Délelőtt tíz óra harminc perckor a MÁV bejelentette, hogy megszűnt a fennakadás az ózdi vasútvonalon, és az utasoknak már nem kell pótlóbuszra szállniuk Kazincbarcika és Sajószentpéter között. A vasúttársaság közleménye szerint rövidesen helyreáll a menetrend szerinti forgalom az érintett szakaszon. A vonatközlekedés szombat délelőtt egy közúti baleset miatt állt le teljesen Kazincbarcika és Sajószentpéter…
Míg a családok a karácsonyfák körül ünnepeltek, az égbolt saját különleges ajándékkal lepte meg az ország lakóit december 25-én este. Egy látványos tűzgömb szelte át hazánk égboltját, amelyet az Időkép miskolci webkamerája rögzített is este 21 óra 32 perckor. A rendkívül fényes meteort kiváló körülmények között lehetett megfigyelni, ugyanis az égbolton egyetlen felhő sem…
Alig került közzétételre Sulyok Tamás köztársasági elnök karácsonyi beszéde, amelyben a szeretetről, az összetartozásról és a közösségek erejéről szólt, máris súlyos kritika érte őt egy váratlan forrásból. Szántó Georgina, az államfő volt kommunikációs igazgatója pénteken éles hangú kommentben árulta el: “Engem idén a szeretetet oly nagyon hirdető volt főnököm, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkre…

Ahogy az év végéhez közeledünk, érdemes visszatekinteni a 2025-ös év legolvasottabb híreire a Borsod24 oldalán. A következő összeállításban bemutatjuk azt a tíz cikket, amely a legtöbb érdeklődőt vonzotta. A listán politikai viták, helyi események, közlekedési beruházások és közéleti botrányok is szerepelnek, így teljes képet kapunk az elmúlt év történéseiről. Az év legolvasottabb hírei között…

A tavaszi tűzeset után nyolc hónappal, karácsony első napján újranyitott, így a környéken élőknek nem is kellett több, szinte azonnal megtöltötték a helyi gyógyfürdőt Tiszaújvárosban. Az előrejelzések szerint a hétvége és a szilveszter miatt a következő napokban is komoly érdeklődés várható a komplexumban. Ahogyan a város vezetése és a fürdő újjáépítéséért felelős kivitelező megígérte,…
A Belügyminisztérium szerint december 24-én országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 30 lakóház égett, 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid miatt, két alkalommal pedig állatmentés miatt avatkoztak be. Másnap 137 tűzoltói beavatkozást igénylő esetben kellett segíteni a szakembereknek. 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben…

A Tátrai Jégdóm idén 13. alkalommal kápráztatja el látogatóit. Az impozáns építmény autóval alig több mint két órányi utazásra található Miskolctól. A jégtemplom megalkotásán négy ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország) 20 szobrásza dolgozott napi nyolc órában, 25 napon át. Azoknak, akik valami igazán különlegeset és óriásit szeretnének látni az ünnepek táján, tökéletes úti célt…
Szeptember végén indította el adománygyűjtési akcióját a Borsod24, az év végéhez közeledve itt az ideje tájékoztatni követőinket, hogyan alakult akciónk. Annyit már a bevezetőben elárulhatunk, hogy olvasóink és támogatóink korábban soha látott energiákat mozgattak meg annak érdekében, hogy elősegítsék további működésünket. Három hónapja indult el lapunk és a környező megyékben működő testvérkiadványaink adománygyűjtó kampánya, melyet…
A lakhatás biztonsága minden embert megillető alapjog – vallja a Miskolci Autista Alapítvány, akik kampányt indítottak lakóegységeik korszerűsítéséért. Az alapítvány és a MAACRAFT társadalmi műhely bátran hirdeti, hogy egy autizmus-specifikus, modern élettér nem csupán kényelmi szempont, hanem az önállóbb és méltóságteljesebb élet alapfeltétele, és láss csodát: a legszebb karácsonyi ajándék keretében néhány óra alatt…
Első karácsonyi éjféli miséjén XIV. Leó pápa éles üzenetet küldött a világnak, a katolikus egyházfő szerint a rászorulók és idegenek segítésének megtagadása egyenértékű Isten elutasításával. A Szent Péter-bazilikában tartott szertartáson a pápa emlékeztetett, Jézus istállóban való születése örök mementó, hiszen Isten ott van, ahol helyet szorítunk az emberi méltóságnak. Az idén májusban megválasztott, első…