Új részletek derültek ki a január 4-i miskolci halálos késelésről, amelyben egy 17 éves fiatal vesztette életét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Dobi Tamás megerősítette: az áldozat egy ongai illetőségű fiú volt, aki a Vörösmarty utcai játszótéren történt támadás után még néhány lépést tudott megtenni, majd összeesett. A környéken tartózkodók azonnal értesítették a segélyhívót,…
A Magyar Szocialista Párt szerint elfogadhatatlan a nagyhatalmi erőszak alkalmazása Venezuela ellen. A párt nemcsak az Egyesült Államok katonai fellépését ítéli el, hanem élesen bírálja az Orbán-kormányt is, amelynek némaságát a nemzetközi jogsértés csendes támogatásaként értelmezik. A szocialisták álláspontja szerint a demokrácia és az emberi méltóság értékei nem exportálhatók rakétákkal, azaz a Venezuelát ért…

A Fidesz nemrégiben bejelentett nyíregyházi országgyűlési jelöltje, Polgári András súlyos sérülést szenvedett egy vadászbalesetben. A 24.hu értesülései szerint december 28-án, az Újfehértói Földtulajdonosok Vadásztársaságának területén rendezett vadászat során lőtte lábon magát a politikus. A laphoz eljutott, péntektől több forrásból is megerősített értesülés szerint a baleset úgy történt, hogy Polgári András sörétes puskája telefonálás közben…
Árokba csúszott egy autó Bükkmogyorósd és Szilvásvárad között hétfő délelőtt. A baleset a 2508-as út 16-os kilométerszelvényénél történt. A gépkocsi vezetője megcsúszott az úttesten, majd az árokba hajtott. A helyszínre kiérkező ózdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a bajba jutott járművet. A balesethez mentők és a társhatóságok munkatársai is kivonultak. A baleset körülményeiről és esetleges sérültekről…
A diósgyőri szurkolók egyáltalán nincsenek megbékélve sem a csapat (de leginkább a klubvezetés) teljesítményével, sem az ultrák felé tapasztalható kommunikációval. A DVTK bejelentett egy új másod- és egy szintén újdonsült erőnléti edzőt, de a fogadtatás finoman szólva sem pozitív. Az 1910.hu negatív kommentár nélkül közölte a két új szerzemény érkezését. “Az új másodedző és…

Hollósy András nemrégiben győzelmi jelentéssel felérő videóban tette közzé, hogy a Vasgyári SZTK körzeti orvosi rendelőit egy közeli épületbe költöztetik. A bejelentést kampányszerű kommunikáció kísérte, ennek ellenére a bérleti szerződés megkötésére nem került sor. Az üggyel kapcsolatban megkerestük az alpolgármestert, a terület önkormányzati képviselőjét és a Polgármesteri Hivatal sajtóosztályát. „Ez így nem mehet tovább!…

Hatala-Orosz Csaba hatgyermekes, keresztény családban nőtt fel, ahol legidősebb testvérként korán tapasztalta meg, mit jelent felelősséget vállalni másokért. Tanárként dolgozott, és ezt a hivatást a szolgálat részének tekintette. Közéleti szerepvállalását is ebből a szemléletből közelíti meg: számára lehetőség, hogy szélesebb körben segíthessen az embereken. A 2026-os országgyűlési választáson a TISZA Párt színeiben indul a…

Napok óta óriási érdeklődés kíséri a közösségi médiában Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármesterének döntését, amelynek értelmében eltűntették a városban a háborús veszélyre hivatkozó, pánikot és félelmet keltő, kormány által kihelyezett plakátokat. A városvezető célja a helyiek nyugalma, illetve a rendezett városkép megőrzése. A döntés híre gyorsan terjedt, hozzászólások és reakciók ezrei, valamint megosztások sora jelezte,…

A Rockabilly Chicken csapatát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöksége találta méltónak az év vendéglátó vállalkozása címre. Az elismerés nemcsak az étterem szakmai munkáját, hanem azt a közösségi szemléletet is visszaigazolja, amely a nyitás óta meghatározza a miskolci vendéglátóhely működését. Vass László, a Rockabilly Chicken tulajdonosa az étterem közösségi oldalán idézte…
Január 4-én, vasárnap este szenvedte el halálos sérülését az a fiatal, akit a Vörösmarty utcán késelt meg támadója. A Boon.hu szerint a felek között vita bontakozott ki, amelynek következtében az egyik fiú megszúrta a másikat. A hatóságokhoz este fél nyolc körül érkezett bejelentés arról, hogy Miskolcon a Vörösmarty utcában léselés történt. Ahogyan azt a…