulatai sokszor tartogatnak meglepetést a horgászok számára, de az a fogás, amely augusztus végén a partra került, még a legtapasztaltabb szakembereket is elgondolkodtatta. Egy helyi pecás élete egyik nagy horgászélményét élte át a folyó kazincbarcikai szakaszán, amikor az esti szürkületben valami egészen szokatlan küzdött a zsinór végén. Tavaly augusztus 24-én, fél…