•
Sokan azt hiszik, hogy a rabszolgaság csak a múltban létezett, pedig Magyarországon ma is tömegek élnek kiszolgáltatott helyzetben. A Borsod24 munkatársai Dr. De Coll Ágnes szakértőt kérdezték arról, hogy a veszélyeztetettek hogyan válhatnak az emberkereskedelem áldozatává. A bűncselekményben érintettek gyakran a szegregátumokban és zsákfalvakban élők közül kerülnek ki. Az átalunk kérdezett szakértő szerint a…

•
Februártól új szolgáltatás segíti a lakossági hulladékleadást több településen. Elindul a mobil hulladékudvar. A MOHU országos hulladékgazdálkodási fejlesztéseinek részeként, egyelőre tesztjelleggel működő rendszer célja, hogy a kisebb településeken élők számára is egyszerűbbé és elérhetőbbé váljon a környezetbarát, szabályos hulladékkezelés. A szolgáltatás mindennapi üzemeltetését a helyi szolgáltatók végzik, térségünkben a MiReHu Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit…
•
Különleges kiállítással indult az új év a Mezey István Művészeti Központban. Rényei Rna és Tóth Tibor fotóművészek közös tárlatát február 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők a felső kiállítóteremben. A „kettő az egyben” koncepció szerint megvalósult tárlat különlegessége, hogy két elkülönülő, mégis összekapcsolódó kiállítást láthatnak a látogatók. Tóth Tibor mester és egykori tanítványa, Rényei Rna…
•
Február 16-án bezárja kapuit az aggteleki karszt egyik legismertebb látványossága, a Rákóczi-barlang, amelyet átfogó felújítás várja – közölte az Aggteleki Nemzeti Park közösségi oldalán. A barlang látogatásához szükséges kiépítéseket megújítják, ezért a népszerű természeti csodát legalább két évig biztosan nem kereshetik fel a turisták. A nemzeti park közlése szerint az állagvédelem, a biztonság növelése,…
•
Egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság egy fiatalkorú vádlottat, aki közösségimédia-felületeken gyermekeket ábrázoló pornográf felvételeket szerzett be, tárolt és terjesztett. Az ítélet kedden jogerőre emelkedett. A bíróság megállapítása szerint a vádlott különböző közösségimédia-platformokon keresztül több pornográf tartalmú felvételt szerzett meg, amelyeket aztán tárolt, illetve továbbított más felhasználóknak. A felvételek mindegyikén…

•
Kábítószer-birtoklás és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt indult eljárás egy ózdi férfi ellen, akit a Készenléti Rendőrség Kutyás Alosztályának járőrei ellenőriztek február 1-jén. A rendőrök szolgálat közben a Gyár utcában figyeltek fel egy autóra, amelynek vezetője a rendőrjárművet meglátva hirtelen lassított. A gyanús viselkedés miatt a járőrök megállították a járművet és igazoltatták a sofőrt.…
•
Mike Martin, Hernádkak alpolgármestere és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő fia a napokban felháborodott posztot tett közzé, amelyben azt kifogásolta, hogy egy ellenzéki képviselő “büszke európai projektnek” vallja magát, és ebből szerinte lenézés sugárzik a vidék felé. Mike szerint “Borsod nem projekt, a vidék nem hátrány” – miközben a kommentelők között már akadt, aki keserűen…
•
Újabb üres stadionra készülnek szombaton a Diósgyőr–Győr élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen. Az Ultras Diósgyőr teljes stadionbojkottra szólított fel minden szurkolót, miután a Kisvárda elleni találkozón már távol maradtak a lelátóról, és a közeli Kata Presszóban követték végig a találkozót. A szurkolók egyértelmű üzenetet küldenek: „Ez most nem a meccsről szól! Hanem a jövőről! A változásról!” A…

•
Különleges vendégek látogattak el három miskolci óvodába február első szerdáján: a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai felolvasták a gyermekeknek a társaság saját mesekönyvét, a Múki és a Fekete Királyság című történetet a hangos olvasás világnapja alkalmából. A világszerte február első szerdáján tartott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a hangos olvasás jelentőségére és…

•
Budapest és a kormány között évek óta feszült a viszony a szolidaritási hozzájárulás miatt, amelynek értelmében az önkormányzatok pénzt fizetnek be a központi költségvetésbe. A főpolgármester hosszas küzdelme azonban mostanra fordulóponthoz érkezett. A kabinet ugyanis kedden rendeleti úton megszüntette a főváros lehetőségét, hogy bíróság előtt jogorvoslatot kérjen az adóval kapcsolatban. A döntés az országos…