
•
Janiczak Dávid, Ózd polgármestere a közösségi média-oldalán tájékoztatta a lakosságot a tesztről. A héten összesen négy útszakaszon jelennek meg az új lámpatestek, amelyek egy későbbi döntés alapján akár a teljes városi közvilágítás részévé is válhatnak. A teszt célja, hogy a műszaki adatok mellett a gyakorlatban is megvizsgálják az új lámpák teljesítményét. Ennek érdekében a…
•
A magyar állam 2021-ben és 2022-ben összesen 105 millió forintért vásárolt meg három ingatlant Bodrogkeresztúron, élve a világörökségi helyszínekre vonatkozó elővásárlási jogával. A megszerzett épületek – két családi ház és egy korábban sörözőként működő ingatlan – az adásvételt követően azonban éveken keresztül kihasználatlanul álltak, írja a HVG. Az állam elővásárlási joga azt jelenti, hogy…
•
Újabb szereplő jelent meg a 2026-os országgyűlési választás egyik leginkább figyelt budapesti körzetében: Szabó Bálint bejelentette, hogy független jelöltként indul Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken. A politikus közösségi oldalán hozta nyilvánosságra döntését, és azonnal kampányba is kezdett. Szabó Bálint neve nem ismeretlen a közéletet követők számára. A korábban szegedi önkormányzati képviselőként dolgozó politikus az…

•
Az NB I hétvégi fordulójában a kelet-magyarországi csapatok számára kiemelten fontos mérkőzéseket rendeztek, hiszen a Diósgyőri VTK, a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Nyíregyháza Spartacus FC egyaránt a kiesés elkerüléséért harcol a bajnokság jelenlegi szakaszában. A 33 mérkőzéses bajnokság 20. fordulójának egyik meglepetését a Kazincbarcika szolgáltatta, amely idegenben lépett pályára az MTK Budapest ellen,…
•
Nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi a miskolci autósok szombat este Miskolcon, a Szentpéteri kapuban, ahol több harcjármű is megjelent a közúti forgalomban. A lassan haladó konvoj azonnal feltűnést keltett: többen megálltak, fotókat és videókat készítettek, amelyek rövid időn belül ellepték a közösségi médiát. Sokan értetlenül álltak a látvány előtt, hiszen ritkán fordul elő, hogy…
•
Különös hangvételű videóval jelentkezett Tállai András, mezőkövesd korlátlan ura, miután több hét várakozás után a Tisza párt végre bejelentette saját jelöltjét az országgyűlési választásokra BAZ megye 7-es körzetében. A nagyhatalmú politikus Csézi Erzsébetről állítólag csak annyit tud, hogy 15 éve Makláron él, mezőkövesdi származású, és 2011 előtt, még polgármestersége idején találkoztak. Dél-Borsod fideszes ásza…
•
Különleges vasárnap délutáni olvasnivalót kínál február elsejétől induló sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan sikeres kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az…
•
A rendszerhiba épp az ítélethirdetés előtt következett be, amikor kiderült: eltűnt a fontos felvétel. Furcsa egybeesés, hogy a politikus is éppen most esett ki a pikszisből saját választókörzetében. A csepeli birkózók szerint az ő pénzüket csatornázták át az akadémiába. Rendszerhiba miatt elveszett Németh Szilárd alapítványa, a Kozma István Birkózó Akadémia elleni per május 22-i tárgyalásának hivatalos…

•
Bár különböző években, de egy naptári héten belül történt mindhárom halálos amerikai űrbaleset, a Columbia február elsejei sorsa pedig már napokkal korábban, az indításkor megpecsételődött. A legénységnek semmi esélye sem volt a túlélésre. Ma 23 éve, 2003. február elsején (helyi idő szerint) délelőtt borzalmas tragédia rázta meg az Egyesült Államokat, a Challenger 1986-os katasztrófája…

•
Van ennek a városnak jövője? Mit kezdenek majd Lyukóvölggyel? Rengeteg kérdés Miskolccal kapcsolatban, ami az áprilisi választáson fontos választóvíz lehet a kormányváltásban, vagy annak elmaradásában. A Partizán stábja Miskolcra jött, hogy utánajárjon: milyen válaszai vannak a helyi képviselőjelölteknek az egykori Acélváros problémáira, ami a mai napig nem tudta kiheverni a rendszerváltás és a kádárista…